Párizs 2024: hatalmas különbségek az olimpiai aranyérmesek pénzdíjai között

Vágólapra másolva!
2024.08.18. 13:34
A négy aranyérmet szerző Marchand sem kapott annyit, mint Hongkong egyszeres győztesei (Fotó: Getty Images)
Az egy hete zárult párizsi nyári olimpia aranyérmeseinek díjazásában hatalmas eltérések mutatkoznak – írta az egyes országok által adott pénzjutalmakat elemezve az insidethegames.biz portál.

A legbőkezűbbnek Hongkong bizonyult, a Kínához a britektől visszakerült városállam két párizsi győztese – a női párbajtőrben diadalmaskodó Kong Man Vaj Vivian és a férfi tőrözőknél címét megvédő Cseung Ka Long – egyetlen elsőségért egyformán 700 ezer eurónyi pénzt kapott, míg a legjobban dotált friss olimpiai bajnokok sorában az első tízbe egyetlen európaiként bekerült Léon Marchand-nak, a franciák négy aranyat és összesen öt medáliát nyert úszójának be kellett érnie 335 ezer euróval – emelte ki a portál.

Még rosszabb az összehasonlítás a kínai úszó Csang Jü-fej esetében, aki a legtöbb érmet (hatot) szerezte a játékokon, ám így is csak 205 ezer eurónyi pénzt keresett ötkarikás csúcsteljesítményével.

Nála jóval jobban járt a férfias kinézetű tajvani bokszoló, a női mezőnyben engedélyezett indulásával nemzetközi vihart kavart Lin Jü-ting, akinek a szigetország vezetése 655 ezer euróval dotálta az 57 kilósok között szerzett bajnoki címét. A szintén tajvani férfi tollaslabdázó páros, Li Jang és Vang Cse-lin is ugyanakkora összeget kapott, miután sikeresen megvédte olimpiai bajnoki titulusát Párizsban.

Hongkong és Tajvan jutalmazási nagyvonalúságát megközelíteni leginkább még a Fülöp-szigetek tudta, amelynek legsikeresebb reprezentánsa, Carlos Edriel Yulo a férfi tornászoknál talajon és ugrásban kiérdemelt aranyérmeiért 365 ezer eurónyi pénzdíjat kapott.
 

 

Legfrissebb hírek

Nadal megkapta a NOB-tól az olimpiai fáklyát

Tenisz
2025.03.17. 22:15

Szőke Alex: Borzalmas volt, hogy kihagytam az olimpiát

Birkózás
2025.03.16. 10:56

Betlehem: Reményeim szerint ez a négy év lesz pályafutásom csúcsidőszaka

Úszás
2025.03.04. 18:06

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2025.03.03. 17:55

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Rasovszky Kristófot másodszor választotta a világ legjobb férfi nyílt vízi úszójának a WA – videó

Úszás
2025.02.06. 14:32

Fókusz az LA 10 programon, új háttérintézmény alakul – a magyar sport 2024-es évét értékelték a Testnevelési Egyetemen

Párizs 2024
2025.01.24. 15:26

A NOB kicseréli a párizsi olimpia hibás érmeit

Párizs 2024
2025.01.14. 17:52
Ezek is érdekelhetik