Női ökölvívó-vb: Kovács Mária negyeddöntőbe jutott

Vágólapra másolva!
2016.05.22. 16:38
Kovács Mária bejutott a 81 kilogrammosok negyeddöntőjébe az asztanai olimpiai kvalifikációs női ökölvívó-világbajnokságon.

A gerincműtét és hosszadalmas lábadozás után visszatérő világ- és Európa-bajnok magyar bokszoló az üzbég Ezozakhon Melieva ellen pontozással nyert. Az éremért – a hazai szövetség tájékoztatása szerint – kedden lép majd ringbe az amerikai Franchon Crews ellen.

Nagy Tímea, a vasárnapi versenynap másik magyar érdekeltje pontozásos vereséget szenvedett a német Nadine Apetztől a 69 kilósok nyolcaddöntőjében.

Nagy Tímea, a vasárnapi versenynap másik magyar érdekeltje pontozásos vereséget szenvedett a német Nadine Apetztől a 69 kilósok nyolcaddöntőjében.

Kovácshoz hasonlóan kedden bokszol a +81 kilogrammban szereplő Markó Ágnes is. Ő erőnyerőként rögtön a legjobb nyolc között kezd, azaz máris éremért léphet ringbe.

A vb az utolsó kvótaszerző viadal a női bokszolók számára, s a három ötkarikás kategóriában, az 51, a 60 és a 75 kilogrammban az első négy-négy versenyző jut ki a játékokra. Ezekben a súlycsoportokban a magyarok már korábban búcsúztak.

 

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: magyar tag is bekerült az európai szövetség bírói bizottságába

Ökölvívás
2025.04.15. 16:59

Túl az ismerkedésen az ökölvívók új kapitánya

Ökölvívás
2025.04.15. 13:39

Kovács Richárd már nagyon várja, hogy saját elvárásainak megfelelően edzhessen, bokszolhasson

Ökölvívás
2025.04.09. 22:32

Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Egyéb egyéni
2025.04.07. 12:05

Néha azért sportról is szólt az ének

Népsport
2025.04.04. 11:01

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
2025.03.27. 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
2025.03.27. 13:05

Gyorskorcsolya: Kim Minseok elégedetlen a vb-szereplésével, de az olimpián dobogóra állna

Téli sportok
2025.03.25. 10:30
Ezek is érdekelhetik