Gémesi Csanád is az olimpia fair play díj jelöltjei között

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.22. 15:53
GÉMESI Csanád
Gémesi Csanád a párizsi olimpia fair play díj-jelöltjei közé került (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A kardvívó Gémesi Csanád is a párizsi olimpia öt fair play díjra jelölt személye közé került azok után, amit a tunéziai Faresz Ferzsani elleni nyolcaddöntőben tett: a mérkőzés kiélezett pillanatában megadott egy kétséges tust az ellenfelének.

Gémesi a tunéziai 10:9-es vezetésénél jelezte a mérkőzésvezetőnek, hogy ellenfele talált, ezzel a lehetséges egyenlítés helyett 11:9-re változott az állás. Végül Ferzsani győzött 15:14-re, és végül az ezüstéremig menetelt, Gémesi pedig a csapatverseny ezüstérmével vigasztalódott.

Gémesi mellett másik négy személyt terjesztettek fel a fair play díjra, mindannyiukra az olimpia honlapján lehet szavazni.

A kanadai Ellie Black tornász azért került be a jelöltek közé, mert már a negyedik olimpiáján szerepelve is lelkesen szurkol az összes riválisának. Jean-Christoph Rolland-ra, az evezős világszervezet vezetőjére azért lehet szavazni, mert miután lerobbant a semleges indulóként döntőbe jutó fehérorosz Jauheni Zsalatyij busza, elintézte, hogy ott lehessen a fináléban. A fehérorosz lekéste volna az augusztus 3-i programot nyitó finálét, de Rolland megegyezett a többi szereplővel, hogy tegyék a napi események végére a férfi egypár döntőjét, így Zsalatyij odaért, és ezüstérmes lett. A fehérorosz sokat köszönhetett Olaf Tabornak, a német csapat vezetőjének is, hiszen Zsalatyij hajója fennakadt a vámon, így a németektől kölcsönkapott eszközzel lett ezüstérmes. Farina Hasimi és Hanna Cerah országúti kerékpárosok a mezőnyversenyben támasztották meg riválisukat, Nora Jencusovát, miközben ő a láncát igyekezett visszahelyezni menet közben.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik