Női röplabda: Nem akarok a Titanic kapitánya lenni – Salomoni

– Félig tele, félig üres ez a pohár az Európa-bajnokság után, ugye?
– Ha számszerűen nézzük a szereplést, mondhatjuk, visszaléptünk, hiszen két évvel ezelőtt a csapat a rájátszásba jutott, míg most nem került tovább a csoportból. Ha viszont engem kérdeznek, szerintem igenis előreléptünk. Több edző is arról beszélt az Európa-bajnokságon, hogy a magyar csapat már az első pillanattól versenyképes volt, és nem könnyű legyőzni. És nézzük meg, az azerieket leszámítva, akik nagyon megerősödtek és szerintem az elődöntőig is eljuthatnak, mindenki ellen eséllyel vettük fel a harcot. Ráadásul tudom, hogy milyen felkészülésen vagyunk túl, mire lettünk volna képesek. Ha például bővebb kerettel számolhatok, gond nélkül elérjük a rájátszást.

– Mert milyen felkészülésen is van túl a csapat?
– Május elején huszonkét tagú keretet állítottam össze, négyen egyből jelezték, nem akarnak a válogatottban szerepelni, öten sérülés miatt feleltek nemmel. Látható volt, tizenhárom játékos kevés lesz, ezért állítottam össze amolyan B-csapatot a fiatalokból. A nyári World Grand Prix-sorozat előtt minden csodálatos volt, abszolút zavartalan munkát végezhettünk, az Európa-bajnokság előtt viszont már több zavaró tényező akadt, néhány játékos nem ért rá, vagy nem engedték el.

– Többek között az ön klubja, a Békéscsaba sem.
– Teljesen megértem az elnököt, Baran Ádámot, ha azt mondja, Pekárik Eszter vagy Molcsányi Rita már ne jöjjön a kerethez, mert miért adjon ő minden játékost oda, ha más klub nem segíti a válogatottat.

– Mely egyesületek nem voltak együttműködők?
– Mondhatnám a Nyíregyházát, a Jászberényt, a Kaposvárt vagy a Vasast, igaz, utóbbi végül partner volt, de nem ez a lényeg. Nem egy-egy klubot vagy játékost kell bűnbaknak megnevezni. Mindenki hibás abban, hogy Magyarországon nem élvez elsőbbséget a válogatott. Korábbi Olaszországban vagy Németországban szerzett tapasztalataim alapján ha valakit a válogatottba hívnak, otthagy csapot-papot, és óriási megtiszteltetésnek veszi a lehetőséget. Itt pedig amikor kerestem valakit, gyakran az volt a válasz, gondolkodnom kell. És a klubok részéről is más a felfogás Európában: a Galatasaray négy játékossal kezdte el a felkészülést meg a fiatalokkal, de másutt sem okozott gondot elengedni a válogatottba a meghívottakat. Itthon viszont a kluboknak fontosabb a felkészülés, hogy ne kerüljenek hátrányba egymással szemben. De az sem működik, hogy májusban akadt olyan, akinek fontosabb volt a magyar juniorbajnoki döntő, mint a világbajnoki selejtező. Holott azt gondolom, a sportágban nincs jobb névjegykártya, mint a válogatott, mert javítson ki, ha tévedek, de vélhetően a taotámogatás sem a klubsikerek miatt érkezik majd a röplabdába. Sokkal inkább a válogatott keltette figyelem és sikerek miatt.

– Azért nem csupán a játékoshiány hátráltatta az Európa-bajnoki felkészülést.
– Néha egyszerűbb volt külföldön edzeni, mint idehaza. Nyáron minden adva volt, míg augusztus-szeptemberben már alkalmazkodni kellett másokhoz. Az érdi aréna csodálatos, de az nem megy, hogy állandóan kérdezősködnünk kell, a kézilabdázók, a futsalosok vagy az amatőrök mellett mikor edzhetünk. S ha a szövetségnek is szeretnék megfogalmazni egy apró kritikát, az az, hogy nem lenne szabad egyetlen technikai vezetőnek felelnie négy válogatott felkészüléséért.

– Min kell még változtatni?
– Nem akarhatunk Ferrari-tempót diktálni Cinquecento-motorral. Fel kell pörögni, gyorsabban kell fejlődni. Óriási lehetőséget kapott a magyar röplabda azzal, hogy két év múlva társházigazdaként Európa-bajnokságot rendezhet. Fontos, hogy egységes program alakuljon ki, amellyel menedzselik a válogatottat. A háttérben a csapatért dolgozóknak jobban oda kell figyelniük a frontvonalban lévők, a pályán harcolók visszajelzéseire. Egységes szabályozást kell kidolgozni arra, hogy mindegyik klub engedje el a sportolóját a válogatottba, mint ahogy külföldön ez működik is. Érdemes volna anyagilag is jól támogatni a válogatott játékosokat. Nyilván ne a pénz legyen a fő motiváció, de Magyarországon nem keresnek sokat a röplabdázók, jó, ha a presztízs mellett ezzel válik kerekké a történet. Az ajtó egyébként még mindig minden játékos előtt nyitva áll. A röplabda mindegyik szereplőjének felelőssége az egységes gondolkodás, mert ha nem sikerül ezt végrehajtani, megtörténhet, hogy újabb tíz vagy húsz évet kell várni arra, hogy nagyot lépjen előre a sportág. Más problémákról nem tudok a szövetség és a klubok között.

– Mit gondol, a hazai klubvezetők vagy a szövetség illetékesei mit szólnak a határozott véleményéhez?
– Baran Ádám, a békéscsabai elnök, vagy a Vasas illetékesei és a Nyíregyháza vezetősége is ismeri a véleményemet. Különben is, nem bánom, ha engem támadnak a pozitívnak szánt teljesen építő kritika miatt, inkább tartsanak túl határozottnak, mint bólogatójánosnak. Itt az ideje bokszolónak lenni, bevinni néhány ébresztéssel felérő ütést, hogy aztán a 2019-es Európa-bajnokságon jó szervezéssel, átgondolt tervezéssel, a válogatott támogatásával és így erős kerettel megragadjuk a páratlan esélyt a magyar röplabda felvirágoztatására: felzárkózzunk az élvonalhoz, akár negyeddöntőbe jussunk. Ezt a magyar röplabda fejlődése érdekében mondom.

– Önnel együtt?
– Nézze, nem akarok a Titanic kapitánya lenni. Nem lehet könyörögni a játékosoknak, hogy ugyan már, szerepeljenek a válogatottban. Ha átgondolt program létesül, nagyon is szívesen folytatnám az elkezdett munkát. Köszönet egyébként az MTK-nak és főleg Nyári Virágnak, hogy Magyarországra jöhettem, a szövetségnek, hogy rám bízta a feladatot, és persze elsősorban a stábomnak, illetve a játékosaimnak. Ők megmutatták, igenis van presztízse a válogatottságnak. A világbajnoki selejtező óta kisebb megszakításokkal öt hónapot dolgoztak végig, a kapitány, Bokorné Liliom Rita például az esküvőjét is háttérbe szorította valamelyest a World Grand Prix-szereplésért. Fantasztikus közösség alakult ki, óriási lehetőség van a magyar röplabdában. A most záruló Európa-bajnokság megmutatta nekünk, miben kell változtatni, a kérdés, hogy akarunk és tudunk-e tenni a sikeresebb sportágért.