Röplabda: Kántor Sándor CEV-kupát nyert csapatával

Vágólapra másolva!
2023.04.13. 09:12
null
Kántor Sándor CEV-kupát nyert (Fotó: Török Attila, archív)
A Kántor Sándort másodedzőként foglalkoztató olasz Savino Del Bene Scandicci nyerte a női röplabdázók CEV-kupáját.

A toszkán csapat a második számú európai kupasorozat fináléjában a múlt heti első mérkőzésen 3:1-re, a szerda esti visszavágón hazai környezetben 3:0-ra verte a román CS Volei Alba Blaj együttesét, ezzel története második nemzetközi trófeáját szerezte meg.

A Scandicci – amely tavaly a harmadik számú sorozatnak számító Challenge-kupában nem talált legyőzőre – menetelése során két török, két német és egy horvát riválist búcsúztatott, s a Potsdam elleni negyeddöntőben Németh Anett révén magyar válogatott játékossal is találkozott.

A CEV-kupának ez volt az 51. kiírása, az ötven eddig végigjátszott sorozatból – 2020-ban a koronavírus-járvány miatt nem hirdettek győztest – a Scandicci révén 15. alkalommal nyert olasz együttes.

Kántor edzőként a magyar férfi válogatottnál, valamint az UTE női csapatánál is dolgozott korábban.

Legfrissebb hírek

Nem jutottak be a CEV-kupa döntőjébe a Vasas röplabdázói

Röplabda
2025.03.11. 19:00

Női röplabda CEV-kupa: március 4-én és 11-én játssza elődöntőjét a Vasas

Röplabda
2025.02.21. 18:15

Romániai ellenfele lesz a Vasasnak a női CEV-kupa elődöntőjében

Röplabda
2025.02.20. 19:19

Női röplabda CEV Kupa: Büszke vagyok a csapatra – Török Kata

Röplabda
2025.02.19. 08:17

Bejutott a CEV-kupa elődöntőjébe a Vasas Óbuda röplabdacsapata

Röplabda
2025.02.18. 23:35

Legendás röplabdázó fia igazolhat a Honvédhoz a svájci ötödosztályból

Labdarúgó NB II
2025.02.14. 15:44

Biztató győzelemmel kezdte a Vasas a CEV-kupa negyeddöntőjét

Röplabda
2025.02.06. 20:18

Női röpi CEV-kupa: a török csapat érvényesítette a papírformát Békéscsabán

Röplabda
2024.11.27. 22:38
Ezek is érdekelhetik