Női röpi Extraliga: két békéscsabai klublegenda is visszavonult

Vágólapra másolva!
2024.05.04. 14:17
Molcsányi Rita bejelentette visszavonulását (Fotó: BRSE)
A Békéscsabai RSE női röplabdacsapatának két tagja, Molcsányi Rita és Bodnár Dorottya is bejelentette visszavonulását.

„A szezon lezárása egy korszak végét is jelenti a BRSE történetében, ugyanis két olyan legendás játékos is befejezi pályafutását, akik nélkül a klub biztosan nem tartana ott, ahol. Velünk voltak örömben és bánatban, hűek voltak Békéscsabához nemcsak a páratlan sikerek során, hanem akkor is, amikor nehezebb pillanatokat éltünk át”nyilatkozta a klub honlapján Baran Ádám elnök.

A 31 éves, liberóposzton játszó, saját nevelésű Molcsányi, valamint a 28 éves, egri születésű és nevelésű center, Bodnár a bajnokságot egyaránt ötször, a Közép-európai Ligát három, a Magyar Kupát két alkalommal nyerte meg csabai színekben.

Molcsányi a magyar válogatottnak 2010 óta hetven mérkőzésen volt tagja, Bodnár pedig hét meccsen szerepelt nemzeti színekben.

Baran Ádám hozzátette, mindkét visszavonuló röplabdázót a következő idény első hazai mérkőzésen, ünnepélyes körülmények között köszöntik majd.
 

 

Legfrissebb hírek

Női röpI Extraliga: a Békéscsaba legyőzte a Nyíregyházát az elődöntő első meccsén

Röplabda
2025.03.20. 21:54

Női röpi Extraliga: előnybe került a MÁV Előre a Vasas SC ellen

Röplabda
2025.03.20. 20:31

Házon belül oldja meg a Vasas az Extraliga negyeddöntőjét

Röplabda
2025.02.06. 13:32

Megizzadt, de végül bebiztosította negyedik helyét az UTE a női Extraligában

Röplabda
2025.02.01. 20:56

Női röplabda Extraliga: rangadót nyert 0:2-ről a Békéscsaba

Röplabda
2025.01.21. 20:57

Felemásra sikerült a kettős rangadó a Vasasnak

Röplabda
2025.01.18. 21:11

Női röplabda Extraliga: Kaszap Tamás lett a MÁV Előre új vezetőedzője – hivatalos

Röplabda
2024.12.10. 22:04

Női röplabda Extraliga: ötszettes meccset nyert meg a Nyíregyháza

Röplabda
2024.12.08. 22:40
Ezek is érdekelhetik