Rio 2016: nem bírta könnyek nélkül a Szegedről távozó kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.22. 18:26
Piotr Wyszomirski nagyon nehezen viselte, hogy a lengyel férfi kézilabda-válogatott tagjaként csak negyedik lett a riói olimpián.

Piotr Wyszomirski nélkül aligha jutott volna a legjobb négy közé a lengyel válogatott Rio de Janeiróban, hiszen a horvátok elleni negyeddöntőben 48 százalékkal védett, 31 lövésből 15-öt hárított.

A Szegedről idén nyáron Lemgóba igazoló 28 éves kapus a dánok elleni elődöntőben szintén parádézott (19 védés/40 lövés, ami 48 százalék), ám csapata hosszabbításban elbukott, a németek pedig már egyértelműen jobbak voltak a bronzmeccsen, de a 31–25-ös vereséget hozó találkozó után is jónak mondható, 35 százalékos védési hatékonyság állt a neve mellett.

Nem csoda, hogy Wyszomirski az utolsó mérkőzésük után nem tudta visszatartani könnyeit a vele készült interjú során.



A lengyelek csak egy olimpián, 1976-ban, Montrealban végeztek dobogón, akkor harmadikak lettek.

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária újra világbajnok szeretne lenni, és megcélozza az olimpiai aranyérmet

Egyéb egyéni
2025.03.05. 17:43

Los Angeles 2028: 13 olimpiai bajnok is bekerült az LA10 program keretébe

Egyéb egyéni
2025.03.05. 16:41

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.03.04. 17:17

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40
Ezek is érdekelhetik