Pályázatot ír ki a birkózószövetség a kapitányi posztokra

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 11:03
Elnökségi ülést tartott a Magyar Birkózók Szövetség (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Közvetlenül az olimpiát követően rendkívüli ülésen értékelte a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöksége a párizsi ötkarikás szereplést – áll a szervezet hírlevelében.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) tartott eseményen jelen volt többek mellett Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, Bacsa Péter ügyvezető alelnök, Bácsi Péter szakmai igazgató, valamint Bánkuti Zsolt szabad- és Módos Péter kötöttfogású szövetségi kapitány. 

Mint ismert, versenyzőink két-két ötödik (Losonczi Dávid, Muszukajev Iszmail) és hetedik (Lévai Zoltán, Ligeti Dániel), valamint egy 13. helyezést (Nagy Bernadett) szereztek. Mivel a hivatalos célkitűzés egy érem és egy pontszerző helyezés volt, s csak utóbbi valósult meg a francia fővárosban, a grémium természetesen nem értékelhette sikeresnek az eredményt. 

A szakmai beszámolók meghallgatása, valamint a hazai és nemzetközi tendenciák elemzése után az elnökség úgy döntött, hogy a szakágak szakvezetői töltsék ki az idény végén (november 1.) lejáró szerződéseiket, hiszen vannak még fontos versenyek az ősszel, így például a nem olimpiai súlycsoportok világbajnoksága és az U23-as vb. A következő ciklusra pedig pályázatot ír ki az MBSZ a szövetségi kapitányi posztokra, megadva a lehetőséget azoknak a rátermett szakembereknek, akik tenni akarnak és tudnak a magyar birkózás sikerei érdekében. Az új szövetségi kapitányokat november 16-án nevezi ki az elnök javaslatára az elnökség.

 

Legfrissebb hírek

Lévai Levente: Még mindig libabőrös vagyok, hihetetlen!

Birkózás
2025.04.16. 07:15

A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

Birkózás
2025.04.15. 20:18

Kötöttfogásban holtversenyben a negyedik legjobb Eb-eredmény a somorjai

Birkózás
2025.04.15. 19:14

Párizs 2024: több mint 200 ezer eurós bevétel a jótékonysági árverésen

Párizs 2024
2025.04.15. 11:37

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
2025.04.15. 10:16

Bácsi Péter szerint az érem nélküli párizsi olimpiának is köszönhető a jó szereplés a birkózó Eb-n

Birkózás
2025.04.14. 21:00

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.04.14. 10:05

Lévai Levente 19 évesen Európa-bajnok!

Birkózás
2025.04.13. 19:08
Ezek is érdekelhetik