Fény és árnyék – ilyen volt 2017 a magyar röplabdában

Amikor a sportág 2017-es évét összegezzük, elsősorban a női szakág eredményeit elemezzük, hiszen nem történt változás abban a tekintetben, hogy a férfiak továbbra is a hölgyek árnyékában vannak. A férfiválogatott ugyan négy év után először elindulhatott az Európa-ligában, ám hatból két, míg a világbajnoki selejtezőn ötből egy mérkőzést nyert meg. A vereségek dacára tapasztalhattunk pozitív jeleket, nem kis részben az argentin Juan Manuel Barrial kapitánynak betudhatóan, ugyanakkor kérdés, merre visz az út 2018-ban.

S kérdés kérdés hátán a női válogatottal kapcsolatban is.

Nagy űr keletkezett azután, hogy még 2016-ban távozott a szövetségi kapitányi posztról a belga Jan De Brandt, akinek a pozícióját a legutóbbi idényben az MTK-t irányító olasz Alberto Salomoni vette át 2017 tavaszán. A világbajnoki selejtező még nem hozott átütő sikert a csapatnak, amely ötből három vereséggel a harmadik helyen végzett, de a nyár fő eseménye, a World Grand Prix már annál inkább. A válogatott Mexikón és Venezuelán át Ausztráliáig nyolcból nyolc meccset nyert meg, s ennek értékéből semmit sem von le, hogy zömmel gyenge ellenfelek ellen diadalmaskodott. A siker gyümölcsét nem teljesen élvezheti ki az együttes, hiszen hiába jutott fel a második csoportba, a versenysorozat átszervezése miatt az idén csak az európai színtéren szerepelhet.

Salomoni már a World Grand Prix előtt megtapasztalhatta a magyar valóságot, amely szerint idehaza nincs akkora presztízse a válogatottságnak, mint sok más országban. Az Európa-bajnokságot megelőzően aztán végképp bebizonyosodott, valami igen furcsán működik a hazai röplabdázásban, hiszen sérülések mellett lemondások, illetve a klubok érdekei is közrejátszottak abban, hogy hiányos kerettel vágott neki a csapat az év fő eseményének. Csak érzékeltetésül: akadt olyan, sokadikként a keretbe invitált játékos, aki egy (!) nappal az utazás előtt érkezett meg az edzőtáborba…

Az Európa-bajnokságot érdemes ilyen szemüvegen keresztül megvizsgálni. A 2015-ös eseményhez képest – az eredményt nézve – visszalépést kell elkönyvelnünk, hiszen ezúttal nem sikerült továbbjutni a csoportból. Ugyanakkor a három vereség és a pontnélküliség torz képet mutat, mert a válogatott pariban volt az ellenfeleivel.

Az esemény után Alberto Salomoni és a csapatkapitány Liliom Rita is határozott kritikát fogalmazott meg. Talán nem véletlen, hogy kevéssel az Eb után jelentette be a szövetség, hogy stratégiai együttműködési megállapodást köt a 12 NB I-es klubbal, amely azt is szolgálja, hogy a válogatott a legerősebb felállásban szerepeljen a 2019-es Eb-n. Hogy ez mennyit ér, arra a jövő ad választ, mindenesetre ezzel el is érkeztünk az év legfontosabb eseményeinek egyikéhez: Magyarország a 2019-es női kontinensviadal társházigazdája lesz, s ez a siker – a taóval egyetemben – lendületet adhat a fejlődéshez.

Csak legyen erő, megfontoltság, koncepció és kitartás élni vele.

AZ ÉV játékosa: SZAKMÁRY GRÉTA, az SSC Palmberg Schwerin ütője

– Mi jut eszébe elsőként 2017-ről?
– Hogy nagyon-nagyon hosszú év volt.

– S mire gondol vissza a legszívesebben?
– Nehéz kiválasztani egyetlen pillanatot vagy eseményt, hiszen a Békéscsabával megnyertük a Magyar Kupát, nagy élmény volt a negyeddöntőig menetelni a CEV-kupában, győztünk a Közép-európai Ligában, ráadásként ismét a miénk lett a bajnoki arany. A válogatottal a világbajnoki selejtező nem sikerült fényesen, de nagyon jó felkészülést jelentett a World Grand Prixre, amelynek harmadik csoportját aztán meg is nyertük. Megjártuk Mexikót, Venezuelát és Ausztráliát – na jó, talán ezt mégis kiemelném, mert biztosan sokáig fogom emlegetni. Kissé fájó, hogy a csapat ezúttal nem jutott tovább a csoportból az Európa-bajnokságban, ugyanakkor szerintem nincs ok csalódottságra, ráléptünk arra az útra, amelyen elérhetjük, hogy jövőre a részben hazai rendezésű kontinensviadalon akár több kört is menjünk. Megkoronázta az évet, hogy a hazai szövetség is az év legjobb női játékosának választott, nagy megtiszteltetés ez nekem.

– Mennyi mindent felsorolt, de a klubváltásához még el sem érkeztünk! Hogy érzi magát Németországban?
– Rögtön német Szuperkupa-győzelemmel kezdtem a légiós pályafutásomat, ez azért feldobott. A bajnokság jóval erősebb, mint odahaza, az első négy csapat egymás nyakán lóg, mi bajnokként jelenleg a harmadik helyen állunk. Jól jövök ki a társaimmal, különösen a légiósokkal, élvezem, hogy tanulok és fejlődhetek.

– Mivel lenne elégedett az idén?
– Szeretnék minél eredményesebben szerepelni a válogatottal, míg a klubcsapatommal mindenképpen német bajnoki címet akarok nyerni, és ha keményen dolgozunk, reális cél a CEV-kupa négyes döntője is.

AZ ÉV felfedezettje: KEEN CAMERON ILLÉS, a Fino Kaposvár feladója

– Mit szólt hozzá, hogy a szövetségtől és a közönségtől is megkapta a 2017 legjobb férfijátékosának járó díjat?
– Nagyon meglepődtem. A közönségszavazást figyelemmel követhettem, ugyanakkor a szakmai díjra húszévesen abszolút nem számítottam, csak akkor tudtam meg, amikor az átadón kimondták a nevemet. Mindkét elismerés jólesik és fontos visszajelzés, hogy jó helyen vagyok, jól végzem a dolgomat.

– Mit emelne még ki a tavalyi évből?
– Különleges esztendő volt, és remélem, lesz is még néhány ehhez hasonló. Bajnokságot nyertem a Kaposvárral úgy, hogy első számú feladó lettem, nyáron nagyon sok lehetőséget kaptam a válogatottban, és az sem mellékes, hogy leérettségiztem, illetve felvettek az egyetemre.

– Akkor legalább ilyen évet kíván 2018-ra?
– Nagyjából, bár azért nem érettségiznék le újra. A viccet félretéve szeretném, ha kupaarannyal egészítenénk ki a gyűjteményt, és ha tovább tudnék fejlődni. Tavaly egyre inkább tudatosodott bennem, hogy a röplabdázás az, amivel foglalkozni akarok, igaz, a sulit sem hanyagolom majd el. Szóval, azért küzdök, hogy minél jobb és sikeresebb legyek a pályán.

– Mi lesz a fejlődés következő állomása? Logikusan külföldi klub következne.
– Valóban, szeretnék minél előbb külföldre igazolni, amint lesz módon rá, meg is teszem, mert nagy röplabdázó akarok lenni. Ehhez azonban még rengeteget kell dolgozni, szükség van elhivatottságra és akaratra, szóval még eléggé hosszú út áll előttem.