Elérték az üzemi hőfokot férfi vízilabdázóink

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2024.08.03. 07:10
A férfiválogatottat irányító Varga Zsolt a masszív ausztrálok elleni is fegyelmezett védekezést vár játékosaitól (Fotó: Árvai Károly)
A spanyolok elleni fásultabb játék után a regenerációt helyezte előtérbe férfi vízilabda-válogatottunk, amely átrobogott Japánon, az ausztrálok ellen azonban várhatóan nehezebb dolga lesz.

Gólpárbaj a nagyszünetig, feljavuló védekezés a harmadik negyedben, japán felzárkózási kísérlet a negyedikben és biztos magyar győzelem.

Az elmúlt években rendszerint ez volt a forgatókönyv, amikor férfi vízilabdázóink a speciális játékstílust képviselő japánokkal találkoztak, csütörtök este viszont esélyt sem adtak nekik, az első percektől az történt a medencében, amit Varga Zsolt eltervezett. A mieink kihúzták az ázsiaiak méregfogát, akik lefordulásból nem tudtak érvényesülni – a spanyolok elleni fásultabb játék után ezúttal magas fordulatszámon pörgött a magyar válogatott.

„A mérkőzést visszanézve azért találok hibákat, de összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel – értékelt Varga Zsolt a 17–10-es győzelem után. – Segített, hogy a nyáron kétszer is játszottunk a japánokkal, rájöttünk, mi működik ellenük. A margitszigeti felkészülési tornán az első két-három negyed szenvedős volt, most viszont megtaláltuk az ellenszert a játékukra, négy negyeden át jól koncentráltunk.”

S hogy mit vihetünk magunkkal a folytatásra? Elsősorban három pontot, ám az sem elhanyagolható, hogy minden mezőnyjátékosunk betalált – Molnár Erik és Nagy Ádám élete első olimpiai gólját szerezte, nekik ez önbizalmat adhat. Varga Zsolt ugyanakkor rámutatott, az ausztrálok elleni szombati találkozóra máshogy kell készülni, mint az eddigiekre.

„Nehéz bármit is átvinni a japánok elleni meccsből, annyira mást játszanak az ausztrálok – hangsúlyozta a szövetségi kapitány. – A japánokra a fizikai adottságaik miatt technikai jellegű vízilabda jellemző, az ausztrálok viszont masszívan, erőszakosan, nagy meggyőződéssel pólóznak. Kemény mérkőzésre készülünk, sziklaszilárd védekezésre lesz szükség, hogy megtörjük az ellenállásukat.”

A spanyoloktól elszenvedett vereség másnapján a regenerációt helyezte előtérbe a válogatott, az olimpiai faluban kosarazásra, biciklizésre is jutott idő – sikerült feltöltődniük a srácoknak, frissen, dinamikusan játszottak csütörtökön. Az ausztrálok ellen várhatóan jóval nehezebb dolgunk lesz támadásban, ők ugyanis rendkívül fegyelmezetten védekeznek, a spanyolokat, a szerbeket és a franciákat is tíz gól alatt tartották.

„Biztos vagyok benne, hogy kitalálnak ellenünk valamit – mondta lapunknak a több poszton is bevethető Fekete Gergő. – Több kiváló lövőjük és erős centerük van, jó kondiban vannak, bírják a gyors tempót. Sokat fejlődtek, de nyerni akarunk ellenük. Nyolc mérkőzést játszunk az olimpián, a spanyolok ellenit elveszítettük, viszont az utolsó három lesz a legfontosabb.”

Ezzel speciel nem tudunk vitatkozni, ám nem mindegy, hogyan rugaszkodunk el az ugródeszkáról – az ausztrálok és a szerbek ellen lendületet vehetünk az egyenes kieséses szakaszra.

Nehéz feltörni az ausztrál reteszt
Milos Maksimovic (Fotó: AFP)

Aki követte a felkészülési tornák eredményeit, aligha lepődött meg azon, hogy az ausztrálok ragyogóan kezdték az olimpiát. Védekezésben már az Európa-bajnok spanyolok ellen is mutattak biztató jeleket, de támadásban még döcögött a szekerük, 9–5-ös vereséget szenvedtek. A címvédő Szerbiát viszont alaposan helybenhagyták, fegyelmezett játékkal, elsőrangú védekezéssel 8–3-ra győztek – a férfitorna eddigi legnagyobb meglepetését szerezve. A házigazda franciák ellen nehéz dolguk volt, de a második negyed közepétől végig vezettek, a 9–8-as győzelemből a szabadkai születésű Milos Maksimovic három góllal vette ki a részét. Szembetűnő, hogy az első három mérkőzésükön összesen húsz, vagyis átlagban kevesebb mint hét gólt kaptak az ausztrálok – tényleg csak sok mozgással lehet feltörni a reteszüket.

AUGUSZTUS 3., SZOMBAT
A-csoport
12.05: Horvátország–Görögország
16.35: Montenegró–Egyesült Államok
21.05: Olaszország–Románia
B-csoport
10.30: Spanyolország–Japán
15.00: Ausztrália–Magyarország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Szerbia–Franciaország

A CSOPORT ÁLLÁSA MGYHGYHVVL–KGk 
1. Görögország32144–34+10
2. Olaszország32134–27+78
3. Horvátország32133–303
4. Egyesült Államok31233–33
5. Montenegró32128–31–32
6. Románia3326–39–16
A B-CSOPORT ÁLLÁSA  (2.)MGYHGYHVVL–KGk 
1. Spanyolország3334–23+11
2. MAGYARORSZÁG32137–32+56
3. Ausztrália32122–20+2
4. Franciaország31234–35 –1
5. Szerbia31230–38–8
6. Japán3338–47–9

KORÁBBAN
A-csoport
Olaszország–Egyesült Államok 12–8 (4–2, 1–1, 4–1, 3–4)
Horvátország–Montenegró 11–8 (3–1, 2–4, 3–1, 3–2) 
Románia–Görögország 7–14 (2–4, 3–5, 1–2, 1–3)
B-csoport
Spanyolország–Ausztrália 9–5 (2–1, 3–2, 3–1, 1–1)
Szerbia–Japán 16–15 (4–4, 3–4, 5–3, 4–4)
MAGYARORSZÁG–Franciaország 13–12 (5–1, 4–4, 1–2, 3–5)

JÚLIUS 30., KEDD
A-csoport
Horvátország–Olaszország 11–14 (4–3, 2–3, 3–6, 2–2)
Egyesült Államok–Románia 14–8 (3–3, 3–0, 4–1, 4–4)
Montenegró–Görögország 12–12 (4–2, 3–3, 2–3, 3–4) – ötméteresekkel 4–5
B-csoport
Ausztrália–Szerbia 8–3 (1–0, 5–1, 1–0, 1–2)
Japán–Franciaország 13–14 (4–4, 2–3, 3–3, 4–4)
Spanyolország–Magyarország 10–7 (2–1, 2–2, 4–3, 2–1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik

Párizs 2024: jobban van az üzbég bokszedző, akinek ünneplés közben állt le a szíve

Olimpiai bajnok tanítványa szerint már jobban van Tulkin Kilicsev, az üzbég ökölvívók szövetségi kapitánya, akinek ünneplés közben állt le a szíve a párizsi ötkarikás játékokon, és újra kellett éleszteni.

 

„Köszönöm szépen azt a rengeteg segítséget az orvosoknak, amit az edzőm Franciaországban kapott. Már jobban érzi magát” – mondta Bahodir Jalolov kétszeres olimpiai bajnok üzbég ökölvívó az olimpia hivatalos oldalán, majd külön kiemelte a brit orvosi csapatot is, amely a leggyorsabban reagált ebben a váratlan szituációban, amivel valószínűleg megmentette Kilicsev életét.

Kilicsev múlt csütörtökön a férfiak 51 kilós döntője után a bemelegítőteremben ünnepelte Haszanboj Duszmatov győzelmét, amikor hirtelen összeesett, és megállt a szíve. A britek orvosi stábja egyből megkezdte a szívmasszázst, majd defibrillátor segítségével újraélesztette a szövetségi kapitányt.

Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán közölte: Kilicsev állapota stabil, egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a szorító mellé.

Az üzbég bokszolók öt aranyéremmel térhettek haza a vasárnap zárult párizsi olimpiáról, mivel a férfiak 51, 57, 71, 92 és a +92 kilogrammos súlycsoportjában is az ő öklözőjük nyert.

 

Köszönjük többhetes figyelmüket!

Az Európa-bajnokságot követően a párizsi olimpia alatt is folyamatosan jelentkeztünk élő hírfolyamunkkal, ahol próbáltuk rendszeresen színes tartalmakkal szórakoztatni olvasóinkat, de a gyors eredményközlések, frappáns nyilatkozatok, csodálatos fotók sem maradtak el. Hírfolyamunk az ötkarikás játékok lezárultával véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI VISSZA!

 

Ezeket a képeket nehéz szavakkal leírni

 

Üdvrivalgás fogadta a hazatérő olimpikonokat

Több mint ezren ünnepelték a Puskás Aréna előtt az Aranygéppel hazatérő olimpikonjainkat, a magyar sportolók hat aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot szereztek a párizsi olimpián.

Három hete indult az utazás. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren reggelente a megszokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, a magyar olimpiai csapatot szállító gép folyamatosan ingázott Budapest és Párizs között. Miközben a többi utas a reggeli kávéját kortyolgatva törölgette a szemét, az élénkpiros szerelésben érkező sportolóink kicsattantak az energiától, izgatottan várták a felszállást. És nemcsak az ötkarikás újoncok, hanem a rutinos klasszisok is, elvégre az olimpia éppen attól különleges, hogy sohasem tudod, mire számíthatsz.

Mi sem tudtuk, de reménykedtünk a sikeres szereplésben, mert az elvégzett munka és a hároméves „csonka” ciklus eredményei alapján minden okunk megvolt rá.

Aztán fellobbant a láng, több mint két héten keresztül szoríthattunk a magyar sportolókért. Ahogy teltek a napok, az olimpiai járat kihasználtsága is változott, már nem Párizsba, hanem a francia fővárosból Budapestre kellett szállítania a küldöttség tagjait. A vasárnap esti záróünnepség után hétfő délután felszállt az Aranygép is, rajta csupa vidám utassal – és jelentős mennyiségű nemesfémmel. A biztonsági ellenőrzésnél természetesen az érmeket is át kellett világítani, olimpiai bajnok tekvandósunk, Márton Viviana gondosan külön dobozba helyezte az aranyát.

„Kellemes délutánt kívánunk a pilótafülkéből! Kérem, engedjétek meg, hogy a járat személyzete és minden magyar nevében tolmácsoljam gratulációnkat és köszönetünket a hihetetlen eredményeitekért, amelyeket magyar színekben elértetek az olimpián. Hatalmas megtiszteltetés a sok érem súlyától nehezített repülőt hazavezetni” – mondta a kapitány a felszállás előtt, s rögtönzött beszédét tapsvihar fogadta a fedélzeten, ahogy azt megtudtuk a Team Hungary oldalán megosztott videófelvételből.

Olimpikonjaink még a levegőben voltak, amikor a Puskás Szoborparkban már gyülekeztek a szurkolók, sőt, amikor megpillantották a gépet, integettek is a sportolóknak. A hangulatfelelősök, Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos kvízzel tesztelték az érdeklődők tudását, nem tudtak olyan nehezet kérdezni, amire ne tudták volna a választ a sportrajongók. Az úszástól a víváson át a kajak-kenuig terítékre kerültek a sikersportágak, a párizsi hősök mellett a múlt nagyjait is megidézték, a zenét pedig a férfi vízilabda-válogatott kedvenc lemezlovasa, DJ Szecsei szolgáltatta.

 

Időközben befutott a férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, Rabb Krisztián, olimpiai ezüstérmével a nyakában boldogan osztogatta az aláírásokat a kordon túloldalán várakozóknak. Sokan a fák árnyékába húzódva igyekeztek elviselni a rekkenő hőséget, de amint bemondták, hogy a sportolói buszok már a Népligetben járnak, összegyűltek a színpad előtt a szurkolók.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a szervezet főtitkára, Fábián László vezette fel a színpadra a delegációt, amelyet hatalmas üdvrivalgással köszöntött a közönség. A Freed from Desire szólt, a párizsi hősök virágcsokorral a kezükben integettek, a tömegben a magyar zászlók mellett ballagási lufikat is kiszúrtunk.

„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam – kezdte bibliai idézettel beszédét Gyulay Zsolt, aki köszönetet mondott a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek. – Olyan eredményt értünk el, amelyre méltán lehetünk büszkék, olimpikonjaink a határon innen és túl tizenötmillió magyarnak szereztek örömet. Döcögősen indult, de fantasztikusan ért véget az olimpia, többek között a Grand Palais-ban, az uszodában, a kajak-kenu pályán és a Versailles-i kastélyban is felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Az elmúlt százhuszonnyolc évben mindig hoztunk aranyat a nyári olimpiáról, amikor részt vettünk rajta. Az éremtáblázaton és a ponttáblázaton elfoglalt helyezésünk mutatja, mennyire sikeres a magyar sport.”

A közönség segítségével külön szólították az érmeseket: a vezetéknevüket a műsorvezetők, a keresztnevüket a szurkolók mondták – vagyis inkább kiabálták. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence köszöntésénél dobszólót is hallottunk, és az utolsó párizsi aranyérmünket szerző Gulyás Michelle-t is népes szurkolótábor éltette, alighanem ő volt a legfáradtabb a színpadon.
Végezetül az edzőket, orvosokat, gyúrókat, táplálkozási tanácsadókat és pszichológusokat, vagyis azokat a szakembereket ünnepelték, akik a háttérben segítették a sportolók párizsi felkészülését. Noha nem voltak reflektorfényben az elmúlt két és fél hétben, ők is ugyanolyan tapsot kaptak, mint a versenyzők, akik az ünnepélyes köszöntés után a szurkolókkal is találkoztak, beszélgettek.

A számok sohasem hazudnak. Hat arany, hét ezüst, hat bronz, vagyis 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. És ami mögötte van: emberfeletti teljesítmények, örömkönnyek, különleges történetek, emlékezetes pillanatok. Párizs tényleg megért egy misét.

 

Az olimpikonokkal együtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hazatért Párizsból, az ünnepélyes köszöntés után lapunknak összegezte a játékokat.

„Felemelő volt megélni az olimpiát – hangsúlyozta Schmidt Ádám. – Köszönettel tartozom minden sportolónak, az őket felkészítő szakembereknek, kluboknak, szövetségeknek, a sportot a nehéz időszakokban is támogató családoknak. Nagy büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban, mikor meglátták a Hungary-feliratot a pólónkon, tisztelettel és szeretettel közelítettek felénk. Ebből adódóan büszkék lehetünk arra, hogy van egy olyan szegmens, amelyben Európában a hatodik, a világon a tizennegyedik legsikeresebbek vagyunk. Sokatmondó, hogy a tizenkilenc érem mellett huszonkét pontszerző helyet szereztünk, egy érmet leszámítva megismételték a sportolók a tokiói teljesítményt, ami elismerésre ad okot.”

 
Schmidt Ádám: Büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban

 

 

Az olimpia kabalafigurája is búcsúzik

Sportrádió: Öt éve fogadtuk be a Márton ikreket – Márton Zsolt Krisztián

Hétfőn a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Márton Zsolt Krisztián, a tekvandószövetség elnöke. A sportág első embere többek között arról beszélt, a Márton ikrek hogyan kerültek 2019-ben képbe Magyarországon, s nem ment el szó nélkül a sportág többi hazai tehetsége mellett sem.

 

„A kinti klubjuk edzője megkereste a magyar szövetséget, megkérdezték, indulhatnának-e a lányok magyar színekben. Akkor még nem látszott, hogy belőlük később olimpiai bajnok lehet, de az igen, hogy nagyon tehetségesek. Öt éve befogadtuk őket, azóta folyamatosan észrevehető volt rajtuk a fejlődés. Jó kapcsolat alakult ki a madridi klub és a magyar szövetség között” – mondta Márton Zsolt Krisztián a Márton ikrekről.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok fiatal, feltörekvő versenyzőnk van. Sokan vannak Vivianáék mögött, akik szeretnének kijutni. Érdemes megjegyezni, hogy ez hosszú évek folyamata, munkája volt” – tette hozzá a szövetség elnöke.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatja meg!

 

Márton Viviana örömét a Moulin Rouge-ra vetítették

Párizsban az olimpiát számtalan egyéb „kísérőprogram”, rendezvény övezte, ezek közül az egyik a Parisienne Projections volt. A Getty Images fotóügynökség projektje, amelynek keretében minden versenynap legnagyobb hőstetteit és drámáit mutatták be képeiken városszerte, s múlt pénteki győzelmével Márton Viviana is bekerült a válogatásba.

 

Az alábbi fotót Hector Vivas készítette: a 18 éves Márton Viviana örömében nagyot üvölt az olimpiai döntő megnyerése után, s az erről készült fotót a világhírű mulató, a Moulin Rouge oldalfalára vetítették ki a döntő után.

Márton Viviana az ikonikus mulató falán (Fotó: Getty Images)

 

 

Igaza van Haliburtonnek?

Aranyérem Párizsban, ünneplés a Sziget Fesztiválon

Jazmin Felix-Hotham, az új-zélandi rögbicsapat tagjaként olimpiai bajnok lett Párizsban. Pihenésnek a budapesti Sziget Fesztivált választotta helyszínnek.

 

 

Párizs 2024: visszavonul a britek olimpiai bajnok műugrója

Bejelentette visszavonulását a britek ötszörös ötkarikás érmese, Thomas Daley, aki a párizsi olimpián ezüstérmet nyert szinkrontoronyugrásban.

 

A 30 éves sportoló Tokióban aranyérmes volt ebben a versenyszámban, valamint egyéniben a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Korábban Londonban és Rióban is egy-egy bronzérmet nyert, így a párizsi játékokkal lett teljes az éremkollekciója.    

„Nagyon szürreálisnak tűnik ez az egész” – mondta Daley, majd hozzátette, nagyon ideges volt Párizsban, mivel tudta, hogy ez lesz az utolsó olimpiája, éppen ezért hatalmas volt rajta a nyomás, hogy jól szerepeljen.

„A torony tetején végül nagyon megható volt, tudva, hogy ez az utolsó versenyem. De egy ponton meg kell hoznom ezt a döntést, és most úgy tűnik, ez a megfelelő pillanat” – zárta gondolatait a British Vogue-nak Daley, aki négy világbajnoki és öt Európa-bajnoki címet nyert pályafutása során, előbbiből 2017-ben, utóbbiból 2021-ben egyet-egyet Budapesten.