Gabriel Garcia

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.04.07. 18:18
Címkék
Gabriel Garcia De La Torre

nemzetisége:
spanyol
2/0
születési hely:
Sallent de Galego
ideje:
1979.02.10.
pozíció:
jobbhátvéd, jobb oldali középpályás
magassága:
175 cm
súlya:
72 kg
korábbi klubjai:
Barcelona
sikerei:
spanyol bajnok (2005, 2006), BL-győztes (2006), spanyol Szuperkupa-győztes (2005), Eb-résztvevő (2004), U-21-es világbajnok (1999), olimpiai résztvevő (2000)

Gabri Garcia egyike volt a Barca-keret saját nevelésű játékosainak, aki bár nem bírt stabil hellyel a kezdőben (néha még a kispadon sem kapott helyet), mégis sokszoros spanyol válogatottnak vallhatja magát. Univerzális játékos: a jobb oldalon a védelemben és a középpályán egyaránt hasznos játéka; erőnléte, akarata kiváló, bár technikája nem éppen brazilos.

A helyi születésű Gabri 18 évesen került fel a Barcelona utánpótlás-iskolájából a B csapatba, s hamar alaptagja lett a harmadosztályból a másodosztályba feljutó gárdának Puyol, Valdés, Luis Garcia, a ma realos Trashorras mellett, s majd' 60 mérkőzésen hétszer is eredményes tudott lenni. Nehéz sorsa harcos, kemény játékossá nevelte: édesapja nagyon korán meghalt s édesanyja a focistakarriert választotta a kissrácnak, aki a mama hatására jelentkezett a Barcánál. Több barátságos mérkőzés után 1999-ben van Gaal alatt Puyollal valósággal berobbantak a csapatba. Sőt, Gabri a BL-ben négyszer is betalált: egyszer Királynak a Hertha és egyszer a Solna ellen, míg a cseh Spartának kettőt is rúgott. A következő évben meglepően sok bajnokin játszott a holland Overmars mellett, igaz, gyakran csak csereként számoltak a közönség egyik katalán származású kedvencével. 2003-ban Rijkaard alatt némileg háttérbe szorult (igaz, két hónapig sérült is volt), pedig tavasszal Equador ellen a válogatottban is bemutatkozhatott Míchel Salgado cseréjeként. Inaqui Sáez jól ismerte: 1999-ben az ő ificsapatával nyert világbajnokságot Nigériában, s törzsgárdatag volt az U-21-es válogatottban is, ott volt a 2000-es olimpián is.

Frank Rijkaard főleg a védelemben számolt vele, ahol Reiziger volt vetélytársa, majd 2004 nyarán az edző kívánságára leigazolták ellenfeléül a brazil világbajnokot, Bellettit, így hősünk újra a kispadon találta magát. Láthattuk őt Portugáliában, a kontinenstornán is ücsörögni: egyetlen percet sem játszhatott, mert a védelemben csapattársa, Puyol, a középpályán a bilbaói Etxeberría kapott bizalmat Sáez mestertől - bár ahogyan a hispánok játszottak, vele sem lehettek volna rosszabbak... Nyáron kis híján távozott szeretett klubjától, a hírek szerint Puyollal együtt ő lett volna a tárgyalási alap Trezeguet-ért - a két katalán srác szerencséjére ez a transzfer nem valósult meg. Szeptemberben elérte élete első nagy sérülése is: a kereszt- és a belső térdszalagjai is elszakadtak a jobb térdében, így 2005 elejéig nem is léphetett pályára. Felépülése után is csak epizódszerepeket kapott a holland mestertől Belletti és Oleguer miatt, így nyáron, amikor a világbajnok Zambrotta is megérkezett a klubhoz, elengedték Gabrit az Ajax Amsterdamhoz.


96-97 
FC Barcelona B (D2) 
97-98 
FC Barcelona B (D2) 
22 
98-99 
FC Barcelona B (D2) 
32 
99-00 
FC Barcelona  
16 
BL 
00-01 
FC Barcelona  
25 
BL+UEFA 
1+4 
1+0 
01-02 
FC Barcelona  
29 
BL 
10 
02-03 
FC Barcelona  
27 
BL 
03-04 
FC Barcelona  
16 
UEFA 
04-05 
FC Barcelona  
BL 
05-06 
FC Barcelona  
11 
BL 

A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupameccsek száma, nemzetközi kupameccsen szerzett gólok száma.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik