Rio 2016: a legszomorúbb bajnok – kikészítették a netes trollok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 08:06
null
Csak egy amerikai jobb kéz nincs a szíven, Gabby Douglasé – mint kiderült, nem véletlenül (Fotó: Action Images)
Rio de Janeiro talán legszomorúbb olimpiai bajnoka az amerikai Gabby Douglas tornász, akit saját honfitársai készítettek ki a közösségi oldalakon.

A húszéves sportoló a csapatverseny megnyerése után társaival ellentétben nem tette a szívére a kezét, ezzel üzent az őt ócsároló honfitársainak. A versenye már egy hete véget ért, de a rossz érzések azóta is gyötrik a tornászt.

„Csak az járt a fejében, hogy »Bármit teszek, támadni fognak miatta, és akkor is támadnak, ha semmit sem csinálok. Akármi lesz, a célkeresztben maradok« – idézte a Reuters Douglas édesanyját, aki azt követően tálalt ki, hogy lánya vasárnap a felemás korlát döntőjét is letudta, a 7. helyen végzett. – A lányomat támadták a közösségi oldalakon, rengeteget sírtunk emiatt. Gabbynek megszakad a szíve, nehezen viseli, hogy ki van téve ezeknek a véleményeknek.”

A londoni olimpián csapatban és egyéni összetettben is aranyérmes (már négy évvel ezelőtt is felháborítónak tartotta, hogy az emberek többsége egyéni sikere helyett a hajviseletével volt elfoglalva), húszévesen már háromszoros olimpiai bajnok képtelen arra, hogy figyelmen kívül hagyja az őt ért kritikákat, amelyeket a közösségi oldalakon a rosszindulatú szurkolóktól kap.

„Az emberek a haját kritizálták, azzal vádolták, hogy púderezi az arcát, hogy megműttette a mellét, hogy nem mosolyog eleget, és hogy nem eléggé hazafi. Ezek mind összetörték. Mit tett ő bárki ellen is?” – fakadt ki Douglas édesanyja.

A közösségi oldalak káros hatása a sportolókra világszerte problémás lehet az arra érzékenyeknek, a kétszeres olimpiai bajnok brit Rebecca Adlington a londoni olimpia alatt megszüntette Twitter-csatornáját, mert a hozzá szólók többsége a sport helyett arról írt neki, hogy rondának tartja.

Legfrissebb hírek

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22

Eberhard Gienger: Egy tévedésnek köszönhető a Gienger-szaltó – exkluzív interjú

Torna
2025.01.12. 20:14

Így vettek végső búcsút Keleti Ágnestől – képgaléria

Torna
2025.01.09. 19:12

A Kozma utcai temetőben búcsúztatják Keleti Ágnest

Egyéb egyéni
2025.01.07. 11:45

Torna: a felnőttek között is érdemes lesz odafigyelni Zámbori Zalára

Utánpótlássport
2025.01.04. 17:08

A legnagyobbak búcsúznak Keleti Ágnestől, köztük Nadia Comaneci

Torna
2025.01.04. 09:20
Ezek is érdekelhetik