Kopecky a „legőrültebb”, Aschenbrenner a magyar bajnok

Jan Kopecky eszelős tempót diktált egész hétvégén. A Skoda cseh pilótája a legutóbbi IRC-futamon, a Barum-ralin megérezte a győzelem ízét, s most már ragaszkodik hozzá. Persze, ha az első pillanattól vezető Andreas Mikkelsen nem esik ki az utolsó előtti szakaszon, nemigen lett volna rá esélye, de a norvég kiesett. Megcsúszott egy murvás felhordáson és egy fa kiütötte az autója futóművét.

Eljött Kopecky ideje. Vagy inkább Kopecky és Thierry Neuville ideje. A két fiatal fiú (csak korban állnak közel egymáshoz, természetét tekintve a cseh inkább visszafogott, míg a belga lendületes és bohém) olyan szoros befutót produkált, amit még nem látott az IRC-mezőny.

Már a legutóbbi versenyen sem volt nagy a különbség az első és a második helyezett között (konkrétan 1.2 másodperc Kopecky javára), de most még tovább tudták fokozni az izgalmakat a fiúk: 250 gyorsasági kilométer megtétele után 8 tizedmásodperc választotta el őket egymástól.

Neuville pedig olyan tempót diktált az IRC-ben szokatlanul magas átlagsebességű viadal utolsó szakaszán, hogy az ellenfelek kis híján fenékre ültek meglepetésükben. Pedig azért láttak már egyet, s mást.

„Fiatal és teljesen őrült. Nem ülnék be mellé” – mondta Kopecky. Szó ami szó, a fiatal belga is elismerte, hogy hangyányit kockázatos volt a mutatványa, s hogy ő maga sem szívesen ült volna be saját maga mellé (gondolhatják akkor, milyen lelkiállapotban lehetett navigátor...), de végül is az volt a lényeg, hogy egy darabban beért a célba, s hogy élvezte a száguldást.

Így pedig a második helyet megszerezni is dicsőség. Meg egyébként is. Mivel a dobogó harmadik fokán Freddy Loix pezsgőzött, a korábbi világbajnoki menő, aki hatalmas tiszteletnek örvend a mezőnyben – s nem ok nélkül. Loix úgy búcsúzott a záró sajtótájékoztatón: „Viszlát jövőre!” Nos, reméljük, hogy tényleg visszajön az IRC-mezőny, ugyanis a magyar nézőknek egészen biztosan tetszett, amit láttak.

És ha már a szurkolókról esik szó, térjünk is rá a magyarok szereplésére, akik hatalmas biztatást kaptak a több tízezres hazai közönségtől. A nézők természetesen élvezték a nagymenők csatáját, de titkon azért szorítottak, hogy a magyarok közül is lehetőleg minél többen szóljanak bele az IRC-pontokért folyó csatába. Arról nem beszélve, hogy a magyar bajnoki cím is eldőlt – hét pilóta volt rá esélyes a rajt előtt.

A záró napra azonban már csak egy valódi esélyes és két üldöző maradt.

A valódi esélyes Aschenbrenner György volt, aki végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és vasárnap már azt is megengedhette magának, hogy egy kicsit visszavegyen a tempóból a biztonság érdekében – így is őrizte hatodik helyét az IRC-értékelésben és így is nyert a magyar értékelésben. Ez pedig egyben azt is jelentette (mivel elképesztően szoros volt a pontverseny öt futam után), hogy ő a magyar bajnok. A régi-új bajnok, hiszen ő volt a címvédő is.

„A bajnoki címet várták tőlem és én is azt vártam magamtól. Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni” – mondta Aschenbrenner.

A magyar értékelésben Bútor Róbert volt a második legjobb (nyolcadik az IRC-ben). A Peugeot-pilóta adott a látványnak is és az élvezetnek is – a nézők szórakoztatására akkor is húzgálta a kéziféket, ha tudta, hogy ez némi időveszteséget jelent számára. „Mindig is fontosak voltak nekem a nézők – no és azért én is élveztem ezt a fajta versenyzést” – mondta Bútor, aki természetesen a közönség egyik kedvence volt ezen a napon. Nem csoda, tényleg szépen közlekedett. És eredményesen is, hiszen mostani második helye azt jelenti, hogy az év végi összesítésben ő lett az abszolút harmadik.

A második helyet ifjabb Tóth János és Tagai Róbert hódította el (a páros most negyedik lett Botka Dávidék mögött). A hétszeres abszolút bajnok „Janika” eredetileg a nyolcadikért jött Pécsre, ám egy technikai gond (két gyorsaságit teljesített kétkerékhajtással szombaton) megakadályozta abban, hogy egyáltalán esélye legyen harcolni a címért. Becsületére legyen mondva, a Peugeot-pilóta összeszedte magát, felállt a padlóról (ahová lelkileg került, miután két szakaszon két percet veszített) és remek részeredményeket produkált. A végén pedig megjegyezte: „Úgy tűnik, nem is olyan könnyű a hétről a nyolcra jutni.” Tényleg nem. De aki ismeri ifjabb Tóthot, tudja, hogy ez nem szegte kedvét és megint meg fogja próbálni.

A dobogó harmadik fokán a magyar értékelésben Botka Dávid pezsgőzhetett. Azon kevesek közé tartozott, akik hiba nélkül teljesítették a 250 gyorsasági kilométert, ami nagy szó, nagyon nagy szó. És majdnem meglett az N-csoportos bajnoki cím is ennek a remek eredménynek köszönhetően. Botka mindössze fél ponttal csúszott le róla, annak eredményeként, hogy Hadik András nem adta fel a szombati defekt és az elvesztegetett három perc után. Hadik bevallotta, haza akart menni bánatában, amikor úgy tűnt, elszálltak az esélyei, de a csapat tagjai tartották benne a lelket.

Jól tették. Mert Kazár Miklós szombati kiesésével halvány fény gyúlt az alagút végén, s utóbb teljesen ki is világosodott. Hadikék előzni tudtak, s az ellenfelek hibáit is kihasználták, a végén pedig még számolgatni is volt értelme. Mert ha kis előnnyel is, de bajnokok lettek az N-csoportban.

A viadal végén sajnos történt egy baleset: az utolsó szakaszon Lévai Ferenc lecsúszott az útról és egy fának ütközött, amely rádőlt az autójára. A páros mindkét tagját kórházba szállították, az első hírek szerint törésekkel megúszták a csúnya balesetet, de jelenleg is kórházban vannak, hogy alaposan kivizsgálják őket.