Barcelona-Madrid, kétszer is

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2005.09.17. 00:00
Címkék
Dupla Barcelona-Madrid párharc következik a hétvégén, de egyelőre nem a nagyokat látjuk majd egymás ellen. A Real az Espanyolhoz utazik, kísérteties körülmények közepette. Esztendeje ugyanis egy Leverkusenben begyűjtött 3-0-s zakóval indult a Montjuicba, ahol ismét kikapott, az edző meg lapátra került, akkor José Antonio Camacho azt mondta, hogy a játékosai egyszerűen irányíthatatlanok.

A "fehérek" Lyonban is elhasaltak a BL-ben, de Wanderley Luxemburgo - elődjével ellentétben - nem szándékozik bedobni a törülközőt. "Csak azért, mert néhány napja nem működött, nem fogom kidobni a már számtalanszor bevált szisztémát, én meg pláne nem hagyom abba.

Guti újra szerepet kaphat a Realban
Guti újra szerepet kaphat a Realban
Guti újra szerepet kaphat a Realban
Attól hogy kritizálnak, még nem fogok változtatni. Vessenek egy pillantást az eredményeimre és arra, hogy hány kupát nyertem meg már így" - védte magát a brazil mester. A kifogásolt formáció egy szélsők nélküli, fura 4-2-2-2, amelyben Beckham és Júlio Baptista is kényelmetlenül mozgott idáig - főleg a brazil a bal szélen -, s egyedül Robinho érti a rendszert - nem csoda, ő már játszott benne korábban Luxemburgo keze alatt.

Azonban elég gyatrán ment eddig: a szerencsés cádizi győzelmet a Celtától elszenvedett hazai vereség követette - jóllehet ez valójában döntetlennek nézett ki, míg a bíró gólnak nem látta Canobbio gólvonalra eső labdáját… Egyébként várható némi frissítés, a csak rombolónak tartott Thomas Gravesen helyett Guti kaphat helyet a középső sorban, míg elöl visszatér a hétközi katasztrófából eltiltása miatt kimaradó Ronaldo. A ha-zaiaknál a sérült Raúl Tamudo lesz a nagy hiányzó.

Eközben a nagy rivális embereinek arcára újra kiült a mosoly a brémai sikert követően: a Barca volt az egyetlen spanyol együttes, amely képes volt nyerni a BL nyitó körében. Bizton nem is csökkent az ambíció a címvédő táborában, hiszen a legutóbbi idényben csak sovány 1-1-re futotta a Vicente Calderónban, ráadásul az Atlético nyert a Camp Nouban.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Balogh Gábor szerint a magyarországi versenyrendezések megerősíthetik az öttusa olimpiai helyét

Egyéb egyéni
14 perce

„Még mindig különleges Győrben pályára lépni” – ludwigsburgi piknik Faluvégi Dorottyával

Kézilabda
1 órája

Vályi Vanda: Nem okoz problémát, hogy felvegyem a ritmust

Vízilabda
1 órája

„Valószínűleg a családomnak érzelmesebb volt ez, mint nekem” – Thomas Müller az utolsó müncheni BL-meccse után

Bajnokok Ligája
1 órája

A Miami és a Dallas maradt versenyben, még egy lépés kell nekik az NBA-rájátszáshoz

Amerikai sportok
1 órája

Vízilabda: U15-ös diadal majdnem Eb-mezőnyben

Utánpótlássport
1 órája

A bajnoki rekorder csapott le az NHL-rájátszás utolsó szabad helyére

Amerikai sportok
2 órája

Bevettük Bécset, vb-szereplést ért a 3–0

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik