Konkoly Zsófia: Úgy voltam vele, még egyszer ne győzzön le!

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
• Párizs
Vágólapra másolva!
2024.08.29. 20:11
Fotó: Szabó Miklós
Mint beszámoltunk róla, Konkoly Zsófia az első helyen végzett úszásban a 400 méter gyors döntőjében a párizsi paralimpián, megszerezve ezzel a magyar küldöttség első aranyérmét. Konkoly lapunknak értékelte a sikert.

 

– Gratulálunk! Mit érzett a délelőtti előfutamok után?
– Mikor kiszálltam a medencéből, jó érzéseim voltak, mert könnyed úszásnak éreztem. Az idő gyengébb volt, de úgy gondoltam, lesz ez még jobb, aztán a nap folyamán már azon gondolkoztam, hogyan fogok lefaragni tíz másodpercet.

– Az ausztrál Lakeisha Patterson győzte le három évvel ezelőtt Tokióban. Nem akart visszavágni?
– Úgy jöttem ki Párizsba, hogy örülnék a dobogónak ebben a versenyszámban. Tokióban nagyon közel voltunk egymáshoz, de az utóbbi egy-két évben nekem nem ment annyira jól, nem úsztam olyan időket, amivel a közelébe kerültem volna, így arra sem gondoltam, hogy visszavágás lesz belőle. Egészen addig, ameddig a döntőben be nem ugrottam a vízbe, és meg nem láttam kétszáz méternél, hogy már csak mi ketten vagyunk elöl. Akkor már úgy voltam vele, még egyszer ne győzzön le!

– A táv első felén visszafogottan úszott, a hajrá viszont óriási volt. Ez volt a taktikája?
– Általában így építem fel az úszásaimat, nem szeretem erősen kezdeni a táv első felét, próbálok az élmezőnnyel menni, utána viszont kihajtok magamból mindent, ami csak bennem maradt. Általában az ellenfelek nem bírják annyira, én viszont még jobban ráedzettem a hajrára az elmúlt években.

– Nem tekinti fő számának a négyszáz méter gyorsot?
– Egy szinten van a kétszáz vegyessel és a száz pillangóval, de most nem éreztem magam nagy esélyesnek.

– Aranyérmet nyert egy olyan versenyszámban, amelyben nem számított rá. Mi várható akkor a folytatásban?
– Hatalmas kő esett le a szívemről, mert nem szerettem volna üres kézzel hazamenni, amit így az első napon sikerült is megoldanom! A többi versenyszámban is szeretnék hasonlóan teljesíteni, de ott más ellenfelek vannak, akikkel meg kell küzdenem, és ha nem is sikerülne olyan jól, akkor is boldog lehetek, mert mindent megtettem azért, hogy itt lehessek, és hogy a legjobbat nyújtsam.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik