A röplabdázó Németh Anett úgy érzi, a lehető legjobb döntést hozta a nyári klubváltással

2025.10.16. 17:32
Fotó: Imago Images
Németh Anett válogatott röplabdázó véleménye szerint a lehető legjobb döntést hozta, amikor a nyáron az olasz élvonalban szereplő Perugia csapatától a Chierihez szerződött.

A 25 éves játékos csapata előző két bajnokiján kiemelkedő teljesítményt nyújtott, előbb a világbajnokokkal felálló Vero Volley Milano ellen 29 ponttal vette ki a részét a sikerből, majd szerdán a Novarával szemben elbukott találkozón 15 pont került a neve mellé.

„A világ egyik legjobb csapata ellen úgy mentünk ki a pályára, hogy szerettük volna megmutatni, igenis van keresnivalónk” – mondta Németh Anett az M1 aktuális csatornán. Kiemelte a csapatmunkát, a rendszerük ugyanis támadásban és védekezésben is jól működött. A válogatott klasszis elmondta, pályafutása egyik legjobb mérkőzését játszotta.

Németh elárulta, amikor nyáron új klubot kerestek a menedzserével, az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy olyan helyre kerüljön, ahol sok játéklehetőséghez juthat, a Chierinél pedig első számú átlóként számolnak vele: „Karrieremnek ezen pontján ez volt a legfontosabb. Eddig úgy érzem, a lehető legjobb döntést hoztam.”

A beilleszkedésről szólva a magyar légiós kiemelte, mivel a keretük szinte teljes egészében kicserélődött, így nem volt nehéz dolga, hiszen új társainak egy részével korábban már játszott együtt, vagy ellenfélként találkoztak a pályán.

A magyar válogatott a jövő évi Európa-bajnokságon a címvédő török csapat mellett a lett, valamint az egyaránt világbajnoki résztvevő lengyel, német és szlovén együttessel került azonos hatosba. Németh Anett ezzel kapcsolatban megjegyezte, természetesen örült volna könnyebb sorsolásnak, ebben a helyzetben viszont úgy kell felfogniuk a kontinensviadalt, mint ahol a világ élmezőnye ellen mutathatják meg tudásukat.

 

Legfrissebb hírek

A válogatott röplabdázó Kump Alíz Békéscsabára igazolt

Röplabda
2026.02.25. 11:43

Németh Anett a harmadik helyen végzett az olasz röplabdabajnokság pontlistáján

Röplabda
2026.02.23. 15:22

A Kaposvárral lett teljes a legjobb négy mezőnye a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.22. 14:40

Elődöntőbe jutott a címvédő Vasas és az újpesti röplabdacsapat

Röplabda
2026.02.18. 20:40

Nem a Kaposvár az esélyes, de a döntő a célja a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
2026.02.18. 10:21

Családban marad: összecsapott a röplabda Extraligában a két Vasas

Röplabda
2026.02.15. 19:02

Háromszettes, de szoros hazai sikerek a női röpi Extraliga rájátszásának negyeddöntőjében

Röplabda
2026.02.14. 22:01

Női röplabda Extraliga: előnyben a Békéscsaba a negyeddöntőben

Röplabda
2026.02.13. 20:49
Ezek is érdekelhetik