Paralimpia 2024: Arlóy Zsófia kikapott a negyeddöntőben, az ötödik helyen végzett

Vágólapra másolva!
2024.09.03. 14:29
Arlóy Zsófia (Fotó: Getty Images)
Az asztaliteniszező Arlóy Zsófia kikapott a keddi negyeddöntőben, ezzel lemaradt az éremről és az ötödik helyen végzett egyesben a párizsi paralimpián.

A WS8-as kategóriában érdekelt, genetikai rendellenességgel született játékos – aki két nap múlva ünnepli 43. születésnapját – az egyiptomi Hagar Elszajed elleni háromszettes siker után a német Juliane Wolffal csapott össze a nyolc között, s mivel bronzmérkőzést nem rendeznek, a találkozón a dobogós helyezés volt a tét.

Arlóy jól kezdett a Dél-párizsi 4-es Arénában, ahol a közönség a mobil lelátók padlóján ütemesen dobogva ismét félelmetes hangulatot teremtett a francia asztaliteniszezőknek szurkolva. Az első játszmát viszonylag könnyedén megnyerte, s a másodikban is 8:6-ra vezetett, amikor elszerválta magát, ettől elbizonytalanodott, az ellenfél pedig ezt kihasználva fordított, a játszmákat tekintve egyenlített.

Wolf lendülete, illetve Arlóy hullámvölgye a harmadik felvonásra is áthúzódott, s 0:3-nál időt kért Vigh Zsolt szövetségi kapitány. Ez sem segített, 5:0 lett oda, s bár a folytatásban a magyar játékos felzárkózott, ez a szett is elment. A negyedik játszmában már egyoldalúvá vált a küzdelem, a végén megint a német örülhetett, a magyar asztaliteniszező pedig – Rióhoz és Tokióhoz hasonlóan – az ötödik helyen zárt.

„Most még nagyon nehéz objektíven értékelni, nagyon-nagyon csalódott vagyok, szerettem volna megnyerni a meccset – nyilatkozott az MTI-nek a Budai XI SE játékosa. – Sokat játszottunk már egymással, és bár negatív ellene a mérlegem, nagyon bíztam benne, hogy tudok ezen javítani. Tudtam, hogy mit akarok játszani, láthatóan ő is tudta, sajnos ő valósította meg jobban, amit kellett.”

Hozzátette: sok labdája ment el néhány centivel, és azt érezte, főleg a mérkőzés második felében, hogy a szervafogadásnál bizonytalan.

„Jó volt a sorsolásom, sajnálom, hogy nem tudtam vele élni” – fogalmazott.

Arlóy számára ezzel véget értek a párizsi játékok, korábban párosban Szvitacs Alexával az első fordulóban búcsúztak egy kínai párossal szemben. Azzal a vereséggel kapcsolatban azt mondta, kevésbé fáj, mint a mostani, mert csupán két ponton múlott a továbbjutás, és úgy érezték, életük talán legjobb párosmeccsét játszották.

ASZTALITENISZ 
WS8, EGYES
Negyeddöntő
Juliane Wolf (német)–Arlóy Zsófia 3:1 (–8, 8, 6, 4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik