Rio 2016: „magában” beszél az ír evezős

Vágólapra másolva!
2016.08.12. 23:10
Úgy érzi, magában beszél Paul O'Donovan, Írország első olimpiai érmes evezőse, mert testvérével, Garyvel tölti szinte az összes idejét. A riói játékok pénteki döntője után arra vágyik, hogy most már mással is beszélgethessen.


„Olyanok vagyunk, mintha ugyanaz az ember lennénk, annyira sok időt töltöttünk együtt az elmúlt években. A tudat, hogy másokkal is fogok tudni beszélgetni mostantól, felvillanyoz. Tulajdonképpen nem is tudunk egymással beszélgetni, mert az olyan, mintha magunkban beszélnénk” – mesélt a 22 éves Paul a finálé után kettejük viszonyáról.
„Olyanok vagyunk, mintha ugyanaz az ember lennénk, annyira sok időt töltöttünk együtt az elmúlt években. A tudat, hogy másokkal is fogok tudni beszélgetni mostantól, felvillanyoz. Tulajdonképpen nem is tudunk egymással beszélgetni, mert az olyan, mintha magunkban beszélnénk” – mesélt a 22 éves Paul a finálé után kettejük viszonyáról.

A könnyűsúlyú kétpárevezős egység a pénteki döntőben másodikként ért célba a francia Pierre Houin és Jeremie Azou mögött, így megszerezte országa első riói érmét.

A fivéreket először édesapjuk ültette egy hajóba 2001-ben, szorosra kötve kettejük életét az olimpiai győzelem reményében.

A 23 éves báty, Gary bevallotta, hogy céljuk az aranyérem volt, ugyanakkor a verseny utáni sajtótájékoztatón jó hangulatban nyilatkozott.

„Mindig azt mondjuk, az evezés épp elég nehéz. Ha nem élvezed, még nehezebb lesz, szóval megpróbáljuk minél könnyebbé tenni” – mondta.

A francia és az ír páros mögött a norvég Kristoffer Brun és Are Strandli végzett a harmadik helyen.

 

Legfrissebb hírek

Bácskai Máté és Gadányi Zoltána nyert a normálsúlyúaknál az evezős ergométeres ob-n

Egyéb egyéni
2025.02.22. 16:30

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Két szövetségi kapitányt választottak meg az evezősöknél

Egyéb egyéni
2025.02.13. 13:25

Versenyzői ranglistát vezetnek be a hazai evezésben

Egyéb egyéni
2025.02.07. 13:13

Simon Béla: Azt kívánom a jövő evezőseinek, hogy szárnyaljanak túl minket

Kajak-kenu
2025.02.07. 10:14

Megszakította rekordkísérletét a Havasi, Szabó óceánátevezős páros

Egyéb egyéni
2025.01.28. 18:17

Szabó Bence Bécsben, Furkó Kálmán pedig a hazai evezésben vállalt munkát visszavonulása után

Egyéb egyéni
2025.01.24. 14:25

Az evezős Galambos Péter a nemzetközi porondtól elköszönt, de a sporttól nem

Egyéb egyéni
2025.01.20. 09:46
Ezek is érdekelhetik