REÁLis siker, avagy mese a tizedikről

12 évet vártam erre a pillanatra, de megérte: hosszú böjt után a Real Madrid újra Európa trónján! A legutóbbi finálé idején, 2002-ben még nyolcadikos fiúként, nem emlékszem pontosan, de talán végig sem nézhettem a döntőt, azóta pedig minden évben távoli szemlélői voltunk a végjátéknak; gyakorlatilag éveken keresztül az is elvert minket, akivel nem is játszottunk. Az elmúlt három évben már nem jártunk messze a diadaltól, de elődöntőnél jobb eredményt Mourinho sem tudott kihozni a gárdából. És most, most elérkezett a pillanat… Engem nem érdekel különösebben, hogy sokan az ellentáborból a nagy pénzszórás miatt nyavalyognak (látni kell, hosszabb távon sajnos a pénz diktál már a világ majdnem összes területén, s nem csak a Realt kéne ekézni, hanem gyakorlatilag az egész futball elitet)) és az sem, hogy Cristiano Ronaldo gólöröme nem volt valami szimpatikus Lisszabonban (valahol a portugált is megértem). Aki csak divatszurkoló, vagy nincs kedvenc csapata, nem tudja és soha nem is fogja átérezni, hogy mekkora jelentőséggel bír ez a trófea számunkra, s az egész Real Madridnak. Ehhez fanatikusnak kell lenni. A XX. század legnagyobb futballklubja az elmúlt 12 évben semmit nem tudott felmutatni Európában - míg az ősi rivális Barcelona háromszor nyert ez idő alatt. Muszáj volt már elhódítani a serleget! A legnagyobb klubok közül a Barca, a Manchester United, a Bayern, a Chelsea, de még a Liverpool szurkolói is közelebbi élményként emlékezhetnek vissza saját legutóbbi diadalukra. 12 év kemény munkája meghozta a gyümölcsét, élvezzük ki az ízét!

Pedig nem úgy indult ez a szezon, hogy ebből tündérmese lesz… A „Special One” egy morálisan szétesett csődtömeget hagyott hátra, az utolsó pillanatokban ráadásul karmesterét, Mesut Özilt is eladta a klub (utólag mindig okos az ember, de úgy tűnik a szezon egészét látva, hogy mindkét fél jól járt a váltással). Ancelottit senkinek nem kellett bemutatni, a világ egyik legjobb edzőjeként ült le a madridi kispadra – ami eleinte nem lehetett túl kényelmes, tekintve, hogy a hazai pontvadászatban botladozott a gárda, s a játék is döcögött. Már az ősszel úgy tűnt, hogy inkább lesz az Atletico Madrid üldözője a Barcelonának, mint a Real, ám januárban hirtelen megváltozott minden, s a tavasszal simán megnyerhette volna a La Ligát is a Real Madrid. Tulajdonképpen csak maguknak köszönhetik, hogy nem tripláztak tavasszal, ugyanis a szezon kétharmadánál már az élen álltak. Az Athletic Bilbao elleni 1-1 megtörte a Real hosszú győzelmi szériáját (januárban nem kapott gólt a csapat, összesen nyolc tétmeccsen), de az igazán fájó a Barcelona elleni hazai vereség volt, ami, még mindig úgy látom, korrekt játékvezetés mellett nem történt volna meg; utána viszont rögtön kikaptunk attól a Sevillától, aki később Európa Ligát nyert, viszont ősszel még 7-3-ra vertük őket… Itt úszott el minden, de a Real a végén kapott még egy ajándékot a Sorstól, amivel nem tudott élni: A Valencia és az elhalasztott bajnokin, a Valladolid ellen csak egy-egy pontot szerzett a csapat, így az Atletico, bármennyire is megtett a hajrában mindent ennek érdekében, nem veszíthette már el a bajnokságot. A Real nem érdemelte meg a hazai pontvadászatot, de a Király Kupa és a Bajnokok Ligája egészen más kávéház volt idén!

A Király Kupában végig Iker Casillas védett, s mindössze a döntőben kapott egy gólt – előtte nyolc meccsen lehúzta Kapitányunk a rolót, ami meg is magyarázza, hogy miért került hozzánk a trófea. A Bajnokok Ligájában a Juventus és Galatasaray ellen 10 pontot szerezve, veretlenül masírozott a tavaszi folytatásig, ahol aztán ledózerolta az egész Bundesligát. 19-4-el vágta haza a Schalke, Dortmund, Bayern hármast… A csapat nagyon motiváltan játszott ebben a sorozatban, látszott rajtuk, hogy meg akarják nyerni, s ehhez készek minden áldozatra. Egyedül a Dortmund elleni németországi meccs sikerült rosszul, igaz, akkor ki is eshettek volna a blancók, ha Mhitaryan nem hagyja ki a kihagyhatatlant (ahhoz a meccshez elég nagyvonalúan álltak hozzá, már zsebben érezték a továbbjutást)… Senki nem gondolta, hogy Pep Guardiola Bayern Münchenét 5-0-lal búcsúztatják majd – Münchenben valóságos gálát rendeztek a spanyolok. Így érkeztünk el a fináléhoz – ahol az idény meglepetéscsapata, a veretlen városi rivális, Atletico Madrid volt az ellenfél, mely korábban az AC Milant, a Barcelonát és a Chelsea-t búcsúztatta.