Szokolai László: Adomány, hogy Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid ilyen alázatos

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.08.09. 16:53
Betlehem Dávid, Szokolai László és Rasovszky Kristóf a pénteki párizsi verseny után (Fotó: MÚSZ/Kovács Anikó)
Éri támadás is a magyar úszósportot – még az olimpiai sikerek idején is –, ám abban talán mindenki egyetért, hogy a veszprémi műhelyben világszínvonalú munka zajlik. Évek óta. És magyar résztvevőkkel.

– Ismerem, nem szereti a felhajtást, a reflektorfényt, de ezúttal nem kerülheti el – meg is érdemli. Egyetlen szóval nyitnék: sikeredző!     
– A sikeredzőhöz tanítványok is kellenek, vagyis mondjuk inkább azt, hogy sikercsapat – reagált a felvetésre Szokolai László, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid edzője. – És kellett a Magyar Úszószövetség és a magyar kormány: a magyar sport olyan támogatást kap a kormány részéről, hogy van lehetőségünk úgy készülni, ahogyan a sportág nagyhatalmai, nem kerülünk tőlük hátrányba semmilyen téren. Megkaptunk mi is mindent, amit csak kértünk, s igyekeztünk ezt meghálálni. A szurkolóknak is – itt, Párizsban jó volt hallani a magyar hangokat, elért a srácokig a biztatás.

– Azt mondta, a sikeredzőséghez kellenek a tanítványok: milyen tanítvány Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid?     
– Az úszás, a saját munkájuk iránt mérhetetlen alázattal, irántam mérhetetlen tisztelettel vannak. Olyan emberek, akik minden pillanatban mindent megtesznek azért, hogy a sportban elérjenek valamit. Sokan beszélnek erről, meg arról, milyen életet élnek azért, hogy eredményesek legyenek, de az alázatot ezzel párhuzamosan nem mindig látjuk, pedig szerintem ez kell ahhoz, hogy sportolóként felérj a csúcsra. Adomány, hogy ez a két fiú ilyen alázatos. Igazi példaképpé válhatnak.

–  Ne legyen szerény, ehhez kell egy jó edző is.     
– Nem is akarom eltitkolni, hogy így van. Kristófot Epres Imre kollégámtól tizenhárom éves korában kaptam meg, ő már akkor is az úszás szerelmese volt: tágra nyílt szemekkel várta az edzéseken, mit mondunk neki, mit csináljon másként – még csak leszidni sem kellett sohasem, mert mindig nyitott volt, mindig meg akart felelni az edzői elvárásoknak. Kristóf tényleg az úszás megszállottja!

– És Betlehem Dávid, aki négy éve dolgozik önnel?     
– Dávid is ilyen, bár ő valamivel hevesebb vérmérsékletű. Szoktam is neki mondogatni, hogy néha nagyon türelmetlen – azért ilyen, mert nagyon akarja a sikert, s ha nem jön össze, a hirtelen természete elviszi őt. Azért mára sokat változott, jobban kezeli a nehezebb helyzeteket.

– Ön hogyan kezelte edzői pályafutása legszebb pillanatait?     
– Könnyes szemekkel, hogyan máshogy?

Szokolai László nemcsak edzőként, hanem drukkerként is megtette a magáét (Fotó: MÚSZ/kovács Anikó)

– Kívülről persze nagyon könnyű ezt kijelenteni, mégis: ez a tíz kilométer egy nagyon profin felépített döntő volt, a taktikát messzemenőkig megvalósította mindkét fiú, Rasovszky Kristóf pedig különösen uralta a finálé minden méterét. Tényleg így beszélték ezt meg?     
– Igen. A felkészülésünknek két része van. Az egyik az edzésrendszer, amely a napi munkából áll, amelynek minden pillanatát dokumentáljuk, amely állandó kontrollt ad. Ez az alapja, ezt a fiúk megcsinálták a szezon során. És van a másik része, a taktikai. Azt tudtuk, hogy a verseny a Szajnában, vagyis egy folyóban lesz, ezért a szülővárosomban, Százhalombattán, két barátom, Hegyi József kajakos és Valkusz Pál kajak-kenu edző segítségével felépítettünk egy nyolcszáz méteres pályát: ott kipróbálhattuk, mennyi idő lefelé menni a Dunán, s mennyi visszafelé, és azt is, mekkora erővel kell fordulni a bójánál, hogy a víz ne sodorja el a fiúkat. Aztán második alkalommal változtattunk kicsit a pályán, hogy ne legyen rajta akkora áramlás, hogy még inkább hasonlítsanak a körülmények a párizsihoz. Ekkor a fiúk megtapasztalhatták, mit fognak érezni a Szajnán nyolcszáz méterenként.

– Honnan jönnek ezek a zseniális ötletek? Tokió előtt a Hévízi-tóban edzettek, mert tudták, forró lesz a víz Japánban, ezúttal odavarázsolták a Dunára a Szajnát.     
– Nem elég úszni tudni a nyílt vízi úszásban, ha folyóban van a verseny, akkor azt csak a folyóban gyakorolhatod, hol van az áramlás, hol visz el a víz, hol kell úszni benne.

– A „milyen érzés a dobogó tetején állni” kérdést tiltják a szakmánkban, nem is tennék fel hasonlót, ám azt megosztja azért velünk, hogy ilyen, munkával teli, néha feszültségektől terhes hónapok után milyen érzések kavarogtak önben, amikor Rasovszky Kristóf elsőként, Betlehem Dávid pedig harmadikként csapott rá a célpanelre?     
– Könnyűnek érzi ilyenkor magát az ember, s valahol a föld felett lebeg, miközben könnyek szorongatják a torkát. Eszembe jutott az édesanyám, aki a munkára nevelt engem, a feleségem, aki mindenben segített, támogatott, hogy csinálhassam ezt az egészet – és a gyerekeim, akik ezt szintén megtették. Sok barátom van, szerintem órákig tart, amíg mindenkinek válaszolok a gratuláló üzenetére. Ott állni a cél közelében, hallani, ahogyan Rasó skandálja Dávidnak, hogy gyerünk, látni a sok magyar zászlót a lelátókon – az összetartozás érzését is megkaptam Párizsban. Újra csak a szövetségünket szeretném megemlíteni, annak minden egyes tagját, dolgozóját, és a magyar úszósportot, amelyben felépült egy rendszer. Egy rendszer, ahol a gyerekeket megtanítjuk úszni, s közülük néhányan elérnek ilyen magasra is. Mi, magyarok gyakorta vagyunk képesek olyanra, amire mások nem. Hogy ennek a nagy egésznek, ennek a sikernek részese lehettem, hogy részesei lehettek a tanítványaim… Jó magyarnak lenni.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik