Fucsovics megszorongatta Nadalt a párizsi salakon, ám ez kevés volt a győzelemhez

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
• Párizs
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 14:58
Rafael Nadal fogadta végül Fucsovics gratulációját (Fotó: Árvai Károly)
A párizsi olimpia vasárnapi versenynapján a teniszezők férfi egyes versenyében Fucsovics Márton minden idők legnagyobb salakpályás játékosával, Rafael Nadallal találkozott pályafutása során először, és szoros meccsen, döntő játszmában vereséget szenvedett tőle, míg Marozsán Fábián két sima szettben alulmaradt a hazai pálya előnyét élvező Ugo Humbert-rel szemben.

 

Ha a szervezők, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) illetékesei csak a rendező szemével néznék a Roland Garrosnak otthont adó komplexumban zajló sportági küzdelmeket az olimpián, akkor simán bevihették volna az egyik centerpályára a közönségkedvenc Corentin Moutet mérkőzését vasárnap délben. Szó szerint tömegek várakoztak arra minden cserénél, hogy bejussanak a lelátóra és megnézzék honfitársuk végletekig kiélezett összecsapását az indiai Sumit Nagallal, amelyet egyébként megnyert Moutet.

Mi azonban a több mint 15 000 nézőt befogadni képes Philippe Chatrierre figyeltünk, ahová a program második mérkőzésének írták ki Fucsovics Márton és a spanyol Rafael Nadal mérkőzését – utóbbi úgy döntött, vállalja a szereplést egyesben is, a szombat esti páros találkozón jól mozgott Carlos Alcaraz oldalán, győztek is, viszont kritizálta a menetrendet, hiszen nem maradt sok ideje a regenerálódásra sérült combjával. Sajnos az idei wimbledoni, korábbi Garros-győztes cseh Barbora Krejcíková és a spanyol Sara Sorribes Tormo találkozója borzasztóan lassan haladt, sok hosszú labdamenet tarkította, és mivel az első szettet elcsaklizta Sorribes Tormo Krejcíková elől, három szetten át tartott – meg három órán át, a döntő játszmában rövidítéssel fejeződött be, az esélyesebb cseh sikerével. Emiatt, és mert a kínai Cseng Csin-ven 6:0, 6:0-ra leverte az olasz Sara Erranit, a negyedik legnagyobb befogadóképességű 14-es pályán az alapból nagyjából egyórás „hátránnyal” induló Marozsán Fábián–Ugo Humbert összecsapás előbb kezdődött el, mint a várva várt ütközet.

 

Lássuk be, rajtunk, magyarokon kívül a világon senki sem szerette volna, hogy Fucsovics győztesen hagyja el a vörös borítást a 22-szeres Grand Slam-győztes „Salakkirály” ellen, hiszen az első kört simán abszolváló szerb ikon, Novak Djokovics vár a továbbjutóra, és valamivel csábítóbb a tenisz történetének két legjobb játékosát nézni egymás ellen, a pályafutásuk utolsó olimpiáján…

Volt ugyanakkor esélye a nyíregyházi teniszezőnek, Nadal, bár kezd magára találni a sérülésektől terhelt elmúlt másfél éve után, mégiscsak 38 éves, nincs már meg az a sebessége, mint a csípőműtétje előtt vagy még korábban volt.

Több ezer kamera szegeződött a bevonuló Nadalra, aki 14 Roland Garros-trófeát gyűjtött a vitrinjébe, nem csoda, hogy főszerepet kapott a játékok megnyitóján. Nadal bemutatását elképesztő ováció fogadta, de Fucsovics Mártont is tisztességesen megtapsolták – a pénzfeldobást Nadal nyerte meg, és azt választotta, hogy először adogat. Ez a szegmens kulcskérdés az „újkori” Rafael Nadal játékában, sokszor keveredik ugyanis bonyolult szervagémbe, s bizony a stabilitása már nem olyan a hosszú labdamenetekben, mint évekkel ezelőtt. Emellett támadható már az első szervája is, Fucsovics többször próbálkozott ezzel, felemás sikerrel. Bréklabdái először Nadalnak lettek, honfitársunk pontatlan volt, el is vette az adogatását a spanyol.

Elképesztően éles volt Nadal, de tegyük hozzá, Fucsovics Márton sem százszázalékos már jóideje, ráadásul neki azért nem a salak a kedvenc borítása. Nulla háromnál meglett az első gém Fucsovicsnak, és amíg csak egy brék a hátrány, a remény mindig él. Volt is sansz, hogy visszajöjjön, az egyik pontban testre ütött, amiért elnézést kért, ám Nadal 15–30-ról könnyedén fordított (4:1). Utána meg könnyű Fucsovics-adogatójáték nézett ki, újabb brék lett a vége… Hiába kiabáltak bele Nadal első szettlabdájába, agresszív fonákkal lezárta a nyitó felvonást (6:1).

A második játszmát a Sweet Caroline dallamai vezették fel, és jól kezdő Fucsovicsot láthattunk a pályán. Hozta a saját adogatását, Nadaléban meg eljutott harminc egyenlőig, aztán negyven mindig, végül ki is használta első fogadóesélyét a mérkőzésen, miközben a közelben Marozsán Fábián Humbert ellen már szett- és duplabrék-hátrányban volt.

Fucsovics pontosan és jól játszott, kezdett megnőni az önbizalma, szépen kivitelezte az ütéseit (3:0). Három egynél negyven semmije volt neki, ekkor viszont feléledt Nadal, és a közönség is megérezte a vérszagot. Gyönyörű rövidítéssel vette vissza a kezdeményezést Fucsovics, megőrizte brékelőnyét – Marozsán a 14-esen előbb kezdett, és előbb is fejezte be a meccsét, a 3:6, 2:6-os vereségnél jóval kedvezőbb eredményre számítottunk – erről bővebben lentebb.

Rafael Nadal viszont elbizonytalanodott, két, kvázi szettlabdához jutott Fucsovics fogadóként, azonban fordított a gémen a spanyol legenda, így fel kellett kötnie a nadrágot saját adogatásánál Fucsovicsnak. Meg is tette, jó kezdéssel behúzta az újabb játékot, karnyújtásnyira került az egyenlítéstől (5:2). Fucsovics újabb szervagémjét tenyeres nyerővel kezdte a fogadó, de hasonló volt rá a válasz. A mérkőzés labdamenetét Nadal hozta, mindkét teniszező óriási megoldásokat mutatott be benne (15–30). Két bréklabdához jutott Nadal, és már az elsőt megcsinálta, viszont a következő gémben Fucsovics vonalra ütött tenyeresével jó helyzetbe hozta magát, Nadal kettős hibájával két szettlabdához jutott. Ászértékű adogatás és Fucsovics-hiba után lett egy harmadik játszmalabdája is a világranglista-83.-nak, és mivel Nadal a hálóba rövidített, 6:4-gyel kiegyenlített Fucsovics Márton.

A harmadik szett Nadal-bréklehetőséggel kezdődött, tényleg pazar megoldással hárította Fucsovics, akit mintha kicseréltek volna az első játszmához képest. Azonban könnyelmű rövidítése újabb Nadal-sanszt eredményezett, amit jó adogatással és ásszal kompenzált. Kezdett remény mutatkozni a világraszóló diadalra, ám természetesen Nadal nem adta magát könnyen. Egy egynél már nem is egy, két brékesélye lett Rafael Nadalnak: a háló segítségével sikerült hárítani az elsőt, sebészi pontosságú rövidítéssel a másodikat. Hozta a szervagémet Fucsovics, és övé lett az első két pont a következő játékban. Egy brék aranyat érhetett, három esélye lett erre Fucsovicsnak, az elsőnél széles tenyerest ütött, a másodiknál szépen szedte fel a földről a sárga játékszert Nadal, míg a harmadik honfitársunk outra kanalazott labdájával ment veszendőbe. Új erőre is kapott a 38 éves veterán, neki is adódott, immár szokás szerint bréklehetősége, méghozzá kettő, amelyből az elsőt könnyedén hozta a spanyol, így a siker útjára lépett (3:2 Nadal javára).

Egyből le is lehetett téríteni onnan, viszont bátor rövidítéssel bréklabdát hárított a rivális, és megoldotta a feladatát. Aztán a következő kötelezőt is, 3:5-nél a mérkőzésben maradásért adogatott Fucsovics Márton, sima volt, jöhetett a nehezebb feladvány, visszabrékelni.

Csodás labdamenet után meglett az első pont Fucsovicsnak, a következőt Nadal első meccslabdájánál gyűjtötte be, miközben felsírt egy kisgyermek. Aztán kettős hiba következett, majd fájó Fucsovics-rontás fonákkal. A következő labdamenet a végét jelentette, 6:1, 4:6, 6:4-re nyert a spanyol csillag, Rafael Nadal. Fucsovics Márton minden dicséretet megérdemel, kitett magáért – párosban még lesz feladata Marozsán Fábiánnal.

„Az tény, hogy nagy élmény és megtiszteltetés volt Nadal ellen játszani, mint látszódott, a végsőkig küzdöttem. Az elején nagyon lassan kezdtem, és ő nagyon jól játszott. Az elmúlt két napban nem is nagyon tudtam edzeni, ma ütöttem először, úgyhogy nem volt könnyű felvenni a ritmust. A második szettben sokkal felszabadultabb voltam, kezdtem belejönni a játékba, összességében pedig jó meccs volt” – értékelt Fucsovics az M4sportnak, majd azt is megjegyezte, ha a döntő szettben kihasználja három bréklabdája egyikét, és ellép 4:1-re, akkor talán másképp alakult volna a mérkőzés, de így is mindent beleadott.

Nadal – akire a 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes Novak Djokovic vár a 32 között – elmondta: nagyon tisztelte Fucsovicsot, keményen beleállt a meccsbe, és ennek köszönhetően jól kezdett.

„Amikor kicsit elveszítettem a ritmust, az intenzitást, és a játékom színvonala romlott, akkor kezdett el ellenfelem jól játszani, és nyomást helyezett rám. Jó meccset játszottunk, szorosat” – értékelt a spanyol klasszis, aki hozzátette: megtiszteltetés, hogy Párizsban a hazáját is képviselheti.

A pályafutása első olimpiáján szereplő, a világranglistán 49. helyen álló Marozsánra nehéz feladat várt a rangsorban 15. helyet elfoglaló francia Ugo Humbert ellen, s nemcsak a ranglistás helyezése miatt, hanem azért is, mert a hazai közönség támogatását is élvezhette.

Ugyanakkor Marozsánt motiválhatta a visszavágás, hiszen tavaly Tatabányán a Davis Kupa selejtezőjében Humbert két szettben nyert.

Ennek szellemében kezdett Marozsán, és egyből brékelni tudott, ám nagyjából eddig tartott a lendület: a francia teniszező sorozatban négy nyert játékkal válaszolt. A folytatásban Marozsán ugyan nagy csatára késztette riválisát, két játékban összesen hat bréklabdához jutott, de nem tudott élni az esélyeivel, így a francia 6:3-ra vitte a játékot – pont mint Tatabányán tavaly februárban... 

A nézők minden játékmegszakításnál hangos „Ugo, Ugo" kiáltásokkal biztatták kedvencüket, aki a második játszmában is azonnal brékelt, ezzel „hálálva meg” a közönség erőfeszítéseit. Humbert sokkal több nyerőt ütött, s mivel a két játékos ki nem kényszerített hibáinak száma megegyezett, fokozatosan őrölte fel Marozsánt, s még arra is volt energiája, hogy az egyik télfélcserénél a nézőkkel együtt elénekelje a francia himnuszt. Humbert végül 68 perc után fogadhatta a hálónál a magyar teniszező gratulációját.

Este párosban Fucsovics és Marozsán a holland Tallon Griekspoorral és Wesley Koolhoffal száll szembe, és továbbjutás esetén a spanyol szuperduó, Nadal és a négyszeres GS-győztes Carlos Alcaraz következhet.

(H. Á./MTI)

MAROZSÁN–HUMBERT

PÁRIZSI OLIMPIA
TENISZ (salak)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ (a 64 között)
Rafael Nadal (spanyol)–Fucsovics Márton 6:1, 4:6, 6:4
Ugo Humbert (francia)–Marozsán Fábián 6:3, 6:2

PERCRŐL PERCRE: KRASZNAI BENCE

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik

Párizs 2024: jobban van az üzbég bokszedző, akinek ünneplés közben állt le a szíve

Olimpiai bajnok tanítványa szerint már jobban van Tulkin Kilicsev, az üzbég ökölvívók szövetségi kapitánya, akinek ünneplés közben állt le a szíve a párizsi ötkarikás játékokon, és újra kellett éleszteni.

 

„Köszönöm szépen azt a rengeteg segítséget az orvosoknak, amit az edzőm Franciaországban kapott. Már jobban érzi magát” – mondta Bahodir Jalolov kétszeres olimpiai bajnok üzbég ökölvívó az olimpia hivatalos oldalán, majd külön kiemelte a brit orvosi csapatot is, amely a leggyorsabban reagált ebben a váratlan szituációban, amivel valószínűleg megmentette Kilicsev életét.

Kilicsev múlt csütörtökön a férfiak 51 kilós döntője után a bemelegítőteremben ünnepelte Haszanboj Duszmatov győzelmét, amikor hirtelen összeesett, és megállt a szíve. A britek orvosi stábja egyből megkezdte a szívmasszázst, majd defibrillátor segítségével újraélesztette a szövetségi kapitányt.

Az üzbég szövetség hétfőn közösségi oldalán közölte: Kilicsev állapota stabil, egyúttal bizakodását fejezte ki, hogy hamarosan visszatérhet a szorító mellé.

Az üzbég bokszolók öt aranyéremmel térhettek haza a vasárnap zárult párizsi olimpiáról, mivel a férfiak 51, 57, 71, 92 és a +92 kilogrammos súlycsoportjában is az ő öklözőjük nyert.

 

Köszönjük többhetes figyelmüket!

Az Európa-bajnokságot követően a párizsi olimpia alatt is folyamatosan jelentkeztünk élő hírfolyamunkkal, ahol próbáltuk rendszeresen színes tartalmakkal szórakoztatni olvasóinkat, de a gyors eredményközlések, frappáns nyilatkozatok, csodálatos fotók sem maradtak el. Hírfolyamunk az ötkarikás játékok lezárultával véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak!

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJÁT IDE KATTINTVA NÉZHETI VISSZA!

 

Ezeket a képeket nehéz szavakkal leírni

 

Üdvrivalgás fogadta a hazatérő olimpikonokat

Több mint ezren ünnepelték a Puskás Aréna előtt az Aranygéppel hazatérő olimpikonjainkat, a magyar sportolók hat aranyat, hét ezüstöt és hat bronzot szereztek a párizsi olimpián.

Három hete indult az utazás. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren reggelente a megszokottnál is nagyobb volt a sürgés-forgás, a magyar olimpiai csapatot szállító gép folyamatosan ingázott Budapest és Párizs között. Miközben a többi utas a reggeli kávéját kortyolgatva törölgette a szemét, az élénkpiros szerelésben érkező sportolóink kicsattantak az energiától, izgatottan várták a felszállást. És nemcsak az ötkarikás újoncok, hanem a rutinos klasszisok is, elvégre az olimpia éppen attól különleges, hogy sohasem tudod, mire számíthatsz.

Mi sem tudtuk, de reménykedtünk a sikeres szereplésben, mert az elvégzett munka és a hároméves „csonka” ciklus eredményei alapján minden okunk megvolt rá.

Aztán fellobbant a láng, több mint két héten keresztül szoríthattunk a magyar sportolókért. Ahogy teltek a napok, az olimpiai járat kihasználtsága is változott, már nem Párizsba, hanem a francia fővárosból Budapestre kellett szállítania a küldöttség tagjait. A vasárnap esti záróünnepség után hétfő délután felszállt az Aranygép is, rajta csupa vidám utassal – és jelentős mennyiségű nemesfémmel. A biztonsági ellenőrzésnél természetesen az érmeket is át kellett világítani, olimpiai bajnok tekvandósunk, Márton Viviana gondosan külön dobozba helyezte az aranyát.

„Kellemes délutánt kívánunk a pilótafülkéből! Kérem, engedjétek meg, hogy a járat személyzete és minden magyar nevében tolmácsoljam gratulációnkat és köszönetünket a hihetetlen eredményeitekért, amelyeket magyar színekben elértetek az olimpián. Hatalmas megtiszteltetés a sok érem súlyától nehezített repülőt hazavezetni” – mondta a kapitány a felszállás előtt, s rögtönzött beszédét tapsvihar fogadta a fedélzeten, ahogy azt megtudtuk a Team Hungary oldalán megosztott videófelvételből.

Olimpikonjaink még a levegőben voltak, amikor a Puskás Szoborparkban már gyülekeztek a szurkolók, sőt, amikor megpillantották a gépet, integettek is a sportolóknak. A hangulatfelelősök, Fazekas Erzsébet és Léderer Ákos kvízzel tesztelték az érdeklődők tudását, nem tudtak olyan nehezet kérdezni, amire ne tudták volna a választ a sportrajongók. Az úszástól a víváson át a kajak-kenuig terítékre kerültek a sikersportágak, a párizsi hősök mellett a múlt nagyjait is megidézték, a zenét pedig a férfi vízilabda-válogatott kedvenc lemezlovasa, DJ Szecsei szolgáltatta.

 

Időközben befutott a férfi kardcsapat legfiatalabb tagja, Rabb Krisztián, olimpiai ezüstérmével a nyakában boldogan osztogatta az aláírásokat a kordon túloldalán várakozóknak. Sokan a fák árnyékába húzódva igyekeztek elviselni a rekkenő hőséget, de amint bemondták, hogy a sportolói buszok már a Népligetben járnak, összegyűltek a színpad előtt a szurkolók.

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár mellett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt és a szervezet főtitkára, Fábián László vezette fel a színpadra a delegációt, amelyet hatalmas üdvrivalgással köszöntött a közönség. A Freed from Desire szólt, a párizsi hősök virágcsokorral a kezükben integettek, a tömegben a magyar zászlók mellett ballagási lufikat is kiszúrtunk.

„A nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam – kezdte bibliai idézettel beszédét Gyulay Zsolt, aki köszönetet mondott a sportolóknak, edzőiknek és a sportvezetőknek. – Olyan eredményt értünk el, amelyre méltán lehetünk büszkék, olimpikonjaink a határon innen és túl tizenötmillió magyarnak szereztek örömet. Döcögősen indult, de fantasztikusan ért véget az olimpia, többek között a Grand Palais-ban, az uszodában, a kajak-kenu pályán és a Versailles-i kastélyban is felejthetetlen pillanatokat éltünk át. Az elmúlt százhuszonnyolc évben mindig hoztunk aranyat a nyári olimpiáról, amikor részt vettünk rajta. Az éremtáblázaton és a ponttáblázaton elfoglalt helyezésünk mutatja, mennyire sikeres a magyar sport.”

A közönség segítségével külön szólították az érmeseket: a vezetéknevüket a műsorvezetők, a keresztnevüket a szurkolók mondták – vagyis inkább kiabálták. Olimpiai ezüstérmes kalapácsvetőnk, Halász Bence köszöntésénél dobszólót is hallottunk, és az utolsó párizsi aranyérmünket szerző Gulyás Michelle-t is népes szurkolótábor éltette, alighanem ő volt a legfáradtabb a színpadon.
Végezetül az edzőket, orvosokat, gyúrókat, táplálkozási tanácsadókat és pszichológusokat, vagyis azokat a szakembereket ünnepelték, akik a háttérben segítették a sportolók párizsi felkészülését. Noha nem voltak reflektorfényben az elmúlt két és fél hétben, ők is ugyanolyan tapsot kaptak, mint a versenyzők, akik az ünnepélyes köszöntés után a szurkolókkal is találkoztak, beszélgettek.

A számok sohasem hazudnak. Hat arany, hét ezüst, hat bronz, vagyis 19 érem, 14. hely az éremtáblázaton. És ami mögötte van: emberfeletti teljesítmények, örömkönnyek, különleges történetek, emlékezetes pillanatok. Párizs tényleg megért egy misét.

 

Az olimpikonokkal együtt Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is hazatért Párizsból, az ünnepélyes köszöntés után lapunknak összegezte a játékokat.

„Felemelő volt megélni az olimpiát – hangsúlyozta Schmidt Ádám. – Köszönettel tartozom minden sportolónak, az őket felkészítő szakembereknek, kluboknak, szövetségeknek, a sportot a nehéz időszakokban is támogató családoknak. Nagy büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban, mikor meglátták a Hungary-feliratot a pólónkon, tisztelettel és szeretettel közelítettek felénk. Ebből adódóan büszkék lehetünk arra, hogy van egy olyan szegmens, amelyben Európában a hatodik, a világon a tizennegyedik legsikeresebbek vagyunk. Sokatmondó, hogy a tizenkilenc érem mellett huszonkét pontszerző helyet szereztünk, egy érmet leszámítva megismételték a sportolók a tokiói teljesítményt, ami elismerésre ad okot.”

 
Schmidt Ádám: Büszkeség és kiváltság volt magyarnak lenni Párizsban

 

 

Az olimpia kabalafigurája is búcsúzik

Sportrádió: Öt éve fogadtuk be a Márton ikreket – Márton Zsolt Krisztián

Hétfőn a Sportrádió Hazafutás című műsorának vendége volt Márton Zsolt Krisztián, a tekvandószövetség elnöke. A sportág első embere többek között arról beszélt, a Márton ikrek hogyan kerültek 2019-ben képbe Magyarországon, s nem ment el szó nélkül a sportág többi hazai tehetsége mellett sem.

 

„A kinti klubjuk edzője megkereste a magyar szövetséget, megkérdezték, indulhatnának-e a lányok magyar színekben. Akkor még nem látszott, hogy belőlük később olimpiai bajnok lehet, de az igen, hogy nagyon tehetségesek. Öt éve befogadtuk őket, azóta folyamatosan észrevehető volt rajtuk a fejlődés. Jó kapcsolat alakult ki a madridi klub és a magyar szövetség között” – mondta Márton Zsolt Krisztián a Márton ikrekről.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, mert sok fiatal, feltörekvő versenyzőnk van. Sokan vannak Vivianáék mögött, akik szeretnének kijutni. Érdemes megjegyezni, hogy ez hosszú évek folyamata, munkája volt” – tette hozzá a szövetség elnöke.

A teljes beszélgetést IDE KATTINTVA hallgathatja meg!

 

Márton Viviana örömét a Moulin Rouge-ra vetítették

Párizsban az olimpiát számtalan egyéb „kísérőprogram”, rendezvény övezte, ezek közül az egyik a Parisienne Projections volt. A Getty Images fotóügynökség projektje, amelynek keretében minden versenynap legnagyobb hőstetteit és drámáit mutatták be képeiken városszerte, s múlt pénteki győzelmével Márton Viviana is bekerült a válogatásba.

 

Az alábbi fotót Hector Vivas készítette: a 18 éves Márton Viviana örömében nagyot üvölt az olimpiai döntő megnyerése után, s az erről készült fotót a világhírű mulató, a Moulin Rouge oldalfalára vetítették ki a döntő után.

Márton Viviana az ikonikus mulató falán (Fotó: Getty Images)

 

 

Igaza van Haliburtonnek?

Aranyérem Párizsban, ünneplés a Sziget Fesztiválon

Jazmin Felix-Hotham, az új-zélandi rögbicsapat tagjaként olimpiai bajnok lett Párizsban. Pihenésnek a budapesti Sziget Fesztivált választotta helyszínnek.

 

 

Párizs 2024: visszavonul a britek olimpiai bajnok műugrója

Bejelentette visszavonulását a britek ötszörös ötkarikás érmese, Thomas Daley, aki a párizsi olimpián ezüstérmet nyert szinkrontoronyugrásban.

 

A 30 éves sportoló Tokióban aranyérmes volt ebben a versenyszámban, valamint egyéniben a dobogó harmadik fokára is felállhatott. Korábban Londonban és Rióban is egy-egy bronzérmet nyert, így a párizsi játékokkal lett teljes az éremkollekciója.    

„Nagyon szürreálisnak tűnik ez az egész” – mondta Daley, majd hozzátette, nagyon ideges volt Párizsban, mivel tudta, hogy ez lesz az utolsó olimpiája, éppen ezért hatalmas volt rajta a nyomás, hogy jól szerepeljen.

„A torony tetején végül nagyon megható volt, tudva, hogy ez az utolsó versenyem. De egy ponton meg kell hoznom ezt a döntést, és most úgy tűnik, ez a megfelelő pillanat” – zárta gondolatait a British Vogue-nak Daley, aki négy világbajnoki és öt Európa-bajnoki címet nyert pályafutása során, előbbiből 2017-ben, utóbbiból 2021-ben egyet-egyet Budapesten.