Kamaszként sok-sok tavaszon át hihetetlen élményben volt részem a világszerte nagy presztízst kivívó, telt házas, a művelődési és sportház falait megrepesztő hangulatú, azóta elsorvadó szombathelyi Savaria-kupákon. Az agyonszeretett és -ünnepelt magyar válogatottban játszott egy szép arcú, fekete hajú, robbanva ugró és ütő (én így emlékszem), feltűnően dinamikus játékos, Feketéné Csapó Gabriella. Hogy nem láttam rosszul, igazolják a sok helyen olvasható, róla adott jellemzések: laza izomzatú, rendkívül ruganyos, kitűnően képzett, gyors, nagyszerű ütőtechnikájú, mezőnymunkában is kiemelkedő...
Annak idején természetes módon szipkázták el a fővárosi menő csapatok a vidéki tehetségeket, őt is így birtokolta el 1971 januárjában, 16 évesen a Nyíregyházi Spartacustól az Újpesti Dózsa, amely a NIM-mel állt nagy harcban elvesztett bajnoki trónja visszaszerzéséért. De egyszerűen nem bírt elébe kerülni, még a gyorsan beérő, 1972 tavaszán a felnőttválogatottban is bemutatkozó szabolcsi üdvöskével sem, akit két rutinos játékostárs, Schlégl Judit és Siry Emerencia vett a szárnyai alá. (Utóbbi érdeklődésemre mosolyogva mesélte, hogy az egyik Savaria-kupán a sáncolás utáni leérkezéskor ifjú társa a könyökével kiverte az egyik metszőfogát...) A legnagyobb esély 1974-ben kínálkozott, de a vetélytárs 76:4-es játszmaaránya többet nyomott a latban az ugyancsak 51 pontos Dózsa 76:5-ös szettarányánál...
Meg kellett elégednie kilenc bajnoki második hellyel, miközben a válogatott alappillérévé erősödött. Alkalomadtán – például a mezőnymunkáját fejlesztendő – nógatni kellett, amit azzal magyarázott a legendás szövetségi kapitány, Kotsis Attiláné, hogy jó adottságaiból fakadóan mindent könnyen kapott meg, nem kellett annyit dolgoznia érte, mint a többieknek, és rengeteg belső tartalékot látott benne. Szerencsére a tartalékok nem maradtak rejtve, például az 1979-es kontinenstornán (amelyen nem a posztjáról 1976 végén felsőbb nyomásra eltávolított Kotsisné, hanem Hennig Ernő irányította az együttest) világklasszis teljesítménnyel rukkolt ki, beválasztották az All Star-csapatba is – a negyedik hely miatt azonban maradt benne hiányérzet.
„Nekünk a centerek nyerték meg a meccseket. Gabi is nagyon hatékonyan támadott középen, sok ütésfajtát tudott. Megbízható játékos, jó barát és társ volt, de nem az a vigadó típus” – emlékezett rá kérésemre a 95. életévét május 31-én betöltő Kotsisné.
Csapó Gabriella 1984 őszén második férjével, a kitűnő válogatott jégkorongozó Buzás Györggyel az NSZK-ban kapott szerződést, és ami itthon nem sikerült neki, a Viktoria Augsburg színeiben rögtön megvalósult: bajnokságot, sőt Nyugatnémet Kupát és CEV-kupát nyert.
A profi röplabdával 1986-ban hagyott fel, 1990 és 2020 között a halálhírét elsőként (június 19-én) közlő Bajor Röplabdaszövetség alkalmazásában utánpótlásedzőként dolgozott, eleinte leány-, majd fiúvonalon. Nagy ritkán látogatott haza, s bár Schlégl Judittal tartotta a kapcsolatot, nem ment el az egykori szupercsapat – ők fogalmaznak így öniróniával – „öreg tyúkjainak” évi találkozóira. Keveset tudtak róla, utoljára állítólag 2015-ben járt itthon, amikor első férjét, Fekete Béla kézilabdaedzőt temették (második férjét már tíz évvel korábban elvesztette).
Furcsa és fájdalmas leírni, de örökre távozva adott újra hírt magáról...
Csapó Gabriella (Feketéné/Buzásné) |
Született: 1954. augusztus 23., Nyíregyháza |
Elhunyt: 2023. június 18., Augsburg |
Sportága: röplabda |
Klubjai: Nyíregyházi Spartacus (1968–1970), Újpesti Dózsa (1971–1984), TG Viktoria Augsburg (német, 1984–1986) |
Legjobb eredményei: 2x olimpiai 4. (1976, 1980), vb-6. (1974), Eb-2. (1975), 3x Eb-3. (1977, 1981, 1983), KEK-3. (1977), KEK-4. (1975), CEV-kupa-győztes (1985), 9x magyar bajnoki 2. (1971–1977, 1979, 1984), 3x MNK-győztes (1974, 1975, 1984), nyugatnémet bajnok (1985), Nyugatnémet Kupa-győztes (1985) |
Válogatottság: 282 (1972–1984) |
Elismerései: 2x az év női játékosa (1977, 1979) |