Rio 2016: megvádolták Loche-t, másfél év börtönt is kaphat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.26. 11:06
A brazil rendőrség hamis bejelentéssel vádolta meg Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok amerikai úszót, aki azt állította, hogy őt és három társát fegyverrel rabolták ki a riói olimpián. A hamis bejelentés maximális büntetési tétele a dél-amerikai országban másfél év börtön.

A brazil rendőrség azt is közölte: Lochte eldöntheti, hogy védelmet küld-e Brazíliába, vagy személyesen jelenik meg, a tárgyalás a távollétében is lefolytatható. A vádiratot a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) etikai bizottsága is megkapja. Melissa Nathan, az úszó szóvivője azt mondta, Lochte egyelőre nem nyilatkozik.

 

A sztár azt állította, hogy augusztus 15-én, Rióban őt és három úszótársát, Jack Congert, Gunner Bentz-et és Jimmy Feigent fegyverrel rabolták ki, amikor taxival egy buliról visszafelé tartottak az olimpiai faluba. Később videofelvételek alapján kiderült, hogy valójában ők randalíroztak, rongáltak meg egy benzinkutat, és kerültek összetűzésbe az alkalmazottakkal.

 

Az eset után Lochte – aki korábban Rióban a 4x200 méteres gyorsváltóval aranyérmes lett – hazautazott. Conger, Bentz és Feigen csak azok után hagyhatta el Brazíliát, hogy vallomást tett a rendőrségen.

 

A 32 esztendős Lochte később élő televíziós műsorban bocsánatot kért a braziloktól. Elmondta, hogy erős alkoholos befolyásoltság alatt állította azt, hogy kirabolták őket, és túlzásba esett. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága szintén elnézést kért a sportolók viselkedése miatt.

 

A sztárral a botrány óta négy jelentős szponzor szerződést bontott. Ugyanakkor van új támogatója is: egy torokfertőtlenítő cukorkákat gyártó cég, amely szerint Lochte a bocsánatkérést

követően megérdemel egy újabb esélyt.

 

Brazília és az Egyesült Államok között elviekben létezik kiadatási egyezmény, de – amint hírügynökségek megjegyzik – számos esetben előfordult, hogy a brazilok saját állampolgáraikat nem adták ki más országoknak, és ezt a lépést az amerikaiak is alkalmazhatják, ha Lochte-t bűnösnek találják.

Jelenleg is van egy hasonló ügy: Marco Polo del Nero, a Brazil Labdarúgó Szövetség elnöke érintett a sportági nemzetközi szövetség (FIFA) megvesztegetési botrányában, s ezért már több mint egy éve nem hagyta el az országot, nehogy az amerikai hatóságok letartóztassák.

Ebből a szempontból érdekes lehet, ha Lochte külföldre szeretne utazni, akár évek múlva is, és például indulni szeretne a jövő évi budapesti világbajnokságon vagy akár a 2020-as tokiói olimpián.

 

Legfrissebb hírek

Nyolc éve ezen a napon Rióban...

Párizs 2024
2024.08.06. 08:26

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Ötkarikás történetek: „eltévedt” a levegőben Biles

Torna
2024.05.23. 08:47

Úszás: Ryan Lochte jótékony céllal megválik olimpiai ezüst- és bronzérmeitől

Úszás
2022.07.04. 09:41

Rio 2016: négyszer is kicserélte a vizeletét, elvették az aranyát

Egyéb egyéni
2022.03.22. 18:33

Sportrádió: „Most már nem vagyunk olyan rosszban” – Kenderesi Milákról

Úszás
2022.03.04. 20:55

Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron együtt az úton – ezután is

Egyéb egyéni
2021.12.28. 17:13
Ezek is érdekelhetik