Strandröplabda Nemzetek Kupája: meg sem álltak a lettek az aranyéremig

Bár a letteket szombaton csak egy hajszál választotta el szombaton a búcsútól – hiszen a magyar válogatottnak mérkőzéslabdája is volt ellenük a negyeddöntőben –, végül aztán meg sem álltak az aranyéremig a strandröplabdázók nem hivatalos csapat Európa-bajnokságának tartott Nemzetek Kupája döntőjében.
A már 41 éves, a 2012-es londoni olimpián bronzérmes, két éve pedig Európa-bajnok Martins Plavins egész egyszerűen elnyűhetetlen. Eb-győztes társával, Kristians Fokerotsszal, illetve a Edgars Tocs, Gustavs Auzins kettőssel a déli elődöntőben előbb a hollandokat győzték le egyaránt 2:0-ra, majd a fináléban a címvédő norvégok sem tudtak komolyabb ellenállást kifejteni ellenük, ők is játszmanyerés nélkül hajtottak fejet a baltiak előtt.
Persze azt azért tegyük hozzá, hogy a norvégoknál nem az olimpiai bajnok Christian Sorum és Anders Mol szerepelt, hanem utóbbi testvére, Hendrik Mol játszott Mathias Bernsten oldalán, akik azért még nincsenek azon a szinten, de ez persze semmit nem von le a lettek győzelmének értékéből. Mi pedig azzal vigasztalhatjuk magunkat, hogy az ötödik helyen végzett magyar válogatott szorongatta meg a legjobban a végső győztest.
Ami a hölgyek döntőjét illeti, ott is volt azért kinek szurkolni, hiszen az olasz válogatott erőssége, Örsi Tóth Réka még Budapesten látta meg a napvilágot és a párizsi olimpiát is megjárt társával Valentina Gottardival le is győzték az ukrán Jeva Szerdjukot és Darija Romanjukot, ám azt megelőzően Claudia Scampoli és Giada Bianchi alulmaradt Valentyina Davidovával és Anhelina Hmillel szemben. Következett az aranyszett, amelyben Gottardi már Scampolival lépett homokra és végül 15:12-re ki is kaptak Szerdjuktól és Hmiltől, így itt végül ukrán aranyérem született.








