Hihetetlen, miért vették el a paralimpikon bronzérmét

Vágólapra másolva!
2024.09.02. 12:29
Giacomo Perini érmét is elvettek (Fotó: Getty Images)
Hajóban felejtett telefonja miatt kizárták és a bronzérmét is elvették Giacomo Perini paraevezőstől a párizsi paralimpián.

Perini vasárnap harmadik helyen ért célba a férfi egypárevezősök PR1 kategóriájában melyben a versenyzők csak karjaikat és vállaikat használhatják az evezés során , öröme azonban nem tartott sokáig, a nemzetközi szövetség ugyanis nem sokkal később közölte, hogy kizárja a versenyből, mivel kommunikációra alkalmas eszközt használt a verseny alatt.

 A 28 éves olasz paraevezős szerint figyelmetlenségből maradhatott a hajóban a mobiltelefonja, állítása szerint nem használta. Perini egy kis zsákban tartotta a telefont, melyben egy üveg víz is volt, és szerinte nem sértett szabályt. 

„Odaadtam a telefont a zsűrinek, hogy megmutassam, legutóbb egy nappal korábban telefonáltam a pszichológusommal” mondta Perini, majd hozzátette, nincs olyan szabály, hogy a hajóban nem lehet mobiltelefon, a szabályok szerint a hajóból nem lehet elektromos vagy elektronikus eszközön kommunikálni a stábbal. 

Az Olasz Evezősszövetség fellebbezett, ezt azonban elutasították, így a szervezet a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságához fordul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik