Férfi röplabda Extraliga: Kecskeméten rajtol az új idény

Vágólapra másolva!
2024.08.30. 09:27
Fotó: Fino Kaposvár/Facebook
A Pénzügyőr kecskeméti vendégjátékával rajtol a férfi röplabda Extraliga 2024–2025-ös szezonja.

 

A magyar szövetség honlapján pénteken megjelent menetrend alapján az alföldiek október 3-án fogadják a fővárosiakat, majd másnap a Kazincbarcika látogat megyei riválisához Miskolcra.

Október 5-én, szombaton szintén egy találkozót rendeznek: a mostani idénytől Fóton szereplő, legutóbb bronzérmes MAFC a tavasszal negyedik Debrecent fogadja a forduló rangadóján, majd vasárnap TFSE–Dunaújváros, Kaposvár–Szeged és Dág–MÁV Előre meccseket rendeznek, azaz a legutóbbi két idény döntősei, a somogyiak és a székesfehérváriak is bemutatkoznak.

A 12 csapatos, oda-visszavágós alapszakasz március 2-án zárul, a negyeddöntőbe a legjobb nyolc jut, a többiek körmérkőzést vívnak a 9–12. helyért.

A playoffban a negyeddöntők, az elődöntők, valamint az éremmérkőzések az egyik fél harmadik sikeréig tartanak, az 5–8. helyért zajló alsóházi rájátszásban két siker elég a diadalhoz.

AZ 1. FORDULÓ MENETRENDJE
Október 3., csütörtök
20.00: Kecskeméti RC–Pénzügyőr SE
Október 4., péntek
19.00: MEAFC-Peka Bau–GreenPlan-VRCK
Október 5., szombat
19.00: MAFC–Debreceni EAC
Október 6., vasárnap
15.00: TFSE–Dunaújvárosi KSE
16.00: Fino Kaposvár–Vidux-Szegedi RSE
18.00: Dág KSE–MÁV Előre Foxconn

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik