Letették az esküt: az olimpia után paralimpikonjainkon a sor

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.08.13. 18:29
Fotó: Szabó Miklós
A magyar parasportcsalád a budapesti Eiffel Műhelyházban gyűlt össze, hogy két héttel a paralimpia kezdete előtt együtt ünnepelje a Párizsba utazó 39 versenyzőnk fogadalomtételét.

Több száz jól öltözött és vidám ember gyűlt össze a budapesti Eiffel Műhelyházban, akiket már az olimpia utáni következő nagy sportesemény hozott össze, ugyanis két hét múlva, augusztus 28-án kezdődik a XVII. nyári paralimpiai játékok Párizsban, amelyen hasonló magyar szereplés várható, mint három éve Tokióban, ahol hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel zártunk.

Párizsban valamennyi tokiói aranyérmesünk, az atléta Ekler Luca, a vívó Veres Amarilla, a kajakos Kiss Péter, az asztaliteniszező Pálos Péter és a három úszó, Illés Fanni, Konkoly Zsófia és Pap Bianka is indul, és megpróbálja megvédeni a címét, de Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke jobb eredményben bízik, mint három éve.

„Három évvel ezelőtt a magyar paralimpiai mozgalom aranykora kezdődött el, a felelősség a múltból jön és a jövőbe tart. A pillérek a helyükön vannak, ti már a falakat és a tetőt építhetitek – mondta köszöntő beszédében Szabó. – Minden versenyt komolyan veszünk, ezért azt mondom, mivel hatvannyolc versenyszámban indulunk, hatvannyolc aranyéremért utazunk Párizsba. Persze, tudjuk, hogy indulnak mások is, de mi magunkra figyelünk. És ahogyan a magyar paralimpikonok, mi, vezetők is fogadalmat teszünk szüleiteknek, családjaitoknak, hogy vigyázunk rátok és épségben hazahozunk benneteket. Higgyétek el, hogy így vagy úgy, de minden csatát meg fogtok nyerni!”

 

Az ünnepségen csendült fel először a paralimpiai csapat hivatalos dala, melynek a „Perzseljen fel!” címet adták, és nemcsak élőben énekelték el, de a műsor végén a klipjét is bemutatták, amely nem sokkal korábban nyerte el végleges formáját, és amelyet a Párizsba utazó paralimpikonok családtagjaiból, szeretteiből alakult meglepetéskórus énekelt együtt az énekesekkel. Ezt követően Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke mondott beszédet, majd videóüzenetben köszöntött mindenkit a háromszoros paralimpiai bajnok Marie-Amélie Le Fur, a házigazda Francia Paralimpiai Bizottság elnöke.

A hivatalos eskü szövegét négyen mondták, a hetedik paralimpiájára készülő, tizenegyszeres paralimpiai érmes kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsanna, az Európa-bajnoki ezüstérmes sportlövő Rescsik Csaba, az edzők képviseletében Karnok Marcell para kajak-kenu edző, valamint az Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes cselgáncsozó Karakas Hedvig, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének sportbizottsági tagja.

A párizsi paralimpiát augusztus 29. és szeptember 8. között rendezik, a magyar csapatot 39 sportoló képviseli 13 sportágban, mindkét szám nagyobb, mint Tokióban volt. A megnyitóünnepségen a magyar csapat zászlaját a paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Illés Fanni viszi.

„Sokan azzal foglalkoznak, mennyi érem várható, de szeretném hangsúlyozni, hogy a kijutás is óriási eredmény. A paralimpián is egyre nagyobb a verseny, egyre többen pályáznak az érmekre. Az első játékokon, 1960-ban Rómában még csak huszonhárom, most pedig már több mint százötven nemzet verseng, így kimagasló teljesítmény kell a csapatba kerüléshez is. A parasportolóknak ráadásul nemcsak a versenyen, de az életben is nehezített pályán kell küzdeniük, így mindennap tanúbizonyságot tesznek emberi tartásukról, eredményeik miatt pedig példaképként tekinthetünk rájuk. Nekik köszönhetően mindannyian megtapasztaljuk, milyen ereje van a sportnak, a példájuk pedig sokaknak segít, hogy csatlakozzanak a sportcsaládhoz és legyőzzék az útjukba eső akadályokat” – mondta a sportért felelős államtitkár.

SCHMIDT ÁDÁM

A PÁRIZSI MAGYAR PARALIMPIAI CSAPAT
Asztalitenisz
Arlóy Zsófia, Major Endre, Pálos Péter, Szvitacs Alexa
Atlétika
Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra, Szőllősi István
Bocsa
Szabó Alexandra, Nagy Vivien
Cselgáncs
Burányi Flóra
Erőemelés
Tunkel Nándor
Íjászat
Gáspár Tamás
Kajak-kenu
Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin, Kiss Péter Pál
Kerékpár
Wermeser Zsombor
Kerekesszékes vívás
Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Osváth Richárd, Tarjányi István, Veres Amarilla
Lovaglás
Fonyódi Ildikó
Sportlövészet
Dávid Krisztina, Rescsik Csaba, Gurisatti Gyula
Triatlon
Mocsári Bence
Úszás
Adámi-Rózsa Zsanett, Hotz Csenge, Illés Fanni, Iván Bence, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik