Mámor Madridban, avagy mégsem mindig a németek nyernek...

Azóta a győri kéziseink megvédték címüket a Bajnokok Ligájában (nagy gratuláció jár nekik ezért), a Juve megnyerte, a Liverpool gyakorlatilag sajnos elbukta hazája ligáját, megünnepeltük a ballagókat és az édesanyákat is, túl vagyunk a "szeretet ünnepén", a majálison, sőt a magyar és a matek érettségin is, de én még mindig a múlt keddi Bayern München – Real Madrid meccs hatása alatt állok. Nagyjából 15 éve szurkolok a Real Madridnak, de ez alatt a másfél évtized alatt nem sok ehhez hasonló meccsre, szívet melengető élményre és pillanatra emlékszem, pedig azért voltak bajnoki címek, BL győzelmek és felejthetetlen el clásicók egyaránt. Bár a bajnoki címhez nem kerültünk közelebb a Valencia elleni vasárnapi botlással, de szerintem nincs most olyan Real szurkoló, aki ne adná oda boldogan a bajnokságot az Barcelonának Atletico Madridnak a BL győzelemért cserébe. 12 év után először a kupa közelében a Madrid – a másik Madrid pedig történelmi siker küszöbén. Tekintve, hogy verte el idén a Real Madrid a Bundesligát (A Schalke, Dortmund, Bayern triót egészen elképesztő, 17-4-es összesítéssel búcsúztatta), Gary Lineker örök becsűjét is át kell gondolnunk: a futball lehet, mégsem olyan játék, amit huszonketten játszanak, s a végén mindig a németek nyernek. Európa futball fővárosa idén kétségkívül Barcelona Madrid!!!

Az új Különleges és a szerethető csapat, avagy reális bizonyítványosztás

Madridban Zidane csodálatos kapáslövése után aligha gondolta bárki is, hogy 12 évig az lesz az utolsó, amit a Real Madrid BL döntőben rúg majd – s pár hete, az elődöntők sorsolásánál magam sem voltam biztos abban, hogy végre legyőzzük a München fóbiánkat, s újra finálét játszhatunk. Aztán mégis… Kezdődött minden azzal, hogy tavaly nyáron lelépett Mourinho, amit én egyáltalán nem bánok – a helyére érkező Carlo Ancelotti első idényében megtette azt, ami a „Különlegesnek” 3 év alatt nem sikerült: átlépte a Reallal az elődöntő jelentette akadályt, de talán nem is ez a legnagyobb érdeme az olasznak. A favágó Pepe elhajította a baltát (és szerencsére senkit nem talált vele fejbe…), Ramos is lehiggadt, Cristiano Ronaldo örül más góljainak, Benzema is érezheti magát valakinek a csapatban – most akkor ki is a Különleges? Egy mentálisan és erkölcsileg széthulló társaságot vett át Ancelotti a portugáltól a nyáron, s idén még mindhárom fronton harcban áll a végső sikerre – a Király Kupa már zsebben, a BL-ben tucatnyi év után újra a trón közelében, és az eredmények szerencsés alakulásának köszönhetően még a bajnoki címre is van esély. Még nem jött el a szezonértékelés ideje, de ez a szerethető (nem Egervári-mércéjével szerethető…) sikercsapat akkor is megérdemli, hogy beszéljünk róluk, ha esetleg végül mindkét frontot elbukják…

Nincs még egy klub a világon, akinek két ilyen jó kapusa lenne kivéve a Barcelonát (a Pálinger Katival és Katrine Lundéval felálló Győr ilyen volt, de az egy másik sportág). Külön öröm számomra, hogy Iker Casillas emelhette csapatkapitányként a magasba a Király Kupát, s bizony a BL menetelésből is rendesen kiveszi a részét – a papíron világ legjobbjai ellen 180 perc alatt nem kapott gólt. Biztos nehéz megemészteni, hogy a bajnokikon nem ő védett, hanem Diego Lopez (aki egyébként szintén kiváló kapus), de a tavaszi menetelés gyógyírt jelenthet számára, s újra visszaadhatja a hitét, hogy bizony fontos láncszem ő a királyiak gépezetében (ráadásul a hírek szerint az utolsó fordulókban pályára lép majd, hogy melegítsen a BL fináléra). Pavon, Raúl Bravo, Cannavaro és Samuel Hierro, Helguera, Salgado és Roby Carlos óta nem volt ilyen jó védelme a Realnak! Középen Ramos élete legjobb, Pepe első jó szezonját futja; ez utóbbi túlzásnak tűnik, de én komolyan gondolom. Lehet, hogy voltak elfogadható szezonjai, de én állatságai és embertelen brutalitása miatt sosem szerettem, idén viszont az egész csapat egyik legjobbja, stabilitást ad a Realnak. Ha a futballal törődik, tényleg értéke a csapatnak! Mellette Ramos is még jobb, az elődöntő visszavágója pedig élete egyik legjobb meccse volt, de erre később még majd visszatérek. jobb oldalon Carvajal hamar beépült, s 21 éves létére hihetetlenül higgadt és érett játékos, Ribéryt szó szerint leradírozta a pályáról mindkét meccsen. Úgy érzem, Arbeloa ideje hála a Magasságosnak, nem csak a sérülése miatt járt le Madridban… Baloldalon sokan Marcelót tartják jobbnak, de a Valencia ellen nem győzött meg, hogy jobb lenne Coentraónál. A portugál sokkal fegyelmezettebb védekezésben, de a bajorok elleni odavágón láthattuk, hogy támadni is tud; makulátlan védőmunkája mellett egy gólpasszra is futotta az erejéből.