Ülőröplabda Európa-bajnokságot rendeznek Budapesten

Vágólapra másolva!
2024.09.03. 17:49
Fotó: Facebook/Hunvolley
Jövőre Budapesten rendezik az ülőröplabda Európa-bajnokságot.

A magyar szövetség (MRSZ) honlapjának keddi híradása szerint a kontinenstornára július 27. és augusztus 2. között kerül sor.

„Az Európai Ülőröplabda-szövetség vezetősége keresett meg minket néhány hónapja azzal a kéréssel, hogy a 2019-es sikeres rendezést követően ismét otthont adnánk-e egy Európa-bajnokságnak. Rövid gondolkodási időt követően, a szükséges egyeztetéseket megtéve, örömmel fogadtuk el a felkérést” – nyilatkozta Vatai Gabriella, az MRSZ elnöke. Hozzátette, eredetileg egy másik országot jelöltek ki a 2025-ös kontinensviadal megrendezésére, de a versenynaptár átalakulása miatt módosítani kellett. Branko Mihorko, az európai szövetség elnöke közölte: bár kiváló volt az öt évvel ezelőtti, budapesti torna, most még annál is jobb rendezvényre számítanak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik