Ekler Luca: Egy atlétának mernie kell pihenni!

– Eltűnni a közösségi médiából az olimpia idejére, szigorú menetrendet tartani a versenyek alatt, kerülni a sajtót és felkészülni a legzordabb körülményekre is. Kívülről ilyen benyomása támadt az embernek, ha Ekler Lucát figyelte a párizsi paralimpián. Ez nagyjából helytálló?
– Valóban sokkal tudatosabban készültem erre a paralimpiára, mint a tokióira. Jóval nagyobb a versenyrutinom, tudom, mi vonja el a figyelmemet a fontos dolgokról, és igen, a fentiek mind azok. Kikapcsoltam a közösségi felületeimet a paralimpia alatt, csak a legszükségesebb pillanatokban érintkeztem olyan emberekkel, akik esetleg sok-sok energiát kötöttek volna le, mert az emberi kapcsolatokat is csak a maximumon érdemes megélni, de az ilyenkor sokat elvihet. Nyolc versenynap alatt ötször léptem pályára, tudtam, hogy ez hatalmas energiát igényel, és minden tudásomat, erőmet, koncentrációmat erre tartogattam. Csak a feladataimmal akartam foglalkozni, és azt hiszem, ez sikerült.

– De még mennyire, ráadásul egy technikai nehézségekkel tarkított döntőben, amikor szakadt az eső, sikerült címet védenie! Erre hogy lehet felkészülni?
– Úgy, hogy esőben, szélben, zord időjárásban is kimegyünk itthon edzeni. Meg kellett tanulnom hidegben is melegen tartani magam, hiszen a távolugrás döntőjében épp ilyen feladat elé állított az élet. A szakadó esőben már az első ugrásaimmal szerettem volna megszerezni a győzelmet, de nem titok, korábban olimpiai vagy világcsúcsdöntés volt a célom. De mivel a döntőben még a dobbantódeszkát figyelő kamera is elromlott, és szerelni kellett, olyan hosszú várakozásra kényszerültünk, ami minden volt, csak nem ideális. Szerencsére a masszőrünk jól megdolgozott melegítő kenőccsel, vittem be kesztyűt és újra bemasszíroztam magam, de azért az ugrások ritmusa megtört. Ettől függetlenül nem vagyok elégedetlen, sőt… Mindig azt mondtam, hogy engem nem lehet zavarba hozni olyan kérdésekkel, hogy hány arany lesz és mit fogok elérni, mert nálamnál nagyobb nyomást nem helyez rám senki. Hiszen én vagyok ott nap mint nap az edzéseimen, én tudom, milyen munkát végeztem el a siker érdekében, és ez nagyjából mire lehet elég.

– Még Szalma Lászlóénál is nagyobb elvárása volt önmagával szemben?
– Tőle azt tanultam, hogy a minimális célunk a maximum, ezt előszeretettel hangoztatja. Még nem volt alkalmunk Párizs óta mélységében kielemezni a teljesítményemet, de kíváncsi vagyok rá, hogy mindez hogyan csapódott le benne. Sok mindent már bölcsebben csináltunk, és azt a tételét is el tudtam fogadni, hogy az ügyességi számokban a verseny előtt egy atlétának mernie kell pihenni. Amikor 2017-ben a Testnevelési Egyetemre jelentkeztem, és a korábbi edzőm, Lengyel Gyuri bácsi javaslatára Szalma Lászlóhoz kértem magam, még abban sem voltam biztos, hogy szeretném folytatni az atlétikát, mert nem volt motiváló az épek között negyedik-ötödik-hatodik helyen végezni. Szó szerint visszahozta az életkedvemet az a csoport, amit ő vezetett, ahogy hozzám és a többiekhez viszonyult, és azok a semmihez sem hasonlítható hangulatú edzések, amelyekre öröm volt járni. A jelentkezésem előtt fedeztem fel egyáltalán, hogy létezik a parasport. Egy tévés közvetítésben láttam az akkori paraatlétikai vb-t és a sikeres magyar Biacsi ikreket, amely után édesanyámmal és a szövetségi kapitány, Oroszi Zsuzsi segítségével vettük fel a kapcsolatot a Magyar Paralimpiai Bizottsággal, így indult el a klasszifikációs folyamatom. De nemcsak ez nyitott nekem új dimenziókat, hanem az is, hogy közben az épekkel együtt készültem, és ugyanazt az edzésprogramot végeztem, amit ők, amitől látványosan megindult a fejlődésem.

Húsz magyar atlétaérem a paralimpiákon

A magyar atléták az 1984-es New York-i paralimpia óta rendre ott vannak az érmesek között, negyven éve tizenkét (!) bajnokunk között megtaláljuk a magasugró Oláh József és a súlylökő Szabó Tibor nevét is. Király Józsefné diszkosszal, gerellyel és súllyal, Czuth Gábor gerellyel, Németh László ötpróbában, Lorencz Péter magasugrásban ezüst-, Nyírő Lajossal diszkosszal bronzérmet szerzett – valóságos éremeső! Négy évvel később Szöulban Nagy Dénes és Nánási István is második lett súlylökésben a maga kategóriájában, Barcelonában pedig a diszkoszvető Pazinczár Attila nyert bronzérmet. Legközelebb 2000-ben állt dobogóra magyar paraatléta: távolban Orsós Mária és Ponyori Sándor harmadik lett. Biacsi Ilona 1500 méteren 2012-ben bronz-, 2016-ban ezüstérmet nyert, Tokióban pedig már Ekler Luca távolugrósikere után szólt a Himnusz. Az idén Ekler megvédte a címét és 400 méteren is szerzett egy remek ezüstöt, mellette pedig a távolugró Luterán Petra is második lett. Az összesített paralimpiai mérlegünk atlétikában: négy arany, 11 ezüst- és öt bronzérem.

– A T38-as kategóriában éri el a sikereit, ami a civileknek vajmi keveset mond, ugyanakkor első ránézésre sokan még azt a kérdést is felteszik, hogy miért nem az épek között indul.
– Nekem inkább bók, ha civilben nem veszik észre a sérültségeimet. Ami a kategóriát illeti, a T betű a trackre vagyis angolul az atlétikai versenyszámok futó- és ugrószámaira utal, a számozás pedig a legkisebb sérültségi kategóriát jelenti. Én tízévesen a semmiből kaptam stroke-ot, lebénult a bal oldalam, ugyanakkor a kitartó és sikeres rehabilitációnak köszönhetően láthatóan a bal kezem ökölbe szorított kézfeje, a lassúbb karmozgás és az enyhén bicegő futómozgás maradt csak vissza, ezért van helyem a paraatlétikában, mert ez az épek között behozhatatlan hátrányt jelentene.

– De mindezeket sikerült lenyűgöző eredményességre fordítania, olyanra, amelyre az egész sportvilág felfigyelt, és amelynek egyik csúcspontjaként – Usain Bolt gratulált önnek a Laureus-gálán, a „sport Oscar-díjasok” közé jelölésekor.
– Én tavaly azt hittem, hogy 2023-at semmi sem múlhatja felül, vb- és Eb-aranyérmek, világcsúcsok, az év parasportolója elismerés, és akkor jött a Laureus-jelölés… Valóban, az valami éteri találkozás volt Usain Bolttal, aki talán nem is sejtette, ki vagyok, de amikor elmondtam neki, hogy a könyvét olvasom és mantrázom a versenyek előtt, meghatódva köszönte meg. Hihetetlen! És akkor jött Párizs, és újra két érem, egy arany és egy ezüst, az Európa-csúcs, a győzteseknek járó harangkongatás a Stade de France-ban, és a sohasem látott figyelem.

– És az sem szegte kedvét, hogy bár a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság versenyzői bizottságába a szavazatok alapján bekerült volna, két másik paraatléta jelenléte miatt mégsem választották be?
– Nem, mert már a beszavazás is éppen elég elismerés, és a másik két paraatléta nagyszerű képviseletet jelent. Nekem bőven van még dolgom Los Angelesig, és az sem titok, hogy mindhárom öcsém vízilabdázik, és nagyszerű lenne majd azt hallani valamelyik olimpiáról, hogy „Ekler passzol Eklernek, és gól!”, ha az épek és a paralimpikonok között is lenne Ekler valamelyik olimpián, de én akkor is ugyanilyen büszke leszek a testvéreimre, ha esetleg másképp alakul. Könnyes szemmel hallgattam apukámat, amikor meghatódva mesélte, néha maga sem hiszi el, hogy ami neki nem adatott meg, most abban láthatja a gyermekeit kiteljesedni, és annál nagyobb ajándék nem kell egy szülőnek, mint hogy tudja, a következő években folyamatosan láthatja a gyerekeit, ahogy bejárják a maguk által választott utat. Ez mindennél többet ér.

Szalma László: A távolugró-világcsúcs már nincs messze

Szalma László kétszeres fedett pályás távolugró Európa-bajnokunk, a szám magyar csúcstartója meghatódva elevenítette fel azt a pillanatot, amikor a 2023-as mesteredzői kinevezésekor Ekler Luca írta meg és olvasta fel a laudációját. „Hálás vagyok a Mindenhatónak, hogy Luca útjába sodort, és hadd hangsúlyozzam ki, hogy ezt így érzem és nem fordítva” – kezd bele kettejük szakmai kapcsolatának felvázolásába Szalma László, aki arról is beszélt, hogy Luca szerinte bármibe fogott volna, akkor is sikeres lenne, mert rendkívül pozitív személyiség.   Arra is kitért a szakember, hogy Luca eltökéltsége ámulatra méltó, valójában ő „csikarta ki”, hogy ugyanúgy tekintsen rá, mint az ép atlétáira, és ha bárkinek kétsége lenne afelől, hogy mit tesz meg a siker érdekében Luca, „Nos ugyanannyit edz, mint az ép atléták, egy perccel és méterrel sem kevesebbet”. Azt is részletezte az NS-nek a mesteredző, hogy Lucával jelentős szakmai céljai vannak, a 600 cm-es távolugró-világcsúcs már nincs messze, és a futószámokban is van még tanítványában fejlődési potenciál. „Az olyan tanítvány, aki úgy egyesíti magában a sportolói, emberi erényeket, mint Luca, minden szakember álma, mert a legnagyszerűbb edző sem tud kiteljesedni, ha nincs olyan sportolója, akivel nagyot alkothat.”

A TELJES INTERJÚT ITT HALLGATHJA MEG!