„Guzi Blanka és az olimpia igenis járhat kéz a kézben”

– Óriásit hajrázott a kombinált számban a párizsi döntőben, és összességében hozta azt a teljesítményt, amit láthattunk öntől a korábbi versenyeken. Mindent egybevetve hogyan érezte magát az olimpián?
– Brutális élmény volt! – vágta rá Guzi Blanka. – Gyerekkori vágyam vált valóra az olimpiai szerepléssel, úgy álltam hozzá, hogy szinte mindegy, mi történik Párizsban, hatalmas nyertesként térek majd haza, olyan emberként, aki elérte az álmát. Amilyen energiát kaptunk a lelátóról, ahhoz hasonló élményem még sohasem volt, nem tudom, valaha megadatik-e még, de azt kívánom minden keményen küzdő sportolónak, legalább egyszer élhesse át az olimpia miliőjét, mert ahhoz nincsen fogható. Már csak emiatt is megérte Párizsban versenyezni – és persze számos más dolog miatt is, de nem felejtem el, amíg élek, az biztos.

– Hogyan állt oda a futáshoz a végén?
– Ahogy szoktam. Amit előzetesen kaptam tanácsként, hogy ez is olyan verseny, mint az összes többi, megfogadtam. Persze sikerült megélnem a játékok különleges hangulatát is, például amikor az olimpiai faluban járkáltam és találkoztam olimpikonokkal, nagy bajnokokkal – de amikor az én versenyemnek jött el az ideje, csak arra figyeltem. Az úszásom után csalódott voltam, másra számítottam, azt hittem, valamivel erősebben úszom, ezt követően rövid időm volt arra, hogy összeszedjem magam. Végigcsináltam a szokásos rutinomat, és bíztam benne, hogy bár a tizenharmadik helyen állok, hátha sikerül érmet szereznem. Az elsődleges, ami leginkább bennem volt, hogy ne az ellenfelekkel meg a számokkal törődjek, mert azok csak számok, hanem saját magamból próbáljam kihozni, amit tudok, a lőállásban maximálisan figyeljek oda magamra. Jó érzéssel fejezhettem be a versenyt.

– Amikor tizenhat éves korában a kézilabdáról öttusára váltott, gondolta volna, hogy olimpiai negyedikként jön majd haza Párizsból? Alig nyolc-kilenc év telt el azóta.
– Nem! Akkor még biztosan nem. Álmodoztam az olimpiáról, és hogy egyszer valamikor olimpiai érmes leszek – ennek egyik fele teljesült, a másik még nem. Ám reálisan nem gondolhattam, hogy sikerül, ahol én éltem, Borsodban, Kistokajban annyira megfoghatatlan volt az, hogy valaki olimpikon. Szinte összeegyeztethetetlen volt eleinte Guzi Blanka és olimpia. Aztán sikerült megcáfolnom, és ez igazán örömteli. Guzi Blanka és az olimpia igenis járhat kéz a kézben.

– És nem is akárhogy! Mi a helyzet a következő négy évvel, az akadályversennyel, hogyan áll hozzá?
– Én csak a párizsi döntő napjáig terveztem. Hogy mostantól mi vár rám, azt még nem beszéltem meg az edzőkkel, én sem gondoltam bele mélyebben. Folytatom az öttusát, ez nem kérdés, megcélzom Los Angelest, szeretnék éremmel hazatérni egy olimpiáról. A hogyan részleteit még nem tudom. Valószínűleg hosszabb alapozással kezdek, és funkcionális erősítéssel állok rá az OCR-re. Nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat az új fejezet, nagyon izgalmasnak tartom.

– Nyugtasson meg, pihenni is elmegy előtte.
– El, kötelezően el is kell mennem. Még nem beszéltük meg, mennyi időre, talán hosszabbra, mint Kós Hubert, akinek egy hét jut, de mindenképpen kapok pihenőt, szükségem is van rá, fizikailag és lelkileg is.

Alaposan megünnepelték földijei a hazatérő Guzi Blankát

A Kistokaj centrumában elhelyezkedő játszótér és focipálya a mindennapokban valószínűleg gyerekzsivajtól hangos – nemrég azonban a Gladiátor című film zenéjétől volt az. A DVTK miskolci születésű öttusázója, Guzi Blanka ebben a majdnem 2500 lelket számláló borsodi községben nőtt fel, a település pedig alaposan meg is adta a módját első olimpikonja megünneplésének. A játszótér és focipálya közötti pavilonon és környékén – ahol egyébként közös szurkolást szerveztek a helyieknek az öttusaversenyek idejére – fogadták a csütörtökön hazatérő olimpiai negyedik sportolót, és azért a Gladiátor zenéjével, mert ahogy Guzi az újságíróknak mondta, a versailles-i kastélykertben úgy érezte magát, mint Maximus a Gladiátorban, amikor a nevét skandálta a tömeg.

Az MTI kérdésére Guzi Blanka elárulta, a szülei az otthoni lepakolás és beszélgetés után fagyizni hívták – természetesen falból, ám ez neki csak akkor tűnt fel, amikor a faluházhoz értek, és megpillantotta az egybegyűlteket.

„Megható volt, hogy eljöttek a kistokaji általános iskolai tanáraim és az osztályfőnököm, és ott voltak a miskolci gimnáziumi tanáraim is. No meg rokonok, barátok és sok olyan ember, akiket nem is ismerek. Bernáth József polgármester úr köszöntője után én is mondtam néhány mondatot, bár a meghatottságtól nehezen tudtam beszélni. Az időérzékemet is elvesztettem a sok élmény hatása alatt. Azt hiszem, délután ötkor kezdődött az ünnepség, majd meghívtak a helyi presszóba, ott csocsóztunk és beszélgettünk hajnali kettőig. A nagyobb beszámolómat is akkor tartottam. Megható volt, amikor a volt tanáraim azt mondták, hogy akkor se lennének büszkébbek rám, ha megnyerem az olimpiát” – mesélte Guzi Blanka.