Önkritikát gyakorló bíró, szabadot átengedő Cé, avagy mese a rekordról, az eltűnt mezről és a hét viccéről

Hála Istennek eseménygazdag hétvége áll mögöttünk futball szempontból, ezért nem vagyok arra kényszerítve, hogy Messiről írjak. (Közelről írok, egészen pontosan a budapesti Papnevelde utcából, de ez most nem tartozik ide.) Persze, meg kell említenem a kis argentint, hiszen mégiscsak világrekordot döntött: meglőtte a 86. gólját is az idei évben, ezzel pedig beelőzte Gerd Müllert. Három meccse van még, hogy meglője a századikat; aligha lesz meg, viszont ennek ellenére sem százas a csávesz: ő lesz az első négyszeres aranylabdás hamarosan. Aztán az első ötszörös, hatszoros, hétszeres is… Ha történetesen Messi és Barcelona szurkoló lennék, most róluk írnék, de helyettük kezdjük inkább egy aktuális viccel, muhaha… Mi lesz, ha a mikulás karambolozik? Szánja bánja. A hét vicce mégsem ez, hanem, hogy Ibrahimovics csapatjátékos lett. Ez annyira hihető, mint az, hogy valaha felépül a 4-es metró, azonban igaz: bár vezeti Ibra a francia góllövőlistát, mégis először érzem úgy, hogy örömmel ad gólpasszt is, s örül társai sikereinek. Torinóban, Barcelonában és Milánóban ez nem így volt: komoly pálforduláson ment keresztül a pali… Manchesteri derbi, kiszenvedett Real siker, Falcao show, éledező Chelsea és Milan, Vidi búcsú az Európa Ligában: van miről írni, a zárthelyik közepette pihenésképp pedig érdemes aludni olvasni. Balu kapitányhoz hasonlóan én is csak annyit mondanék: odarepül a masina, vezeti a medve kezdjük el!Hála Istennek eseménygazdag hétvége áll mögöttünk futball szempontból, ezért nem vagyok arra kényszerítve, hogy Messiről írjak. (Közelről írok, egészen pontosan a budapesti Papnevelde utcából, de ez most nem tartozik ide.) Persze, meg kell említenem a kis argentint, hiszen mégiscsak világrekordot döntött: meglőtte a 86. gólját is az idei évben, ezzel pedig beelőzte Gerd Müllert. Három meccse van még, hogy meglője a századikat; aligha lesz meg, viszont ennek ellenére sem százas a csávesz: ő lesz az első négyszeres aranylabdás hamarosan. Aztán az első ötszörös, hatszoros, hétszeres is… Ha történetesen Messi és Barcelona szurkoló lennék, most róluk írnék, de helyettük kezdjük inkább egy aktuális viccel, muhaha… Mi lesz, ha a mikulás karambolozik? Szánja bánja. A hét vicce mégsem ez, hanem, hogy Ibrahimovics csapatjátékos lett. Ez annyira hihető, mint az, hogy valaha felépül a 4-es metró, azonban igaz: bár vezeti Ibra a francia góllövőlistát, mégis először érzem úgy, hogy örömmel ad gólpasszt is, s örül társai sikereinek. Torinóban, Barcelonában és Milánóban ez nem így volt: komoly pálforduláson ment keresztül a pali… Manchesteri derbi, kiszenvedett Real siker, Falcao show, éledező Chelsea és Milan, Vidi búcsú az Európa Ligában: van miről írni, a zárthelyik közepette pihenésképp pedig érdemes aludni olvasni. Balu kapitányhoz hasonlóan én is csak annyit mondanék: odarepül a masina, vezeti a medve kezdjük el!

Nem állítom, hogy a kardomba dőltem, amikor meghallottam, hogy Fabio Grosso visszavonul. 35 évesen teszi mindezt, pályafutása lényegi része viszont 2 hétbe sűríthető: fontos tagja volt a 2006-os világbajnok Squadra Azzurrának. Az ausztrálok elleni nyolcaddöntőben ő harcolta ki a döntő tizenegyest a 95. percben (kicsit kamu volt, de az, hogy befújták, nem az ő sara…), a németek elleni elődöntőben bombagólt szerzett a hosszabbításban, majd a fináléban a mindent eldöntő tizenegyest is belőtte Fabien Barthez kapujába (akiről egyébként kiderült, hogy bármilyen hihetetlen, régen egész hosszú haja volt, így megcáfolva múlt heti kijelentésemet, mégis használhatott hajzselét…). Megboldogult gyermekkoromban szerettem mezeket vásárolni, s Rómában kétszer is vettem: 2001-ben Francesco Toldó volt az aktuális császár, aki egy évvel korábban az EB-n brillírozott (sajnos később kiderült, hogy ő is csak egy nyaras klasszis volt, de az a produkció EB ezüstöt ért az olaszok számára…), 2006-ban pedig Grossó (legalábbis számomra, mert azért Toni, Totti, vagy Pirlo neve jobban csengett a szakmában...). Aztán eltűnt a süllyesztőben, úgy, ahogy a mezem is… Ennek ellenére úgy gondoltam, szánok rá egy bekezdést, alább pedig legfontosabb gólját is felidézem!

Történelmi eseményként aposztrofálom a tényt: hosszú idő után láttam végre egy Real Madrid bajnokit. Legutóbb talán az októberi el classicót tudtam megnézni, ezt a szégyent… Örültem neki, mint kisgyerek a mikuláscsomagnak, bár ennél könnyebb csatára számítottam. A védelmünk gondoskodott arról, hogy ne legyen lefutott a találkozó, Pepe és Ramos olyan helyezkedési hibákat követett el, amilyeneket a Pázmány Ligában is nagyítóval kell keresni. Ha Mourinho valamit nem tanított meg a játékosainak, az az alázat a szögletek kivédekezése – folyamatosan nyeli be így a gólokat Casillas. Szerencsére a túl oldalon időnként a Valladolid játékosai is hibáztak, így nyert a Real, de csak 3-2-re, pedig szerintem mindenki fölényesebb győzelemre számított. A találkozó hőse Özil volt, aki duplázott, de Benzema és Callejon is megérdemli az e havi fizuját… Ronaldo az elmúlt két évben két szabadrúgást engedett át Gülükének, a német pedig mindkettőt bevágta: Dortmundban egyenlített a hajrában, most pedig a felső lécről vágódott védhetetlenül a kapuba a laszti. Sokkal jobb százalékban lövi a szabadokat Zselénél, és még csak terpeszbe sem kell állnia hozzá… Érdemes volt Mourinhót skubizni a meccsen: szinte csak a szeme látszott ki a cipzáros pulcsija mögül, végig a kispadon, szótlanul ült, talán a jövőjét tervezte – valahol Európában, de biztos nem Madridban (a meccsbe mindenesetre szerintem fantasztikusan nyúlt bele cseréivel, ezúttal látszott stratégiai és taktikai érzéke). Lehet, csak fázott a mester, a lényeg azonban, hogy a Madrid nem fázott meg Valladolidban.

Ami az Aranylabdát illeti, tavaszi és nyári teljesítménye alapján Ronci megérdemelné, mert ő nyert is valamit idén (a bajnoki cím sokkal előrébb való, mint a kupa, igaz, tavaly, mikor a Real nyerte a spanyol kupát, biztosan nem ezt mondtam volna…), ám az ősz eddig nem róla szól, sokkal inkább Torghelléről az argentin törpéről. Ám úgy vélem, egy valamiben a Real veri jelenleg a Barcát: a katalánok teljesen Messire vannak kihegyezve, más szinte gólt sem tud lőni rajta kívül. Arra megy ki a játék, hogy Iniesta, Xavi, Fabregas, vagy bárki, neki leadja, ő meg belövi. Idén a Madrid nem Ronaldo függő: Benzema, Özil, Callejon, és ha 4-5 havonta játszik, akkor Kaká is képes meccset eldönteni. Ettől a tény még sajnos tény: a katalánok jelenleg feltörlik a pályát minden csapattal az élvonalban.

Ez a Bayern Münchenről is elmondható, ők Németországban teszik ugyanezt. Úgy tűnik, a Dortmund nem bírja a kettős terhelést, a Bundesligában már féltávnál annyira leszakadtak, hogy innen nem lesz visszaút, ám ha a BL-t megnyerik Klopp-ék, szerintem senki nem fog keseregni, ha nem hozzájuk kerül a Salátástál. Persze, ez nehezebb lesz, mint a Family Guy ördögfiókájának, Stewe-nak normális csecsemőként viselkedni, de az, hogy a halálcsoportot veretlenül nyerték meg, s a Real Madrid és a Manchester City ellen is négy pontot szereztek, tekintélyt parancsoló. Ha szerencséjük van, és a sors kegyeltjeiként kapnak, mondjuk egy Celticet, vagy Galatasarayt a tizenhat között, még legalább egy kört mehetnek, utána pedig már bármi megtörténhet. A Wolfsburg elleni vereségüket egyébként nagyban meghatározta egy bírói hiba: Wolfgang Stark kiállította Schmelzert, aki a térdével, s még véletlenül sem a kezével mentett egy gólba tartó labdát. A bíró önkritikát gyakorolt, nyilvánosan kért elnézést a dortmundiaktól, akik ettől még nem kapják vissza a pontjaikat, bár a gesztus mindenképp nemes és a példa követendő. A hétvégén egyébként minden a bajorok kezére játszott: kikapott az üldözők közül a Leverkusen és a Schalke is, a münchenieknek pontelőnyük tudatában pedig tavasszal még arra is lesz lehetőségük, hogy rápihenjenek a BL-re. Luxus a javából…

Tett egy lépést a trónfosztás felé a Manchester United is: a City vendégeként hozta el a három testőrt pontot, így pedig már hat pontos előnyben van a városi riválissal szemben. Az United tartását az emlékezetes, ’99-es BL finálé óta mindenki ismeri, ezúttal a 92. percben, Van Persie szabadrúgásból tekerte be a győztes gólt úgy, hogy előtte a City visszajött mínusz kettőről. Rooney első gólja kifejezetten tetszett: érdemes lesz megfigyelni a videóban, mintha eltörné Wayne a labdát, pedig szándékosan rúgta így vissza a mozgásával ellentétes sarokba; Joe Hart mozdulni sem tudott a lövésre… Nincs másik csapat a világon, aki képes ilyen hajrára, s így meccset nyerni, mint a Fradi Manchester United, s bár sokan mondják, hogy az Unitedet segítik a bírók, meg hogy milyen csapnivaló a védelem (ez amúgy igaz is…), azért ne feledjük, már legyőzte idén a Liverpoolt, az Arsenalt, a Chelsea-t és a City-t is, tehát minden riválist, ez pedig csupán bírói támogatással nem sikerülhetett volna. A támadószekciója félelmetesen erős Fergusonnak, a tizenhat meccsen szerzett negyven gól is erről árulkodik. Poraiból kezd éledezni a Chelsea és Torres is: a spanyol csatár félnapnyi szundikálás után duplázott a Sunderland ellen, de előtte a BL-ben is lőtt kettőt. Az Arsenal is nyert két tizenegyessel, az első semmiképp nem volt az, a túloldalon viszont Mertesacker kezezésénél néma maradt a síp a spori szájában. Ő tudja… A Liverpool fordulatos meccsen verte a West Hamet; külön öröm számomra, hogy a második gólt egy korábbi kedvencem, Joe Cole szerezte.

Conte visszaülhetett eltiltása után a kispadra, a Juve pedig megint nyert. Bravúrosan szerepelt eddig nélküle a címvédő torinói csapat, csupán a két milánói együttes verte meg, a BL-ből pedig csoportelsőként jutott tovább – mi lesz itt, ha még az edzőjük is a padon ülhet? Az Inter nyerte a Napoli elleni rangadót, a vártnál talán simábban; Cavaniék játékában kevesebb volt a fantázia, mint Galla Miklósban a komolyság, s a nápolyiak mögé szépen-lassan érkeznek a riválisok. Például az AS Roma, mely ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és közönségszórakoztató játékkal intézte el a Fiorentinát. Különösen Francesco Totti villogott, aki újra régi fényében tündököl az örök városban. A Milan is jön felfelé, mint a talajvíz, legutóbbi két meccsükön hét gólt lőttek a rossonerik, ezúttal a Torinót gyűrték maguk alá meglehetősen könnyen. Egy időre talán most eltűnnek Allegri feje fölül a Micimackó által is megénekelt „fekete felhők az égről…”

Mindenki el van ájulva a Videoton szereplésétől, én is örülök annak, hogy újra magyar csapatnak szurkolhattunk a főtáblán, ám utólag azt mondom, többet is ki lehetett volna hozni ebből az Európa Ligából. Persze, mindig utólag okos az ember, de néha jobb kapusteljesítménnyel és eredményesebb helyzetkihasználással a fehérváriak most várhatnák a december 20-i sorsolást. A két győzelem szép, s az is nagy teljesítmény, hogy egyszer sem focizták le a magyarokat (?), meg hogy az utolsó körig volt matematikai esély a továbbjutásra. De szerintem sokunkban van hiányérzet. Tapasztalatnak feltétlenül jó volt, jövőre talán rutinosabbak is lesznek a nemzetközi színtéren a fehérváriak, feltéve, ha kijutnak, mert ősszel a bajnoki teljesítmény megsínylette az EL menetelést. Paulo Sousát dicséret illeti, ő az élő bizonyíték, hogy lehet, sőt kell is tanulnunk a külföldi edzőktől. Rajta kívül a jelenleg Pakson dolgozó Tomiszláv Szivics és a Fradinál munkát vállaló Ricardo Moniz is tehetséges, jó edzők, a minőségért érdemes talán külföldhöz nyúlni. Kivéve, ha pálinkáról van szó, az a miénk… Összességében gratulálok a Videotonnak, mert sok örömet okoztak nekünk az ősszel!

Heti válogatottam erős, mint a Pista, s még nem is fért be mindenki azok közül, akiket szerettem volna betenni…

Hernandez (Valladolid)

Callejon (Real Madrid) G. Johnson (Liverpool) Lichtsteiner (Juventus)

Huszti (Hannover) Diego (Wolfsburg)

Totti (AS Roma) Rooney (Manchester United)

Ibisevics (Stuttgart) Falcao (Atletico Madrid) Torres (Chelsea)

Megjegyzés: Enyhén támadószellemű a csapatom, de a focit gólra játsszák, itt meg szinte mindenki gólokat lő… Kapust is csak azért tettem be, mert muszáj, s a tegnap parádésan, 56%-kal (!) védő kézikapusunk, Kiss Éva pályára küldése kicsit abszurd ötlet lenne a részemről… Jobbat nem találtam, így a Valladolid kapusa áll a ketrec előtt: bár vesztes csapat tagja volt, ha nem ő véd a Real ellen, 4-5 góllal többet kaphatott volna a csapata… Középhátvéd nélkül, s gyakorlatilag öt támadóval áll fel a „dream team”. Callejon a második félidőben balhátvédet játszott, az elsőben pedig gólpasszt adott, meggyőző teljesítményt nyújtott. Glenn Johnson hatalmas gólt lőtt a West Ham otthonában. Lichtsteiner szerezte a Juve győztes gólját Palermóban, de az ukrán Donyeck vendégeként is remekelt hét közben, gólpasszt adott. Huszti végre újra vezér volt, két tizenegyest harcolt ki, s mindkettőt be is lőtte az ezüstérmes pozícióban tanyázó Leverkusen ellen. Diego gólt lőtt és két gólpasszt adott a Dortmundban győztes Wolfsburg tagjaként. Totti a Fiorentina ellen remekelt, két gólt lőtt, s adott másfél gólpasszt. Rooney a City elleni városi derbin rúgott gyorsan kettőt, nagy érdemeket szerzett a fontos győzelemben. Ibisevics mesterhármassal végezte ki a Schalkét. Falcao öt gólt lőtt a Deportivo ellen, szinte minden műfajból láthattunk bemutatót, bámulatos teljesítmény! Torres két gólt szerzett Sunderlandben, s a harmadik találat is az ő bombakapufája utáni kipattanóból született. Ez kicsit megelőlegezett bizalom is felé, fog ő még ennél is jobban játszani. A duplázó Arteta (Arsenal) és Özil (Real Madrid) is a keretszűkítés áldozatai lettek, Messi pedig a rekordja ellenére ezúttal maximum vízhordója lehet csak a társainak…

Női kézilabda-válogatottunk tegnap este bejutott az elődöntőbe az EB-n, ami legutóbb nyolc éve sikerült a lányoknak. Ki gondolta volna ezt a horvátok elleni kiábrándító kezdés után? Ám aztán a németek és a spanyolok ellen bravúrgyőzelmet aratva, csoportelsőként továbbjutva, a montenegróiaktól két góllal ugyan kikapva, de a románokat alaposan helybenhagyva kijelenthetem: elég lesz a határozói igenevekből… A horvátok és a montenegróiak még mindig azt hiszik, hogy zajlik a délszláv háború, mert a meccseiken a csatatér háborús övezetre jobban hasonlított, mint kézicsarnokra, s több csomagot adtak lányainknak, mint ahányat egy mikulás egész életében kioszt. Csütörtök este az oroszok ellen már csak a csoportelsőség a tét, utána pedig szurkolhatunk azért, hogy csak ne a norvégokkal játszunk a döntőbe jutásért… BRAVÚR a JAVÁBÓL, GRATULA A CSAJOKNAK!!!

Van egy rossz hírem. A poszt véget ért, mindenkit várnak újra az egyetemi jegyzetek. Viszont két örömhírrel is tudok szolgálni. Az egyik, hogy karácsony előtt jelentkezem még írással (kérdés, hogy ez kinek jó hír…), a másik pedig, hogy Peter Griffin óta mindannyian abban a tudatban élhetünk, s Isten akaratában megnyugodva vehetjük tudomásul, hogy bizony, bárki bármit mond, hisz és cselekszik, az biztos, hogy a madár az ász…