Női röpi NL: Olaszország először nyerte meg a sorozatot

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.18. 10:13
null
Az olaszok nyerték a Nemzetek Ligáját (Fotó: AFP)
Az olasz női röplabda-válogatott története során először nyerte meg a Nemzetek Ligáját, miután az ankarai nyolcas döntő vasárnapi fináléjában 3:0-ra legyőzte a brazil csapatot.


Az Európa-bajnok olaszok a három hétig tartó csoportkört 10/2-es győzelmi mutatóval zárták, így a harmadik helyen jutottak a törökországi végjátékba.

Ott – a nemzetközi szövetség honlapja alapján – a negyeddöntőben a kínaiakat 3:1-re, az elődöntőben a házigazda törököket 3:0-ra győzték le, majd a vasárnapi fináléban ugyancsak három játszmában diadalmaskodtak az elmúlt három döntőben vesztes dél-amerikaiak fölött.

Az olimpiai bajnok, címvédő Egyesült Államok meglepetésre már a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi bronzérmes szerbekkel szemben.

A nyolcas döntő legjobbja az olaszok feladóátlója, Paola Egonu lett, aki sorrendben 36, 26, majd 21 pontot szerzett.

Az évente sorra kerülő világligát – valamint elődjét, a World Grand Prix-t – legutóbb 2007-ben a hollandok révén tudta megnyerni európai csapat, azóta mindig a brazilok vagy az amerikaiak győztek.

A világ legjobb válogatottjainak ez volt az utolsó nagy tornája a szeptember 23. és október 15. közötti, lengyel-holland rendezésű világbajnokság előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik