Takács Boglárka hatodik lett a 200 méter síkfutás előfutamában

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.08.04. 11:33
Takács a vigaszágon folytatja (Fotó: Árvai Károly)
A párizsi olimpia atlétikai versenyein a női 200 méter síkfutás elfutamaiban a 100-on országos csúcsot futó Takács Boglárka 200 méteren előfutamában a 6. lett, így hétfőn a vigaszágon folytathatja a szereplést. A női kalapácsvetők selejtezőjében Gyurátz Réka a második sorozatban 64.77-et dobott, ezzel pedig nem jutott döntőbe, összesítésben a 30. helyen zárta a versenyt.

 

A női 200 méter síkfutás ötödik előfutamában kapott helyet Takács Boglárka, ám már a harmadik futamban „robbant a bomba” a szám kétszeres világbajnoka, és az olimpiai aranyérem egyik legnagyobb esélyese, a jamaikai Shericka Jackson nem állt rajthoz. Ez persze nem előzmények nélküli, néhány napja ugyanis Jackson bejelentette, csak a hosszabb vágtaszámban indul, miután még július elején Székesfehérváron, a Gyulai Memorialon meghúzódott. Vasárnap reggelre aztán kiderült, nem jött rendbe a sérülése, ezért Párizsban csupán nézőként vehet részt a tavalyi budapesti világbajnokságon 21.41-gyel minden idők második legjobb idejét futó 30 éves atlétanő.

Ilyen előzmények után jött tehát az ötödik futam, amelyben a 100-on remek országos csúcsot (11.10) sprintelő Takács Boglárka a négyes pályára kapott besorolást. A Budapest Honvéd atlétája jól kezdett, féltávnál a kanyarból kijőve még harcban volt a továbbjutásért, ám a hajrára elfáradt, s végül 23.16-tal a hatodik helyen ért célba. Ezzel az egyenes ági továbbjutásról lemaradt, a vigaszágon folytatja. Takács futamát az amerikai Brittany Brown nyerte meg 22.38-cal, a jamaikai Lanae-Tava Thomas (22.70) és a brit Bianca Williams (22.77) előtt. A hatodik, utolsó futam után az is eldőlt, hogy Takács összességében a 27. helyen áll. A reményfutamokat hétfőn 12.50-től rendezik.

TAKÁCS FUTÁSA

A női kalapácsvetés selejtezőjében induló Gyurátz Réka első dobása a szektoron kívül landolt, nagyjából a 65 méteres jelzés környékén. A biztos döntős szerepléshez 73.00 méter fölötti dobásra van szükség – ezt az első csoportból ketten dobták meg –, vagy a legjobb 12 közé kell kerülni. A 12. jelenleg a francia Rose Loga 68.94-es dobásával, így minimum ennyit kell dobni a döntőhöz.

GYURÁTZ ELSŐ KÍSÉRLETE

Gyurátz másodjára már érvényese dobást mutatott be, a szer 64.77 méterre szállt, amivel jelenleg a 10. helyen áll a csoportjában. Az első az olasz Sara Fantini 72.40-nel. A döntős szereplést jelentő összesített 12. helyen az ausztrál Stephanie Radcliffe áll 70.07 méterrel. 

GYURÁTZ MÁSODIK DOBÁSA

A második sorozat végén a finn Krista Tervo óriásit dobott: 74.79 méterre hajította a kalapácsot, amivel nemcsak a B-csoport, de a komplett selejtező élére ugrott, ráadásul új finn rekordot is jelent. 

Gyurátz Réka harmadik dobása súrolta a hálót, így lelassult, végül 63.86 méternél landolt, ezzel pedig a 14. helyen áll csoportjában. Ugyanakkor az utána következő nigériai Oyesdase Olatoye 66.41-re hajította a szert, ezzel megelőzte, így biztosan kijelenthető, hogy a 30. helyen végez.

ATLÉTIKA
A MIEINK VASÁRNAPI PROGRAMJA
10.05–12.35
10.55, 5. futam: női 200 méter 1. forduló – Takács Boglárka a 6. helyen végzett futamában, a reményfutamban folytatja
11.45: női kalapácsvetés selejtező, B-csoport – Gyurátz Réka 64.77 méterre dobta a kalapácsot, nem jutott döntőbe, ezzel a 30. helyen zárt.
19.05–21.55
19.05, 2. futam: férfi 400 méter 1. forduló (Molnár Attila)
20.30: férfi kalapácsvetés DÖNTŐ (Halász Bence)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik