Mikler: A mérkőzés utáni ünneplés mindenkinek kellett: nekünk, a szurkolóknak, az országnak.

„Szinte mindig sírtam, ugyanakkor minden reggel azt mondtam magamnak, hogy ez egy új nap új lehetőségekkel.”

„Nagy mélypont volt, amikor szerződést bontott velem a KMH. De pontosan így kellett történnie.”

„Boldogan vonultam vissza, mert úgy köszöntek el tőlem, mintha tíz évig ott játszottam volna.”

Jarmo Tolvanen: Dolgoznunk kell még az emberelőnyös, emberhátrányos játékunkon.

A finn Pelicanshoz igazoló Hári János szerint üthettünk volna tízet is, az ellenfél elég gyenge volt.

Katrine Lunde: Dudát mindig nehéz megállítani, de meg kell.

A magyar válogatott játékosa elárulta: még egy évet szeretne maradni Spanyolországban.

Székely Márton: Imádom, amikor ilyen a védekezés, ilyen extázisban van az egész csarnok és én is.

A történelmet író hokikapitány csendesen, finom vacsorával és egy-két pohár jó magyar borral ünnepelt.

Gasparics Fanni: Nem is tudom az ünneplést pontosan visszaidézni, annyira extráziszerű élmény volt.

„Összetörtem, elvesztettem minden motivációmat, de ez a visszatérés pályafutásom egyik legszebb pillanata.”

„Annyira euforikus érzés még mindig! Ennyi szurkoló előtt játszani, hogy ennyi embert érdekeltek a meccseink...”

„A félidőben azt beszéltük: ha lehet, akkor tizennyolc góllal nyerjünk.”

„Pat Cortina kemény edző, sok időt fordít a mentális felkészülésre. Nehogy elvegye a rivaldafény a fókuszt.”

„Kicsit csalódottak vagyunk, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy megszerezzük a bronzérmet.”