Férfi röpi: a Vegyésznél folytatja Willian Reffatti

S. SZ.S. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.11.29. 23:14
null
Willian Reffatti
A GreenPlan-VRCK az idény végéig szóló szerződést kötött a magyar bajnokságban negyedik évadát töltő Willian Reffattival.

 

A 35 éves brazil szélső ütő 2019 és 2021 között a Pénzügyőr SE alapembere volt, két Magyar Kupa-győzelem mellett egy bajnoki aranyérmet nyert a fővárosiakkal. Másfél éve igazolt a Kistexthez, ahonnan szerződése felbontását követően, november közepén távozott. Eddigi pályafutása alatt neves brazil klubokban, egyebek között a Botafogóban és a Bento Voleiban is megfordult, míg Európában a portugál Benfica és a ciprusi Pafjakosz játékosa volt.

A mostani idényben Reffatti hat mérkőzésen lépett pályára, 105 pontot szerzett 57 százalékos ütéshatékonyság mellett.

„Boldog vagyok és jól érzem magam. Ez a hónap nagyon nehéz volt a számomra, most már csak edzeni és játszani szeretnék. A klub sokat segített nekem és a családomnak, ami rengeteget jelent a számunkra. Most már tényleg csak viszonozni szeretném ezt a klub irányába, jó eredményekkel meghálálni” – mondta a vrck.hu-nak Reffatti, aki a 29-es mezben játszik a GreenPlan-VRCK-ban.

Legfrissebb hírek

A harmadik meccs dönt a DEAC és a TFSE röpisei között

Röplabda
2025.04.18. 19:24

Idegenben győztek a MÁV Előre és a Fino röpisei

Röplabda
2025.04.15. 22:02

Idegenben szereztek előnyt a Kecskemét és a TFSE röpisei

Röplabda
2025.04.12. 22:12

Szorongatta a MAFC a Kaposvárt a férfibajnokság elődöntőjében

Röplabda
2025.04.11. 21:05

Könnyedén nyert és tartja pályaelőnyét a Vasas a női Extraliga elődöntőjében

Röplabda
2025.03.29. 19:46

Simán nyert a két favorit, a MAFC röplabdázói 0:2-ről fordítottak

Röplabda
2025.03.21. 23:20

A MÁV Előre nyerte meg az alapszakaszt a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.03.01. 22:56

Férfi röpi Extraliga: a 22. mérkőzését is elveszítette a Dunaújváros

Röplabda
2025.02.27. 21:18
Ezek is érdekelhetik