A zárónap előtt igazából már csak a felsőházat érő nyolcadik hely sorsa volt kérdés, miután az elsőt a szombati kaposvári rangadót 3:2-re megnyerő MÁV Előre Foxconn szerezte meg a címvédő Fino előtt, jobb szettarányának köszönhetően (a két csapat győzelmeinek és pontjainak száma is teljesen azonos lett). A harmadik a MAFC, a negyedik a GreenPlan-VRCK, míg a DEAC és a Pénzügyőr között a több győzelem billentette a mérleg nyelvét előbbi felé.
A Kecskemét hetedik helyét sem fenyegette veszély, viszont az utolsó, rájátszást érő pozícióért három csapat is versenyben volt. Ugyan látszólag a TFSE várta a legkedvezőtlenebb pozícióból a záró fordulót (egy győzelemmel kevesebbje volt a riválisoknál), rájuk várt a legkönnyebb ellenfél, az utolsó előtti Vidux-Szeged, míg a miskolciak a debrecenieket, a Dág pedig a kazincbarcikaiakat fogadta, s a győzelmükhöz bravúrra lett volna szükség. A Dág három játszmában kapott ki a Vegyésztől, a MEAFC azonban megnyerte az első szettet a DEAC ellen, ám végül a vendégek fordítottak és 3:1-re felülkerekedtek. A TFSE két szoros szettben szerzett vezetést a szegediek ellen, a harmadikat ugyanolyan minimális különbséggel elbukta, viszont a negyedikben javított, s érvényesítve a papírformát végül a „nevető” harmadik lett.
Ezzel kialakult az Extraliga negyeddöntőjének párosítása (a nőkkel ellentétben itt nem választhattak az éllovasok): a MÁV Előre a TFSE-vel, a Fino a Kecskeméttel, a MAFC a Pénzügyőrrel, a Vegyész pedig a DEAC-cal csap majd össze a négy közé jutásért, három győzelemig tartó párharcban, míg az alsóházban érintett Dág, Miskolc, Szeged és Dunaújváros újabb két kört játszik egymással.
RÖPLABDA EXTRALIGA, FÉRFIAK
Miskolci EAFC-Peka Bau–Debreceni EAC 1:3 (18, –18, –21, –23)
Dág KSE–GreenPlan-VRCK 0:3 (–22, –23, –16)
TFSE–Vidux-Szegedi RSE 3:1 (23, 29, –23, 21)
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
(zárójelben az alapszakaszban elért helyezés)
MÁV Előre (1.)–TFSE (8.)
Kaposvár (2.)–Kecskemét (7.)
MAFC (3.)–Pénzügyőr (6.)
Kazincbarcika (4.)–Debrecen (5.)