Spanyolország női pólósai a döntőben sem hibáztak, olimpiai bajnokok!

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.08.10. 16:41
Olimpiai bajnok a spanyol pólóválogatott! (Fotó: Getty Images)
Spanyolország 11–9-re legyőzte Ausztráliát a párizsi olimpiai női vízilabdatornájának döntőjében, amivel megszerezte az aranyérmet.

 

A tokiói ezüstérem után Párizsban felért a csúcsra, első olimpiai aranyérmét szerezte meg a spanyol női válogatott. A döntőben Ausztrália volt az ellenfele, amely a torna üde színfoltjaként ellenfeléhez hasonlóan veretlenül menetelt a fináléig, és ezúttal sem adta olcsón a bőrét, a nagyszünetig jól tartotta magát.

A spanyol együttes viszont ragyogóan kezdte a második félidőt, Bea Ortiz vezérletével ellépett három góllal. A harmadik negyed végén Danijela Jackovich két bekk közül húzta a kapuba a labdát, ezzel elkezdte a felzárkózást Rebecca Rippon együttese, amely az utolsó szakasz elején feljött egyre, de Ortiz azonnal válaszolt fórból. Innen már nem volt visszaút az ausztráloknak, a spanyolok 11–9-re nyerték meg a finálét, amelynek egyik játékvezetője Debreceni Nóra volt.

A harmadik helyért a címvédő amerikaiak a hollandokkal találkoztak, és sokáig úgy tűnt, könnyedén érvényesítik a papírformát. Adam Krikorian csapata lendületesen kezdett, a szoros első negyed után a másodikban ellépett, és állandósította négygólos előnyét. Csakhogy a hollandok nem kínálták tálcán a bronzérmet, négy perccel a vége előtt szédületes hajrát indítottak. Ekkor még 10–7-re vezetett az Egyesült Államok, de a folytatásban csak az Európa-bajnok volt eredményes.

A center Vivian Sevenich előbb emberelőnyből, majd akcióból talált be, Bente Rogge pedig átlőtte a zónát és egyenlített. Maddie Musselman a kapu fölé csavart, Ashleigh Johnson lefülelte a bejátszást, a túloldalon Laura Aarts védett. Maradt még kilenc másodpercük a hollandoknak, a hat gólig jutó Sabrina van der Sloot lóbált, lóbált, majd tűpontos lövéssel megnyerte csapatának a bronzérmet – elképesztő fordítás után 11–10 lett a vége.

PÁRIZS 2024
NŐI VÍZILABDA
DÖNTŐ
Spanyolország–Ausztrália 11–9 (2–2, 1–0, 4–3, 4–4)
Olimpiai bajnok: Spanyolország (Paula Camus, Paula Crespi, Anni Espar Laura Ramos, Judith Forca, Maica Garcia, Paula Leiton, Bea Ortiz, Pili Pena, Nona Perez, Isabel Coello, Elena Ruiz, Martina Terre, szövetségi kapitány: Miguel Angel Oca), 2. Ausztrália, 3. Hollandia, 4. Egyesült Államok, 5. MAGYARORSZÁG (Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Horváth Brigitta, Keszthelyi Rita, Kurucz-Gurisatti Gréta, Leimeter Dóra, Magyari Alda, Geraldine Mahieu, Neszmély Boglárka, Parkes Rebecca, Rybanska Natasa, Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, szövetségi kapitány: Cseh Sándor és Mihók Attila), 6. Olaszország

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik