
Az európai szövetség (CEV) szerdán a honlapján tette közzé az Európa-liga következő két idényének kiírását, benne a kontinenstorna megváltozott kijutási feltételeivel.
Az új rendszer szerint a 2028-as viadaltól kezdve megszűnik az eddig meglévő selejtezőcsoportos rendszer, és a címvédőt kivéve az előző Eb-k legjobb csapatai sem kvalifikálnak automatikusan a következőre.
Ehelyett a 2028-as tornától kezdődően a négy házigazda mellett a 2026-os és a 2027-es Európa-liga négy-négy legjobbja, valamint a címvédő szerez indulási jogot, a maradék – legalább – 11 helyet pedig a Nemzetek Ligája-, illetve El-sorozat vége után érvényes európai ranglista alapján osztják ki.
Az alapvető kijutási rend azonban több esetben is változhat. Ha a négyből bármelyik házigazda részvételi jogot szerez az Európa-ligából, akkor annyival több válogatott jut majd ki az európai ranglistáról a kontinensviadalra, továbbá ha például a 2027-es Európa-ligában olyan együttes végez a legjobb négyben, amelynek már van Eb-indulási joga, akkor annak a csapatnak a kvótáját az El-ben az ötödik, illetve a további helyeken végző válogatottak öröklik meg. A fennmaradó helyeket az európai ranglistáról töltik majd fel, de ezek vélhetően a Nemzetek Ligájában szereplőkhöz kerülnek majd: a sorozat következő idényében a férfiaknál 10, a nőknél 11 európai válogatott vesz részt.
Az Európa-liga lebonyolítása is megváltozik: megszűnik az ezüst divízió, s amennyiben az alapszakaszba több csapat jelentkezik, mint amennyivel le lehet azt bonyolítani, a legalacsonyabban rangsorolt válogatottak selejtezőn döntik el, kik szerepelhetnek a sorozatban. A jövő évi kvalifikáció május 29. és 31. kötött lesz, az alapszakasz fordulóinak játéknapjai június 5–7., 12–14. és 19–21. A lebonyolítás ugyanakkor nem változik: minden nemzeti csapat kétszer idegenben, egyszer pedig hazai környezetben játszik két-két ellenféllel, a végső sorrend a hat forduló alapján dől majd el.
Változik ugyanakkor a végjáték lebonyolítása: az eddigi négyes döntő helyett hat együttes küzdhet majd az érmekért, a végső tornára jövőre július 1. és 5. között kerül majd sor, amennyiben valamely szövetség vállalja annak megrendezését. Ha nem, akkor az alapszakaszban 1–4. helyezett csapatok oda-visszavágós elődöntőben és döntőben döntik el a végső helyezések sorsát.
Mivel a következő két év egyaránt Eb-kvalifikációs időszak lesz az El-ben, a nemzeti szövetségeknek ezúttal egyszerre két idényre kell benevezniük a válogatottjaikat.
A jövőre sorozatban hatodszor Eb-résztvevő magyar női válogatott idén ezüstérmet szerzett az El-ben, míg a férficsapat a második vonalnak számító ezüst divízióban jutott döntőbe és lett végül második.
A 2026-os női kontinenstornát Isztambulban, Brnóban, Bakuban és Göteborgban rendezik, Alessandro Chiappini szövetségi kapitány együttese a törökországi csoportban sorrendben a lengyelekkel, a házigazdákkal, a németekkel, a lettekkel és a szlovénokkal találkozik augusztus 22. és 28. között.

Férfi röpi Eb: Olaszország a negyedik házigazda







