Paralimpia 2024: Mocsári Bence ötödik a triatlonversenyben

Vágólapra másolva!
2024.09.02. 13:54
Mocsári Bence (Fotó: Szabó Miklós)
A triatlonos Mocsári Bence az ötödik helyen végezett a PTS5-ös kategória hétfői döntőjében a párizsi paralimpián.

A sportági versenyek időpontját – az olimpiához hasonlóan – többször is módosítani kellett a Szajna vízének nem megfelelő minősége miatt, végül minden futam hétfőre került, ami azt jelentette, hogy már délelőtt is rendeztek versenyeket, déltől kezdve pedig ötperces különbséggel indították el hat kategória résztvevőit a III. Sándor hídtól.

A déli rajt előtt már egy órával remek hangulat uralkodott a parton és a környező hidakon, a ragyogó napsütésben, az egyedülálló kulisszák között – a háttérben az Invalidusokkal és az Eiffel-toronnyal – ezrek várták fesztiválhangulatban a versenyeket. Mocsári Bence szülei az MTI-nek előzetesen azt mondták: fiuk nem szereti, ha a verseny előtt zavarják, ezért nem beszéltek vele, de mivel mentálisan erősnek tartják, biztosak benne, hogy nem zavarta meg őt a halasztás. A bal karján könyökízületi rendellenességgel született 24 éves sándorfalvi parasportoló – aki magyar részről egyedül képviseli a sportágat Párizsban – a 2012-es londoni paralimpiát nézve döntötte el, hogy ő is paralimpiai bajnok szeretne lenni. Élete első ilyen versenyén a tavalyi világbajnokság negyedik helyezettjeként a pontszerző helyezést tűzte ki maga elé célként a tízfős mezőnyben. A kategória indulói előbb 750 métert úsztak a Szajnában – sodrással szemben is -, majd négy kört, összesen 20 kilométert kerékpároztak, végül 5 kilométert futottak.

Mocsári remekül kezdte a versenyt, ugyan negyedikként mászott ki a vízből, de gyorsan átnyergelt a kerékpárra, s ezzel megelőzte az úszásban harmadik ausztrál Jack Howellt. A két triatlonos – a portugál Filipe Marques és a brazil Ronan Cordeiro társaságában – mintegy 20 másodperccel ellépett a riválisoktól, a címvédő és világbajnok német Martin Schulz csak hatodikként kezdte a viadal második szakaszát. A bringázás felénél élre állt a Tokióban bronzérmes, tavaly vb-2. kanadai Stefan Daniel, Mocsári pedig feljött a második pozícióba, de kezdett „besűrűsödni” a mezőny, az első öt versenyző kilenc másodpercen belül tekert. Sokszor változott az élboly sorrendje, de a magyar versenyző őrizte második helyét. A futást Schulz kezdte elsőként, Cordeiro pedig a váltásnál Mocsári elé került, aki így harmadikként vághatott neki a verseny utolsó szakaszának. Ebben aztán fokozatosan visszaesett, előbb a negyedik, majd az ötödik helyre, s végül ez lett a végső helyezése.

Az aranyérem a tavalyi vb-n harmadik amerikai Chris Hammeré lett Cordeiro és Schulz előtt.

TRIATLON
FÉRFIAK, PTS5
1. Chris Hammer (Egyesült Államok) 58.44 p 
2. Ronan Cordeiro (Brazília) 59.01 
3. Martin Schulz (Németország) 59:19 
...5. MOCSÁRI BENCE 1:00:03 ó

KÉSŐBB
SPORTLÖVÉSZET (Chateauroux-i Lőtér) Dávid Krisztina (SH1) és Gurisatti Gyula (SH1) P3 25 m sportpisztoly vegyes, selejtező – rapid 13.00, döntő 16.45 ÚSZÁS (Paris La Défense Aréna) Illés Fanni (SB4) 100 m mell, döntő 19.16 ASZTALITENISZ (Dél-párizsi 4-es Aréna) MS11, egyes, nyolcaddöntő: Pálos Péter – Leung Csung-jan (hongkongi) 13.45

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik