Női röpi Eb: ezt üzeni a válogatott csinos liberója a szurkolóknak

Vágólapra másolva!
2019.08.18. 19:36
Öt nappal a rajt előtt tartották a részben budapesti rendezésű női röplabda Európa-bajnokság nyitó fesztiválját a Papp László Budapest Sportaréna előtt. A szurkolók természetesen találkozhattak a magyar válogatott tagjaival, készíthettek közös fotót, és kérhettek autogramokat is. Rendeztek amatőr bajnokságot, szeniorok csatáját, bemutatták a válogatott mezét, és megérkezett az Eb-trófea is. Az NSO Tv is ott járt az eseményen és Molcsányi Ritával beszélgettünk a közelgő tornáról.

Molcsányi Ritának ez csupán az első Európa-bajnoksága lesz, az előző kettőről sérülés miatt maradt le.

„Ilyenkor nem szabad ezzel foglalkozni, nem is lehet úgy edzeni vagy játszani, hogy valaki azzal foglalkozik, hogy ne történjen vele semmi. Ugyanúgy készültünk, ugyanúgy edzettünk, mint minden egyes mérkőzés előtt.”

A csinos liberó az NSO Tv videójában mesél arról, milyen lesz hazai közönség előtt pályára lépni a Papp László Budapest Sportarénában, és üzent is a magyar szurkolóknak.

Legfrissebb hírek

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
1 órája

Még a piros lap is villant a nyíregyházi röpimeccsen

Röplabda
12 órája

Egy év kihagyás után ismét a női röplabda Extraliga döntőjében a Békéscsaba

Röplabda
2025.04.09. 19:41

Ennyire bíznak egymásban a női kéziválogatottunk játékosai – VIDEÓ

Kézilabda
2025.04.09. 09:41

Egymásnak ugrottak Nikitscher csapattársai a kispadon – videó

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 13:45

Ötödik meccs dönt a másik döntősről a női Extraligában

Röplabda
2025.04.06. 18:02

A MÁV Előre játszik a női röpi Extraliga 5. helyéért az UTE-val

Röplabda
2025.04.04. 21:06

Női röplabda Extraliga: hosszabbított vezetőedzőjével a címvédő Vasas

Röplabda
2025.04.03. 09:18
Ezek is érdekelhetik