Az ezüst után megvan az arany is: Milák Kristóf megnyerte a 100 pillangót a párizsi olimpián!

Vágólapra másolva!
2024.08.03. 20:36
Milák Kristóf mosolya a célban (Fotó: Árvai Károly)
A legjobb idővel bejutó Milák Kristóf megnyerte a 100 méteres pillangóúszás döntőjét (49.90) a párizsi olimpia szombati versenynapján, így a 200-on megszerzett ezüstérme után immár aranya is van. Milák a magyar küldöttség harmadik aranyérmét gyűjtötte be az idei ötkarikás játékokon.

Az eddigi legtöbb magyar szurkoló előtt rendezték meg a szombat esti úszóversenyeket: a La Défense Aréna felé vezető úton gyakran piros-fehér-zöldbe öltözött drukkerekbe botlott az ember, akik közül természetesen nem lehetett olyat találni, aki ne aranyérmet jósolt volna az estére Milák Kristófnak. A döntős részvételét bombaerős, 50.38-as idővel kivívó klasszisunk körül továbbra is minden titokzatos, arról, hogy áll az újabb döntőhöz, legfeljebb Kós Hubert nyilatkozata engedett betekintést nyerni: a 200 hát bajnoka azt mondta, úgy érzi, erőt adott társának aranyérmével.

A 200 pillangón szerzett ezüst után Milák félresöpörte a korábbi aggodalmakat és minden esélye megvolt a bombaerős mezőnyben is, hogy 100-on már az élen végezzen. Az arénában helyet foglalók többsége Maxime Grousset sikerében reménykedett, s ennek is adott hangot, úszónkra azonban ez nem hagyott negatívan, amikor magabiztos bevonulása után elrajtolt. Nyls Korstanje, Josh Liendo és az imént említett francia rendkívül erősen kezdett, így fél távnál csak a negyedik helyen fordult (23.40), ám második ötvenen remekül hajrázott, megelőzte legnagyobb kihívóit, és 49.90-es időeredménnyel – a mögötte a célba csapó kanadai Liendót kilenc századdal megelőzve – megcsinálta. Győzött, méghozzá úgy, hogy még a tokiói ezüstöt érő 49.68-as idejét sem kellett hoznia! Persze ahogy mondják, az olimpián a helyezés számít, nem az időeredmény.

 

Milák miután célba ért, az első, szokásos, higgadt reakciója után ezúttal jobban elengedte érzelmeit, átölelte dobogós társait, majd széles mosollyal mászott ki a medencéből. Érmét a NOB-tagjaként jelen levő, Londonban 200 mellen az élen végző Gyurta Dániel adta át, a legjobbaknak járó ajándékot pedig Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár adta át egy férfias ölelés kíséretében. A Himnusz utáni díszsétán aztán bajnokunk még jobban elengedte magát, miközben a teljes közönség talpon ünnepelte, integetett, fotózkodott a magyarokkal, egy lelkes holland csoporthoz pedig még, miután először elhaladt mellettük, hátraarcot tett és visszafutott, hogy ők is fényképezkedhessenek vele.

„A mezőny első három helyezettje igazi álomcsapat volt. A verseny előtt Milák Kristóf kedves volt velem, sok sikert kívánt. Nem mondanám rá, hogy rossz srác. Meglepőnek tűnik a teljesítménye a kihagyása után, de ő valójában mindig is ilyen jó volt” – mondta a versenyt követően Ilya Kharun, a 100 m pillangó bronzérmese.

A magyar úszósport 31. olimpiai bajnoki címét szállító aranyérmesünk a sajtót ezúttal is elkerülte, elsőre úgy tűnt, interjút adni indul az M4 Sportnak, aztán kiderült, csak gratuláló ismerősét üdvözölte a magyar televíziós stáb közelében. A rejtélyek megmaradnak, egyszer talán kiderülnek – szombat este azonban a lényeg az volt: megküzdött a nyomással, idejött az olimpiára, leúszta a távot háromszor, a döntőt megnyerte, s azzal biztosan nem vádolható, hogy ne használná fel a lehető legjobban tálentumait, amiket kapott.

Mint ismert, a háromszoros világbajnok, nyolcszoros Európa-bajnok Milák Kristóf a három évvel ezelőtti tokiói olimpián 200 pillangón az első, 100-on a második helyen végzett, olimpiai kollekciója immár négy érmet számlál.
MiLÁK NEGYEDIK OLIMPIAI ÉRME

A középdöntőben történt:

Ledecky és Dressel immár kilencszeres olimpiai bajnok

NŐI 200 M VEGYES: Folytatta párizsi aranyéremgyűjtését Summer McIntosh: a kanadaiak 17 éves úszója a 200 pillangó és a 400 vegyes után – fantasztikus utolsó ötvennel – a szombat esti 200 vegyest is megnyerte! A futam nagy vesztese Alex Walsh, aki az utolsó hosszra még elsőként fordult, végül csak harmadik lett, majd néhány másodperc múlva megtudta, hogy szabálytalan forduló miatt kizárták… Nem akármilyen dobogó alakult ki: a második helyen a 200 mell aranyérmese, Kate Douglass végzett, a harmadikon a 100 és a 200 hát párizsi olimpiai bajnoka, Kaylee McKeown...

NŐI 800 M GYORS: Megvan Katie Ledecky kilencedik olimpiai aranyérme! A világklasszis amerikai úszó magabiztosan nyerte meg a 800 gyors döntőjét – sorozatban a negyedik ötkarikás játékokon lett a táv bajnoka! –, és az egykor szovjet színekben versenyző tornász, Larisza Latinyina után a második női sportoló, aki kilencszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát.

4x100-AS MIX VEGYES VÁLTÓ: Az Egyesült Államok és Kína négyese végig hatalmas csatát vívott az aranyéremért, és a parádés szereposztáshoz méltó eredmény született: az amerikaiak világcsúccsal – a párizsi úszóversenyek második világcsúcsával – nyerték meg a viszonylag fiatal versenyszám olimpiai aranyérmét, a kínaiak Ázsia-rekorddal lettek másodikok, és a bronzérmet megszerző ausztrál váltó is olyan időt ért el, amilyet óceániai kvartett még sohasem. Bár csak az előfutamban úszott, jár az aranyérem Caeleb Dresselnek is – neki ez már a kilencedik olimpiai bajnoki címe a karrierje során!

 PÁRIZS 2024 
ÚSZÁS, PARIS LA DÉFENSE ARÉNA
FÉRFI 100 PILLANGÓ
Olimpiai bajnok: Milák Kristóf (Magyarország) 49.90
2. Josh Liendo (Kanada) 49.99
3. Ilya Kharun (Kanada) 50.45
4. Noe Ponti (Svájc) 50.55
5. Maxime Grousset (Franciaország) 50.75
6. Nyls Korstanje (Hollandia) 50.83
7. Matthew Temple (Ausztrália) 51.10
8. Mizunuma Naoki (Japán) 51.11

NŐI 800 GYORS
Olimpiai bajnok: Katie Ledecky (Egyesült Államok) 8:11.04
2. Ariarne Titmus (Ausztrália) 8:12.29
3. Paige Madden (Egyesült Államok) 8:13.00
4. Simona Quadarella (Olaszország) 8:14.55
5. Isabel Gose (Németország) 8:17.82
6. Lani Pallister (Ausztrália) 8:21.09
7. Anastasiia Kirpichnikova (Franciaország) 8:22.80
8. Erika Fairweather (Új-Zéland) 8:23.27

NŐI 200 VEGYES
Olimpiai bajnok: Summer McIntosh (Kanada) 2:06.56 – olimpiai csúcs
2. Kate Douglass (Egyesült Államok) 2:06.92
3. Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:08.08
4. Ju Ji-ting (Kína) 2:08.49
5. Abbie Wood (Nagy-Britannia) 2:09.51
6. Sydney Pickrem (Kanada) 2:09.74
Alex Walsht (Egyesült Államok) szabálytalan forduló miatt kizárták.
Ella Ramsay (Ausztrália) betegség miatt nem állt rajthoz.

4x100-AS MIX VEGYES VÁLTÓ
Olimpiai bajnok: Egyesült Államok (Ryan Murphy, Nic Fink, Gretchen Walsh, Torri Huske – az előfutamban: Regan Smith, Charlie Swanson, Caeleb Dressel, Abbey Weitzeil) 3:37.43 – világcsúcs
2. Kína (Hszü Csia-jü, Csin Haj-jang, Csang Ju-fej, Jang Csün-hszüan – az előfutamban úszott még: Tang Csian-ting, Pan Csan-le) 3:37.55
3. Ausztrália (Kaylee McKeown, Joshua Yong, Matthew Temple, Mollie O'Callaghan – az előfutamban: Iona Anderson, Zac Stubblety-Cook, Emma McKeon, Kyle Chalmers) 3.38.76
4. Franciaország 3:40.96
5. Kanada 3.41.41   
6. Hollandia 3.43.12
7. Nagy-Britannia 3.44.31
8. Japán 3:45.17

A szombat délelőtti előfutamokban történt:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik