Férfi röpi Extraliga: a címvédő Kaposvár három játszmában nyert Kecskeméten

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.24. 22:03
Fotó: FB/Fino Kaposvár
A címvédő Kaposvár 3:0-ra győzött Kecskeméten a férfi röplabda Extraliga negyeddöntőjének második mérkőzésén, hétfőn.

A párharc esélyese – a kecskemétiek kupabronza ellenére – a címvédő kaposvári csapat, s ezt már az első találkozón is bizonyították. Az első játszmában gyakorlatilag ezúttal is ők voltak a pályán, a hazai csapat mindössze 13 pontig jutott, de aztán összeszedték magukat és a második felvonásban csak a végjátékban harcolta ki a sikert a Fino. A hazaiak lendülete a harmadik szett közepén fogyott el, s a 16 pontos Kalmár Ákos vezérletével a vendégek behúzták a meccset, így egy győzelemre kerültek az elődöntőtől.

RÖPLABDA 
Férfi Extraliga, negyeddöntő, 2. mérkőzés
Kecskeméti RC–Fino Kaposvár 0:3 (–13, –23, –18)
Kecskemét, 105 néző. V: Bátkai-Katona, Szarka
KECSKEMÉT: Török S., Farkas P. 9, Flachner D. 6, VARGA P. 9, Minemura 7, Gacs 1. Csere: Török Zs., Bogdán (liberók), Kocsis, Mócza, Kiss B. Edző: Deák Márk
FINO: Bögöly 8, Boldizsár 8, MAGYAR 7, HUBICSKA 10, Novoszelov 6, KALMÁR 16. Csere: Jorge Feliciano (liberó), Iván, Djordjevic 5. Edző: Szlobodan Prakljacsics
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:3, 2:6, 4:10, 10:14, 11:20, 13:23. 2. játszma: 3:2, 6:7, 9:8, 11:16, 16:18, 19:20, 22:24. 3. játszma: 1:2, 5:4, 6:8, 7:10, 10:11, 14:12, 15:20, 18:24
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Kaposvár javára
MESTERMÉRLEG
Deák Márk: – Most is voltak jó momentumaink, de sajnos ezek nem tartottak sokáig. A meccs nagy részében a Kaposvár vezetett, mi az eredmény után futottunk és ez felőrölt minket. El kell ismerni, mind támadásban, mind pedig védekezésben jobbak voltak nálunk.
Szlobodan Prakljacsics: – Ott folytattuk, ahol pénteken befejeztük. Agresszív nyitásokkal és remek védekezéssel sikerült megnyerni a mai mérkőzést.

 

Legfrissebb hírek

Férfi röpi Extraliga: négy játszmában nyert a Dág

Röplabda
2025.03.23. 21:13

Kihasználták a hazai pálya előnyét a Vegyész röplabdázói

Röplabda
2025.03.22. 20:25

Férfi röplabda MK: idén is a Kecskemét a bronzérmes

Röplabda
2025.03.08. 16:58

A TFSE lett a „nevető” nyolcadik a férfi NB I Extraligában

Röplabda
2025.03.02. 20:37

A MÁV Előre nyerte meg az alapszakaszt a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.03.01. 22:56

Férfi röpi Extraliga: a 22. mérkőzését is elveszítette a Dunaújváros

Röplabda
2025.02.27. 21:18

Magabiztos kecskeméti siker a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.22. 18:44

Férfi röpi Extraliga: a Dág otthon, a Miskolc idegenben nyert

Röplabda
2025.02.16. 20:30
Ezek is érdekelhetik