Női röplabda BL: megvan, mikor játssza első meccsét a Vasas Isztambulban

Vágólapra másolva!
2023.10.17. 11:36
null
Törökországban kezd a Vasas (Fotó: Vasas Röplabda/Facebook)
A Vasas Óbuda november 8-án, a legutóbb döntős török Eczacibasi otthonában kezdi meg szereplését a női röplabda Bajnokok Ligája főtábláján.

 

Az európai szövetség honlapja szerint a fővárosiak egy héttel később az Érd Arénában fogadják a Kántor Sándort másodedzőként foglalkoztató olasz Scandiccit, majd – még szintén novemberben – ugyancsak hazai környezetben játszanak a bolgár Marica Plovdivval.

A „visszavágók” sorát december 6-án, Firenzében kezdi a magyar bajnok, amely januárban látja vendégül az Eczacibasit, majd a csoportkör zárásaként, január 16-án Plovdivban vendégszerepel.

A Vasas vezetői a csapat idénynyitó sajtótájékoztatóján kijelentették, szeretnék megszerezni a klub történetének első főtáblás BL-győzelmét, és a csoport harmadik helyét.

Az öt kvartettből az elsők egyből negyeddöntőbe jutnak, a másodikak és a legjobb harmadik ezért egy oda-visszavágós rájátszáskört játszik, míg a másik négy csoportharmadik a CEV-kupa negyeddöntőjébe kerül.

A Vasas az előző, valamint a 2019–2020-as idényben a selejtezőből jutott Európa legjobb húsz együttese közé, de mind a kétszer nyeretlenül zárta a csoportkört, amelybe most először került be alanyi jogon.

A VASAS ÓBUDA BAJNOKOK LIGÁJA-PROGRAMJA
November 8., szerda, 18.00:
Eczacibasi Dynavit Istanbul (török)–Vasas Óbuda, Isztambul
November 15., szerda, 19.00: Vasas Óbuda–Savino Del Bene Scandicci (olasz), Érd Aréna
November 29., szerda, 19.00: Vasas Óbuda–Marica Plovdiv (bolgár), Érd Aréna
December 6., szerda, 18.30: Savino Del Bene Scandicci–Vasas Óbuda, Firenze
Január 10., szerda, 19.00: Vasas Óbuda–Eczacibasi Dynavit Istanbul, Érd Aréna
Január 16., kedd, 18.00: Marica Plovdiv–Vasas Óbuda, Plovdiv

Legfrissebb hírek

Petrenkó Brigitta bajnoki döntőbe jutott a svájci röplabdacsapatával

Röplabda
2025.03.26. 23:15

Sima győzelemmel egyenlített a Nyíregyháza a női röplabda Extraliga elődöntőjében

Röplabda
2025.03.26. 19:40

Kaposváron szakadt meg a Vasas röplabdázóinak veretlensége

Röplabda
2025.03.21. 19:38

Női röpi Extraliga: előnybe került a MÁV Előre a Vasas SC ellen

Röplabda
2025.03.20. 20:31

Női röplabda Extraliga: nem tudott visszavágni a Kaposvár a Vasasnak

Röplabda
2025.03.16. 20:13

Női röpi: a versenynaptár optimalizálását sürgeti a Vasas

Röplabda
2025.03.12. 20:34

Nem jutottak be a CEV-kupa döntőjébe a Vasas röplabdázói

Röplabda
2025.03.11. 19:00

Sorozatban negyedszer is a Vasas nyerte a női röplabda Magyar Kupát

Röplabda
2025.03.09. 18:34
Ezek is érdekelhetik