Rio 2016: argentinveréssel négyben a brazil férfi röpisek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.18. 05:32
Az orosz, az olasz és az amerikai mellett az Argentínát legyőző brazil férfi röplabdázók is bejutottak a riói olimpián a pénteki elődöntőbe.

Az oroszok a papírformát igazolva sima három szettben, 69 perc alatt intézték el Kanadát a negyeddöntőben. Az amerikaiaknak nehezebb dolguk volt a világbajnok lengyelekkel szemben, de játszmát ők sem engedtek át az ellenfélnek a 81 percig tartó találkozón. oroszok a papírformát igazolva sima három szettben, 69 perc alatt intézték el Kanadát a negyeddöntőben. Az amerikaiaknak nehezebb dolguk volt a világbajnok lengyelekkel szemben, de játszmát ők sem engedtek át az ellenfélnek a 81 percig tartó találkozón.

Az olaszok az első szettben megizzadtak Irán ellenében (31:29), ezt követően ők is három játszmában jutottak tovább. A négy negyeddöntő közül a legjobban várt brazil–argentin összecsapáson a házigazdák kezdtek jobban, ám a második játszmát az argentinok hozták, egyenlítettek. A folytatásban azonban nem volt megállás, a brazil henger maga alá temette Argentínát, így a presztízsmeccset Brazília nyerte meg 3:1-re, az elődöntőben az oroszokkal küzdhet meg a fináléért.

RIO 2016
FÉRFI RÖPLABDA
NEGYEDDÖNTŐ

Kanada–Oroszország 0:3 (15, 20, 18)
Egyesült Államok–Lengyelország 3:0 (23, 22, 20)
Olaszország–Irán 3:0 (29, 19, 17)
Brazília–Argentína 3:1 (22, –17, 19, 23)

További program
ELŐDÖNTŐ (augusztus 19., péntek)

Oroszország–Brazília
Egyesült Államok–Olaszország

 

Legfrissebb hírek

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
4 órája

Egyénre szabott étkeztetéssel segítik az élsportolókat az olimpiai központokban

Egyéb egyéni
2025.02.27. 20:07

Hatszoros olimpiai bajnok kosárlabdázó vonult vissza

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:52

Schmidt Ádám: A magyar sport erejében benne van a tíz olimpiai arany

Egyéb egyéni
2025.02.19. 18:25

Csipes Tamara ötmillió forintot adományozott jótékony célra

Kajak-kenu
2025.02.19. 09:00

Aggodalmak merültek fel, hogy „fapados” lesz a 2032-es olimpia

Egyéb egyéni
2025.02.18. 11:15

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Lehmann Csongorék már Los Angelesre hangolnak

Egyéb egyéni
2025.02.10. 09:02
Ezek is érdekelhetik