Soha rosszabb olimpiát!!!

Egyet aludva a történtekre már józanul (NA NEM ÚGY!!!) és tiszta fejjel látom a világot, s már a tévénket sincs kedvem kihajítani az ablakon. Mi magyarok igencsak pesszimista nemzet vagyunk, és semminek sem tudunk igazán örülni. Délelőtt Janics Natasa bronzérmet szerzett – igaz, aranyra készült. Hány és hány versenyző cserélne most a mi Natasánkkal, de ő mérhetetlenül csalódott – le a kalappal előtte, mert a maximumra hajt, ugyanakkor a bronzérem az mégiscsak bronzérem, aminek illene örülni (ha meg ennyire nem kell neki, megadom neki a postacímemet és küldje el nekem Nyíregyházára…). Ha holnap a férfi kézilabdázóink is bronzot szereznének, valószínűleg másképp reagálnák le a történteket, mert azzal a sportág legnagyobb sikerét szállítanák Magyarországnak. Ez a blog elsősorban a kézi – és vízilabda szerelmeseinek íródott, de természetesen kitérek majd a többi győztesünkre is, mert megérdemlik...Egyet aludva a történtekre már józanul (NA NEM ÚGY!!!) és tiszta fejjel látom a világot, s már a tévénket sincs kedvem kihajítani az ablakon. Mi magyarok igencsak pesszimista nemzet vagyunk, és semminek sem tudunk igazán örülni. Délelőtt Janics Natasa bronzérmet szerzett – igaz, aranyra készült. Hány és hány versenyző cserélne most a mi Natasánkkal, de ő mérhetetlenül csalódott – le a kalappal előtte, mert a maximumra hajt, ugyanakkor a bronzérem az mégiscsak bronzérem, aminek illene örülni (ha meg ennyire nem kell neki, megadom neki a postacímemet és küldje el nekem Nyíregyházára…). Ha holnap a férfi kézilabdázóink is bronzot szereznének, valószínűleg másképp reagálnák le a történteket, mert azzal a sportág legnagyobb sikerét szállítanák Magyarországnak. Ez a blog elsősorban a kézi – és vízilabda szerelmeseinek íródott, de természetesen kitérek majd a többi győztesünkre is, mert megérdemlik...

Azért is jó az olimpia, mert ilyenkor olyan sportágak is képernyőre kerülnek, amire egyébként a kutya se kíváncsi. Ha még magyar versenyző is érdekelt volt, még szívesebben huppantam le a kanapéra, de a vadvízi kenu, vagy a toronyugrás is lekötötte érdeklődésemet. Ám legnagyobb élményem egy kosárlabda meccs volt. Nem különösebben érdekel a kosár (kapni kifejezetten utálom…), de leültem és megnéztem az USA-Nigéria férfi meccset. Az USA minden olimpián az egyik legnagyobb esélyes, mégis sporttörténelmi eseménynek lehettem szemtanúja. Az amcsik 156-73-ra nyertek, amivel mindenféle rekordot megdöntöttek. Legtöbb pont az olimpián, legnagyobb különbségű győzelem, az első negyedben 49 pontot dobtak az amerikaiak (rekord), több volt a három, mint a két pontos, rengeteg zsákolás, egyszerűen élmény volt. S mindezt véletlenül, előretervezés nélkül láttam. Örülök, hogy így alakult. Persze, nem erről akarok írni, ezt csak mellékesen jegyeztem meg…

Tegnap este fél nyolc körül elmondhatatlan keserűséget éreztem a szívemben. Csalódott voltam, hogy kéziseinknek nem sikerült a döntőbe jutniuk, egy álommal lettünk szegényebbek. Pedig a fináléba kerülni könnyebb lett volna, mint nyerni a bronzmeccsen – talán megint kincstári pesszimizmusom mondatja velem, de szerintem kikapunk a horvátoktól. Nagyon jó válogatottunk van, s az, hogy az olimpia legjobb négy együttese közé kerültünk hihetetlenül kemény ellenfeleken át, már önmagában óriási siker. Egyetlen hajszálra voltunk a bravúrtól, de nem sikerült megragadni a lehetőséget: ha Császár egy hetessel többet értékesít és Harsányi bedobja a végén a ziccerét, most mi készülhetnénk a franciák elleni fináléra. Nyolc évvel ezelőtt is elődöntőt játszott a csapat, sokan már akkor a keret tagjai voltak, így tudják, nem jó két vereséggel befejezni egy tornát. Ám, hogy ne rossz szájízzel gondoljunk rájuk, elevenítsük csak fel az eddigi meccseiket! Az Európa-bajnok dánok ellen végig nyílt meccsen két góllal kikaptunk, de erre a meccsre lehetett építeni a továbbiakban (25-27). A papíron leggyengébb ellenfelünknek tartott Dél-Koreával sokáig szenvedtünk, de aztán a kapus Mikler Roland és Lékai Máté vezetésével nyertünk hárommal (22-19). Utána két pocsék meccs következett, s ez még akkor is igaz, ha a horvát (19-28) és a spanyol válogatottól (22-33) ki lehet kapni: de ahogy mi tettük, úgy nem. Főleg a spanyolok ellen játszottunk lélektelenül, és semmi nem sikerült se támadásban, se védekezésben. De az is lehet, csak tartalékoltunk a szerbek elleni ki-ki meccsre, ahol a továbbjutás volt a tét: sokáig döcögött a szekér, de aztán a második félidei teljesítményünkkel kiejtettük az Európa-bajnoki ezüstérmest, s negyedikként továbbjutottunk a halálcsoportból (26-23). Lehet, én magyarázom bele, de azért az vicc, hogy míg mi mondjuk a spanyol, horvát, dán, francia, szerb és koreai ötössel voltunk együtt, addig egy másik csoportban a franciák Izlanddal, Svédországgal, Tunéziával, Argentínával és Nagy-Britanniával meccseltek (az eredményeket böngészve a francia, izlandi és svéd csapatnak volt három gólkülönbség-javító meccse is, ehhez képest nekünk minden ellenfelünkkel szemben vért kellett izzadnunk). Hol itt az igazság? A bivalyerős, de csoportutolsó Dél-Koreát átadhattuk volna mondjuk Argentínáért cserébe, hadd örüljenek a sárgák, hogy nevetve továbbjutnak csoportjukból… Nem elég, hogy a legnehezebb ellenfeleket kaptuk eddig is, a negyeddöntőben megkaptuk az olimpiai ezüstérmes Izlandot. Aki látta a meccset, valószínűleg sokáig kitörölhetetlenül beleég az agyába (Simicsku István államtitkár Iváncsik Gergely után szabadon), aki meg nem látta, sürgősen szerezzen be róla egy felvételt. Nem vagyok egy horror párti, de az ilyen végkimenetelű horrorokat én is szeretem. Szinte végig vezettünk, volt öt gól is az előnyünk, aztán a hajrában fordított Izland, s 14 másodperccel a vége előtt heteshez is jutott: Fazekas Nándi kivédte, az indításból pedig Lékai Máté három másodperccel a vége előtt kiegyenlített. Nem volt elég a kétszer öt perces hosszabbítás, még tíz percet ráhúztak a csapatok, s az összesen nyolcvan percig tartó negyeddöntő végén egy góllal felülmúltuk a pár napja a franciákat is megverő izlandiakat (34-33). Nem csoda, hogy eksztázisba kerültünk, ráadásul az elődöntőben végre kegyes volt hozzánk a Sors és a verhetőnek tűnő svédeket kaptuk meg (a horvát-francia csapat pedig egymást gyűrhette a másik ágon). Azonban a negyeddöntő sokat kivett belőlünk, a védekezésünk nem működött valami jól az első félidőben, négy gólt is kaptunk emberelőnyben, ami ezen a szinten megengedhetetlen. A második félidőben védekezésben és támadásban is nagyot alkottunk, a kapuban Fazekas Nándor megint szenzációs volt, elöl pedig Császár Gábor és Putics Barna óriási gólokat lőtt. Sajnos az Izland ellen nagyot játszó és kilenc gólig jutó Nagy Laci ezúttal csak védekezésben volt hasznos, gólt nem szerzett. Az elődöntő a végállomást jelentette, a bronzmeccsen holnap a horvátokkal játszunk, akik egyszer már elvertek minket másfél hete. Búcsúzni csak szépen szabad, ha ki is kapunk esetleg holnap, a méltóságunkat nem veszíthetjük el! SZÉP VOLT, FIÚK!!!

Azon már meg sem lepődök, hogy a férfi vízilabdázók sem kerültek könnyű csoportba. Mintha mindenki arra játszott volna, hogy negyedik alkalommal már ne mi legyünk az olimpiai bajnokok. Első két kanyarban megkaptuk a mumus szerbeket, aztán Montenegrót is – két vereséggel nyitottunk, de míg a szerbek ellen kilátástalan volt a védekezésünk (10-14), addig Montenegro ellen voltak már biztató jelek (10-11). Ám, hogy a védelmünk továbbra sincs rendben, azt jelezte a románok elleni meccs, ahol gólzáporos győzelemre számítottunk. A parti maga igen gólzáporosra sikeredett, de nem úgy, ahogy mi terveztük, 17-15-re nyertünk. Az első három találkozón kapott 40 gól előre jelezte azt, amit nem akartunk tudomásul venni: így nem lesz olimpiai bajnoki cím. Aztán a britek ellen jött egy könnyed meccs (17-6), majd az egyetlen igazán értékelhető produkció az Egyesült Államok ellen (11-6), mikor végre a védekezésünk is működött és támadásban is jók voltunk. Én személy szerint kezdtem már azt hinni, hogy újra esélyesként lehet velünk számolni, de aztán jött a világbajnok olaszok elleni kijózanodás. Az olimpiák történetében ötödik alkalommal nem szerez érmet a férfi vízilabda-válogatott, amely persze csalódás, én még sem élem meg ezt tragédiaként. Zsinórban háromszor nyertünk olimpiát, az egész világ rettegett tőlünk bő egy évtizeden át, de tudtuk, semmi nem tart örökké, egyszer el kellett, hogy jöjjön a trónfosztás. Kicsi, de annál nagyobb öröm az ürömben, hogy a szerbek sem lesznek olimpiai bajnokok idén, miután az olaszok velük is elbántak. A mi sorozatunkat SOHA SENKI nem fogja megdönteni, ebben egészen biztos vagyok. A háromszoros olimpiai bajnok pólósainkon látszott kicsit a motiválatlanág, ami szerintem teljesen érthető. Nem lehet állandóan ezer fokon égni, a tegnapi ausztrálok elleni helyosztót pedig rossz volt nézni; a világ egykori legjobbja, Kásás például folyamatosan püfölte bele a labdát a kapusba. Ugyanakkor pánikra semmi ok, szerintem a fiatalokkal nincs gond, Nagy Viktor, Hosnyánszky, Madaras, Szívós Marci szerintem elég jó alap az új csapat építéséhez. Akármennyire is fáj ezt kimondani, a nagy bajnokoknak leáldozott a csillaguk. Talán Benedek Tibor és Molnár Tamás tették jól, akik nem vállalták már ezt az olimpiát, mert ők a sportág halhatatlanjaiként vonultak vissza – a mi szemünkben azonban Kiss Gergely, Szécsi Zoltán, Biros Péter és Kásás Tamás is ugyanolyan hősök. Csak azt mondhatom, amit a kéziseknek is: SZÉP VOLT, FIÚK!!!

Érdekes módon volt lebonyolítva a női vízilabda torna, lányaink ugyanis úgy lettek negyedikek, hogy csupán kétszer nyertek, s négyszer vesztesen hagyták el a medencét. Sokra hivatott Merész András legénysége csapata, bár az igazi bravúr, a dobogóra állás sajnos ezúttal sem jött össze – szerintem ez nem csak a mi hibánk. Két dolog szúrt nekem szemet a labdajátékokat figyelve. Az egyik, hogy mindhárom sportágban a lehető legnehezebb ellenfelekkel szemben játszottunk, szeretném hinni, hogy ez csak a véletlen műve. A másik a játékvezetés, mely mind kézi -, mind vízilabdában nem volt mindig fair. Jó, arról nem a bírók tehetnek, hogy kézilabdában emberelőnyben csak úgy nyeltük be a gólokat, illetve, hogy amikor véletlenül emberelőnyben játszhattunk a vízben, képtelenek voltunk kihasználni a fórokat. De nagyon sokszor éreztem azt, hogy kiélezett, igazán fontos szituációkban nem nekünk fújnak a bírák. Ezt pedig szomorú volt látni. De mondom, lehet, csak én hiszek az összeesküvés-elméletekben… A csajok szomorkodnak az elszalasztott lehetőség miatt, de a negyedik hely is bravúr: SZÉP VOLT, LÁNYOK!!!

Lassan az olimpia végére érünk, így kezdhetünk mérleget vonni a Londonban látottakat illetően. Nos, soha rosszabb olimpiát nem kérünk! Pekingből kiindulva túl sok jóra nem számítottunk (már megint az a pesszimizmus…), mégis fantasztikus eredményeket értünk el. Szilágyi Áron kezdte, majd Gyurta Dani folytatta (annyira magabiztos volt a srác, hogy versenye alatt egy másodpercig nem izgultam, tudtam, hogy megnyeri), aztán Berki és Pars aranya következett, utána jött a női kajak négyes, a Dombi-Rudolf páros és Kozák Danuta aranya, végül (jelen állás szerint) Risztov Éva zárta a sort egy csodálatos úszással. Összesen 8 arany, 4 ezüst és 5 bronz a mérleg, s ne feledjük a rengeteg pontszerzőt, nekik is jár a vastaps. Nyolcadik helyen vagyunk az éremtáblázaton, olyan nagyhatalmak előtt, mint Olaszország, Japán, Jamaica vagy éppen Spanyolország. A magyar sport él és ebben a két hétben is fantasztikus élmény volt magyarnak lenni. Mivel rákaptam mostanában a Kowalski meg a Vegára, szeretnék négy számcímükkel búcsúzni, természetesen rövid kommentárt fűzve hozzájuk!

Többet érdemelsz: A sérülten is bronzmeccset vállaló cselgáncsozó Joó Abigél, Cseh László, s Janics Natasa mindenképpen többet érdemelt volna, de teljesítményük előtt így is csak kalapot lehet emelni.

Ennyi csak: Vajda Attila olimpiai címvédőként lebőgött, aztán nyilatkozatával még csökkentette népszerűségét Egy olimpikonnak szerénynek és alázatosnak kell maradnia akkor is, amikor épp nem jön ki neki a lépés. Rajta kívül talán az úszóink és férfi vízilabdásaink miatt lehet kis hiányérzetünk.

Jövünk, mint a hunok: Támad a magyar sport, négy év múlva retteghet a világ és Brazília. Lejjebb nem adjuk!!!

Otthon, édes otthon: Bár jó lehetett Londonban, mindenki tudja, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon. Az olimpia után legjobbaink is megérdemlik a pihenést és kikapcsolódást szeretteik körében.

S ha végigolvastátok ezt a blogot, TI is megérdemlitek… További szép nyarat kívánok Mindenkinek! HAJRÁ MAGYARORSZÁG, HAJRÁ MAGYAROK!!!