Schmidt Ádám: Kiváltságos magyarként itt lenni az olimpián

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.05. 13:10
Schmidt Ádám (Fotó: facebook.com/drschmidtadam, archív)
Ahogy az megszokott, a sportért felelős államtitkár ezúttal is a hónap első hétfőjén adott interjút a Nemzeti Sportrádió műsorvezetőinek. Schmidt Ádám ezúttal Párizsból, az olimpia helyszínéről jelentkezett be.

 

Egymást érik az események a párizsi olimpián, szerencsére rengeteg magyar versenyző méreti meg magát, ez azonban azt is jelenti, hogy sokszor azonos idősávban szerepelnek, Schmidt Ádám is folyamatosan logisztikázik, hogy a lehető legtöbb helyszínen személyesen tekinthesse meg sportolóinkat.

„Nehéz mindenhol ott lenni, ahol magyar érdekeltség van, könnyebb otthon tévékapcsolóval a kézben váltogatni a csatornákat, de a legfontosabb eseményeken ott vagyunk – kezdte a sportért felelős államtitkár. – Szerencsére Schmidt Gábor helyettes államtitkár úrral mindig megosztjuk erőinket, ha egy időben versenyeznek magyarok, megbeszéljük, melyikőnk éppen hová megy. Körülbelül úgy néz ki egy napunk, hogy reggel héttől éjfélig úton vagyunk, eddig két olyan sportágban nem tudtuk megnézni versenyzőinket, amelynek versenyeit másik városban rendezik, a sportlövőinket és vitorlázóinkat, de minden más helyszínen ott voltunk.”

Schmidt Ádám az eddigi magyar eredményességgel elégedett, a helyszínen tapasztalja, mennyire nehéz felérni a csúcsra, vagy annak közelébe.

„Az látszik tisztán, és személyesen követve az eseményeket talán még jobban érzékelhető, hogy rendkívüli módon kiegyenlített lett a nemzetközi sportvilág. Nehéz kijutni az olimpiára és még nehezebb itt maradandót alkotni. Nüanszok döntenek, vasárnap Vas Kata Blanka négy óra kerékpározást követően szerintem három centiméterrel maradt le a dobogóról, vagy Németh Nándor úszásban két századra volt az ezüstéremtől, egyre a bronztól – ezeket előre nem lehet megjósolni, a helyszínen alig hihető és szabad szemmel nem is lehet látni a különbségeket. Vagy említhetném még a vívó Andrásfi Tibort aki az elődöntőben és a bronzmeccsen is aranytussal kapott ki. Nagyon kemény küzdelem zajlik minden helyezésért, minden éremért. Szerintem az úszók teljesítménye erőn felüli volt, a vívók hozták azt, mint Tokióban, csak más felosztásban, és további ezüst- és bronzérmek, valamint szép pontszerző helyezések is összejöttek. Az, hogy jelenleg a 12. helyen állunk az éremtáblázaton, minden elismerést megérdemel, bízzunk benne, hogy a második héten lesznek még olyan események és sportolóink, akik jó eséllyel kezdhetik a versenyt, reméljük, hogy éremből és pontszerző helyből jut még Magyarország számára.”

A sportért felelős államtitkár vasárnap természetesen a kalapácsvető Halász Bence versenyzését is személyesen tekintette meg.

„A kanadai Ethan Katzberg több méterrel a világ előtt van, ezt már a tavalyi, budapesti világbajnokságon is láttuk, de Bence remek sorozatot produkált, háromszor is eltalálta a 80 métert jelző szalagot, nagyon kiegyensúlyozott és magabiztos teljesítményt nyújtott” – összegezte a vasárnap esti történéseket Schmidt Ádám.

Az államtitkár természetesen nem csak versenyekre jár, hiszen a világ legfontosabb sportvezetői szinte kivétel nélkül Párizsban vannak, a sportszövetségek fogadásokat tartanak, így lehet a diplomáciai kapcsolatokat építeni szinte nullától huszonnégy óráig. Ezek inkább informális jellegű beszélgetések, de nagyobb hozzáadott értékkel bír, mert nem kötött formában zajlanak, hanem kötetlenül. Az eredményeink okán elismerik a magyar sportolókat, sportvezetőket, kiváltságos magyarként itt lenni ezen az olimpián.

Schmidt Ádám számára az olimpia eddigi legmeghatóbb pillanata volt Milák Kristóf száz pillangón szerzett aranyérme és az azt követő díjátadás, amelyen hosszasan megölelték egymást a győztessel.

„A barátságunk Kristóffal olyan mély emberi viszony, amely nem akkor kezdődött, amikor államtitkár lettem, azt megelőzően is volt életem, sok minden hoztam is onnan magammal, a Kristóffal való kapcsolatom is ilyen. 2017-re vezethető vissza ez a barátság, és messze túlmutat azon, hogy az egyikőnk államtitkár a másik olimpiai bajnok, ez Milák Kristófról és Schmidt Ádámról szól. Azt is szeretném elmondani, hogy Kristóf soha semmilyen körülmények között nem részesült megkülönböztetett bánásmódban, mint más sportoló. Nyilván mindenki életében vannak nehezebb pillanatok, az övében és az enyémben is, de mindig számíthatunk egymásra, és az a pillanat, ami a dobogónál történt, nagyon felemelő volt, mindennél jobban kifejezte, hogy miként viszonyulunk egymáshoz. Nagyon büszke vagyok rá, ahogy természetesen minden olimpikonunkra.”

Az elmúlt napok slágertémája az ökölvívó Hámori Luca és az ő negyeddöntője volt algériai ellenfelével szemben.

„Sokat beszéltünk Hámori Lucáról és a mérkőzéséről, a fő problémát szerintem az jelentette, hogy van egy elmérgesedett helyzet a NOB és a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség között, a világszövetséget ki is zárta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a saját tagszervezetei közül. Talán a játékok után az olimpiai bizottság ezt az ügyet alaposabban is kivizsgálja. A helyszínen szurkoltunk Lucának, komoly küzdelem volt, szépen helytállt, így is történelmet írt azzal, hogy első magyar női bokszolóként képviselte hazánkat a játékokon.”

Schmidt Ádám szerint a következő hét is nagyon izgalmas lesz, bízik a birkózókban, fantasztikus öt napot vár a kajak-kenu pályán, az öttusázók pedig a hétvégén alkothatnak nagyot, de titkos esélyesek lehetnek tekvandósaink is.

„Egyelőre távol tartanám magam a szervezés minősítésétől, nyilván tapasztal az ember nehézségeket, az egyik ilyen a logisztika, az A-ból B-be eljuttatása a sportolóknak, sportvezetőknek – mondta már a párizsi olimpia körülményeiről. – Halljuk az olimpiai faluból érkező híreket is, de más egy ilyen multisportesemény rendezése, látjuk mennyi sportoló, edző, sportvezető van itt, hány helyszín, szálloda, önkéntes, autó, mindez elképesztő szervezőmunkát igényel.”

Kiemelte viszont, hogy az elmúlt tíz napban mindvégig teljes biztonságban érezte magát az ember, mindenhol sok a katona, a rendőr, a sok metrózás során sem érezte, hogy félni kellene bármitől, erre a rendezők nagyon odafigyeltek, kiemelt a fegyelem, biztonság veszi körül az olimpiát.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik