Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Fotó: Getty Images
Félt, hogy taktikailag fel tudják-e venni a versenyt a címvédővel, de aztán sikerült történelmet írniuk. A Hollósy László edzette Suhl női röplabdacsapata a Német Kupa februári elhódítása után most a bajnokságot is megnyerte, mivel a finálé harmadik felvonásában harmadszor is felülmúlta a Dresdner SC-t. Ezzel a klub első bajnoki címét ünnepelhette. A suhli bravúrról Hollósy László Szilágyi Dórának nyilatkozott a Nemzeti Sportrádióban.
„Először nem voltam biztos a dologban, hogy egy utolsó helyezett csapattal mit tudunk kezdeni, de szépen apránként, lépésről lépésre haladtunk. (...) Itt türelemmel dolgoznak, nem egyik napról a másikra. Soha nem merült fel bennünk, hogy bajnokságot vagy kupát kellene nyerni, de úgy alakult, hogy a menedzserek is észrevették, hogy érdemes ide fiatal, tehetséges játékosokat küldeni, hiszen tudjuk fejleszteni őket. Idén abszolút szerencsés csillagalakzat alatt játszottunk, hiszen olyan gyémántokat találtunk, mint Monika Brancuská, akit Csehországból hoztunk, és egy év alatt odáig fejlődött, hogy jövőre Olaszországban fog játszani” – mondta Hollósy László.
Legfrissebb hírek

Jannisz Athanaszopulosz: Minden egyes napot magammal viszek
Röplabda
2026.04.13. 11:53
Ezek is érdekelhetik







