Paralimpia: vasárnapról hétfőre halasztották a triatlonosok döntőjét

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 08:16
Illusztráció: AFP
Néhány órával a rajt előtt vasárnapról hétfőre halasztották a triatlonosok versenyeit – így Mocsári Bence döntőjét is – a párizsi paralimpián.

A döntést a Szajna nem megfelelő vízminősége miatt hozták meg a szervezők.

„Az elmúlt két nap esőzései után a legfrissebb tesztek vízminőségromlást mutatnak. A víz a Nemzetközi Triatlonszövetség által meghatározott elvárások alapján nem alkalmas úszásra” – közölték a házigazdák.

Az eredeti tervek szerint két napon, vasárnap és hétfőn került volna sor a sportági versenyekre, de időközben az időjárási előrejelzések ismeretében az egész programot vasárnapra rakták. Most ez módosult.

A Szajna vízminősége miatt már a három hete zárult olimpián is halasztani kellett versenyt, és a házigazdákat többször is kritika érte.

Az első paralimpiáján szereplő Mocsári Bence a PTS5-ös kategóriában lesz majd érdekelt, a versenye a mostani állás szerint hétfőn 12.20 órakor kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Fantasztikus versenyzéssel supertri-győztes Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
9 órája

Triatlon: remek eredmények az évad célversenye előtt

Utánpótlássport
2025.10.01. 19:48

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
2025.09.29. 11:02

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
2025.09.28. 14:32

Triatlon-vb-sorozat: Kropkó Márton hetedik lett Vejhajban

Egyéb egyéni
2025.09.26. 09:31

Triatlon: Lehmann-parádé Jersey szigetén

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:45

Duatlon ob: Wagner Tamás és Molnár Bea győzött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 15:45

Jersey szigetén versenyez Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
2025.09.21. 10:08
Ezek is érdekelhetik