Hedwiges Maduro már Ronald Koeman megmentésére sietett

Vágólapra másolva!
2008.01.20. 15:58
Ma kora délután, negyed egykor ért földet Valenciában a holland válogatott középpályás, Hedwiges Maduro repülőgépe. Vasárnap már szóban megegyezett a spanyol bajnokságban csak vergődő klub elöljáróival az Ajaxtól távozó játékos, most pedig már minden készen áll arra, hogy írásban is megkössék a szerződést. A vételára a hírek szerint mindössze kétmillió euró.
Megérkezett Maduro új állomáshelyére
valenciacf.es
Megérkezett Maduro új állomáshelyére
Megérkezett Maduro új állomáshelyére
valenciacf.es
Megérkezett Maduro új állomáshelyére

Hedwiges Maduro számított az amszterdami együttes egyik legutolsó ékkövének az után, hogy a nyáron túladtak a piros-fehérek Wesley Sneijderen, aki a Real Madridban folytatta pályafutását.

A nemzeti tizenegyben eddig tizenkétszer lépett pályára a Valencia új igazolása, gólt azonban még nem szerzett az Oranjében.

Az Ajax első csapatában 2004-ben mutatkozott be, és összesen hatvanszor öltötte magára a 29-szeres bajnokcsapat mezét.

A spanyol gárda új koncepciójába maximálisan beleillik a 22 esztendős holland, ugyanis fiatalítani szeretne a mester, Ronald Koeman, aki a szezon közben váltotta a kispadon Quique Sánchez Florest.

A szakvezető nemrég már kirakta a csapatból az együttes három emblematikus figuráját, Miguel Ángel Angulót, David Albeldát és Santiago Canizarest, egyáltalán nem veszi már őket számításba kerethirdetéskor az egykori klasszis labdarúgó.

Madurón kívül leigazolták még a „denevérek” Éver Banegát a Boca Juniorstól, illetve közel a megállapodás Nicolae Dicával, a Steaua Bucuresti 27 éves támadójával.

A Valenciánál elkél az erősítés, a legutóbbi fordulóban szombat este a Villarrealtól kaptak ki 3-0-ra, de jó szezonkezdetüknek köszönhetően még mindig a középmezőnyben tanyáznak a fekete-fehérek.
Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp neve szóba került a brazil válogatottnál és a Real Madridnál – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 18:20

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
2025.04.16. 09:41

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20
Ezek is érdekelhetik